A kisfiam tegnap ment először óvodába. Nem vihetett virágot az óvónőknek elkerülendő a vírusidőben tilos ölelkezést, puszilkodást. A lányom tegnap ment először iskolába. Az egyórás ismerkedést maszkban töltötték a tanteremben.
Különös tanévkezdés volt ez, kivételesen „rutinos” szülők és gyerekek nélkül. Nem csak a kezdő évfolyamok, mindenki kiesett tavasz óta az iskolai hangulatból, ráadásul újra kell tanulni mindent, az új szabályoknak megfelelően.
Nem irigylem most a pedagógusokat. Nyilván mindig fontos volt, hogy szülő és pedagógus jól együttműködjön a gyerek érdekében, de talán soha nem volt ennyire lényeges. Tudnunk kell, hogy nincs olyan óvónő, aki azért választotta volna ezt a pályát, hogy plexifallal elválasztott gyerekekkel dolgozzon, egy méter távolságból. Szeretgetni, vigasztalni, ölelni akarják a szüleik után síró kicsiket, azt hiszem, nekik talán még nehezebbek ezek a napok, mint nekünk, szülőknek.
Nincs olyan tanító vagy tanár, aki maszkban akar a diákjaival kommunikálni, úgy, hogy elvész a mimika, sokszor maguk a szavak is. Nem jókedvükből tesznek így, ők is a legjobbat akarják a gyerekeinknek, és el kell hinnünk, hogy ugyanígy gondolják azok is, akik a fővárosban meghozták ezeket az intézkedéseket.
Igen, túlzónak tűnnek, hajmeresztőnek, egyáltalán nem gyerekbarátnak. Ezzel együtt nem az a megoldás, hogy értetlenkedünk, zúgolódunk. Azzal nem segítünk senkinek. Megkönnyíthetjük viszont minden érintett életét, ha tesszük, amit kell, maszkot, kézfertőtlenítőt viszünk az iskolába, elfogadjuk, hogy a mi szemünkben még kisbaba ovisainkat sem kísérhetjük be a kapun. Türelemre lesz szükség, higgadtságra és mérhetetlen bizalomra a pedagógusok iránt, hinnünk kell, hogy ebben a feje tetejére állt helyzetben is megtalálják a módját, hogy a kicsik jól vegyék az akadályokat.
A gyerekeinkben hasonlóképpen bíznunk kell. Ügyesek, okosak, és főként rugalmasak: alkalmazkodni fognak, rendben lesznek. Szükségük van az óvodára, iskolára, szükségük van egymásra, a közösségre, a tanulásra. Ez az elsődleges szempont, ezt kell szem előtt tartanunk. És segítenünk kell mindenben a pedagógusoknak, akikre rábíztuk őket, ameddig el nem takarodik végre ez a hívatlan, mindenki életét megkeserítő vírus.
Farkas Imola / Székely Hírmondó