Ott ülünk az utcasarki két kerti padon, melynek helyét a kis játszótér és a fagyizó határol be és melyet nyugdíjasok sarkának neveztek ki önkényesen az idősebb generáció tagjai! Jó hely ez itt, kellemes gyermekzsivaj és még kellemesebb külsejű, fiatal anyukák teszik hangulatosabbá az aprócska sarkot.
Késő őszi gyönyörű idő, szokatlanul erős napsütés és alig érezhető lágy szellő teszik még kellemesebbé az idős emberek idilljét! Talán, ha a két egzotikus fa még dúsan megmaradt rozsdás levelei nem vetnének árnyékot, nehezen lenne elviselhető a meleg, de így a zsúfolásig megtelt padokról senkinek nem akaródzik felállni, a helyett osztják, az észt vagy nagyokat hallgatnak, ki-ki tehetsége szerint.
Most éppen egy volt osztálytársamon van a sor az észosztásban – egyébként az esetek nagytöbbségében ő végzi ezt a feladatot, mert ő egy amolyan megmondó ember. Némi különbséggel nem úgy mondja, hogy megmondtam, hanem „megugattam”, szépen „megugattam”!
Az elemi iskola osztályait végiggyengélkedte annak idején, de csak az utolsót ismételte meg, olyan tanuló volt, akiről azt mondták abban az időben, hogy a tentát nem elírta a kalamárisból, hanem megitta csak azért, hogy fogyjon! De tudott már akkor fúrni, faragni, majd azután jó mesterember lett, megnőtt az önbizalma és határozottsága minden cselekedetében. Olyannyira, hogy nyugdíjas korára egyre gyakrabban emlegeti a kvantumfizikát, a szupernóvákat és az eseményhorizontot!
– Én „megugattam” – így kezdi mindig a fontoskodást -, hogy az úgy nem lesz jó! Az útnak legyen domborulata, hogy lefolyjon a víz, a kanyar külső fele magasabb szintű legyen, mint a belső, hogy a centrifugális erő ne röpítse le a járművet! Bementem a tanácsra és „megugattam” nekik, hogy senki nem csinál semmit naphosszat, csak tengnek-lengnek, annyian vannak, hogy ütik fel egymást! Két éve ott van az ajtóm előtt a felszakadozott betonplacc, nem képesek arra, hogy megjavítsák, mert nem csinálnak semmit az ég meglette világán! Tennék én rendet, ne féljetek, megmondanám neki ezt és ezt végezd el. Ha nem, holnaptól nincs mit keress itt!
Általában mindenre talál magyarázatot, megoldást, az nem vitás, hogy gyakorlatias ember és elméletileg is elmondja, hogyan kellene a dolgokat jó fele alakítani. Csakhogy az ő hetven évével és a nagy hordóhasával, melyet néha szeretetteljesen, máskor idegesen simogat, már csak üldögélni képes, nem hogy gyakorlatban is megvalósítsa az elméletet !
Aztán szóbahozódik a fürdőjegyek dolga is, amely köztudottan úgy működik, hogy évente fel kell iratkozni a kezeléses fürdőjegyekre. Ha megtörténik a jóváhagyás, előre értesítést kapsz, ellenkező esetben nem. Általában a kezelési jegyek tizenkét naposak, az ára pedig a nyugdíjadnak fele, ami sok vagy kevés, de hosszú ideje működik és van rá kereslet elég szépen.
Eszembe jut, hogy én feleségestől már a második éve szeretnék kezelési fürdőjegyet igényelni Szovátára a megyei nyugdíjasok szervezetétől eredménytelenül. Mert nem, hogy nem jutok hozzá a jegyekhez már két éve, hanem még legalább értesítést sem kapok, tehát kérésemet figyelemre se méltatják! Épp jókor jut eszembe, mert íme, itt van mellettem a mindent tudó, megmondó, nyugdíjas barátom, aki minden évben pontosan hozzájut feleségestől, és ha valaki, akkor ő biztosan tud felvilágosítást adni erről.
– Na, figyelj ide öreg, én neked hányszor „megugattam”, hogy vegyél Pista bácsitól leckéket „túlélésből”, szívesen adom és ingyen, esetleg egy pohár pálinkáért, mert sört nem iszom! – kezdi az oktatást. – Mondd el nekem először is, hogy adod be a két kitöltött nyomtatványt az ottani irodai alkalmazottnak?
– Hát, hát – hápogom. – A kettőt összefogom és egy kezét csókolómmal benyújtom!
– Hogy?
– Így! – mutatom.
– Tévedés! Már az első mozdulat téves! – szól rám erélyesen, mint egy magabiztos előadó. – De előbb tégy ígéretet, hogy nem írod meg!
Amikor látja, hogy kések a válasszal unottan legyint.
– Hagyd, ne ígérj semmit, az írók mind hazugok, csakhogy ők szépen hazudnak!
Nyögve és félszegen, úgy ahogy a pocakja engedi, lehajol, a kerti pad mellé felvesz három rozsdásszínű falevelet szemléltető eszköznek, és rövid előadásba kezd:
– Na, figyelj jól, mert többször nem mutatom meg! Ez a két nagyobb levél a két nyomtatvány, a kisebbik pedig a pénz, mely lehet ötvenes, de ha biztosra akarsz menni, akkor inkább százas legyen. Titokban szétveszed a két nyomtatványt, beteszed közébe a százas bankjegyet, összefogod, de vigyáz, nehogy kihulljon közüle, mert akkor mindent elrontottál! Nyájasan beszólsz a hölgynek, hogy kezét csókolom, és melléje sejtelmesen mosolyogsz. Ő ebből a sejtelmes mosolyból megérzi, hogy csínján bánjon a nyomtatványokkal. Miután óvatosan szétnyitotta őket, hogy ellenőrizze a kitöltés helyességét és azt jónak találja, már biztos lehetsz benne, hogy a kért időben a Medvetóban csobbanhatsz!
Őszintén bevallom, hogy tátva maradt a szám ámulatomban, hogy mennyire egyszerű a megoldás és én mégsem éltem vele, mert nem jutott eszembe az ötlet. Két éven keresztül nem kaptam kezeléses fürdőjegyet, mert nincsenek legkisebb túlélési képességeim is! Én már biztos éhen halnék egy őserdőben, ha túl magasan teremne a kókusz és nekem nem jutna eszembe, hogy azt le is lehet dobni kővel, ággal!
Kétségtelenül velem van a baj, nem a társadalommal, mert tudománytalan információkkal tömködtem tele a fejem, mint amilyenek: tanulj szorgalmasan, dolgozz becsületesen, tiszteld embertársaidat, ne csalj, ne lopj, ne véts a törvények ellen! Ahelyett, hogy ilyen rögtönzött „túlélési tanfolyamokon” vettem volna részt, melyeknek inkább hasznát vehetném a mai világban!
Sebők Mihály