A nyugdíjemelés színe és fonákja
Bárhogy próbálja sikerként tálalni a kormány az e hónaptól érvényes nyugdíjemelést, a legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy még maguk az érintettek sem tapsolnak neki.
Bárhogy próbálja sikerként tálalni a kormány az e hónaptól érvényes nyugdíjemelést, a legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy még maguk az érintettek sem tapsolnak neki.
Kedvetlenül ülsz az autóba az esti sötétben. Hideg van. Kint is, bent is. Benned is. Fáradt vagy, nagyon fáradt. Kifociztad magadból az életerőt, de nem minden úgy jött össze, ahogy elképzelted.
A sorrend es fontos, met mióta másodszor es kézhez vettek münköt a románok, azóta megtanultuk, hogy először ők, s aztán münk. Bár ők nagyon azt akarták, hogy először es, másodszor es, harmadszor es ők, s mü sehol, de azétt az nem úgy megy.
Az utóbbi hetek egyik legtöbbet ismételgetett és ezáltal sajnos legelcsépeltebb szava az összefogás kifejezés lett, s miközben ki sem látszunk a nagy összefogásdiból, egyre többfelé forgácsolódunk.
2012-ben voltam először Úzvölgyében és azóta minden évben örömmel megyek el. A sepsiszentgyörgyi Vártemplom beosztott lelkipásztoraként, Kanyó Albert gondnokom hívott meg először.
Elindulsz, leszegett fejjel, sietős léptekkel, mint aki az életéért gyalogol. Az órára nézel, még beérsz, igaz időnként késel 5-10 percet, ilyenkor a főnök megelőz és az gáz, mert kérheted az elnézést.
A mai úzvölgyi megemlékezés is az. Azok voltak a korábbi években szervezettek is, de az idei különösképpen, hiszen minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti a világháborús hősökre való emlékezés helyszínét.
Ha kollégái erre kérik, és a Szövetségi Képviselők Tanácsa erről dönt, vállalja az államelnök-jelöltséget Kelemen Hunor – mondta az RMDSZ elnöke a maszol.ro portálnak adott interjúban.
A többség bizonyos hatalmi ágazataiban tevékenykedő elkötelezett nacionalisták folyamatos árokásási próbálkozásai oda vezettek, hogy soha nem látott mélypontra süllyedt az eddig sem túl baráti magyar–román viszony.
Az internetről elém kerül egy korabeli kép. Magyar honvédek hosszú sora csetlik, botlik a járhatatlan, növényzettel benőtt ösvényen az Úz-völgyében ellenséget kergetni! Túlterhelten, gondterhelten.
Az órádra nézel és dühös vagy magadra, a világra, az autódra, a globális felmelegedésre és mindenkire, aki tehet arról, hogy elkéstél, mert egyszerűen lehetetlen, hogy sorozatban sokadjára képtelen vagy időre megérkezni...
Szürreálisnak tűnik a kép. Nem, valójában te magad tűnsz annak. Te magad, ahogy leülsz, letelepedsz, helyet foglalsz. Honnan jön ez a ráérősség? Hogyan tudod magadra erőltetni?