A hétvégén egész Nyugat-Európában tüntetéshullám sodort végig a kényszeroltások bevezetése, illetve a további korlátozások miatt. Magyarországon a Mi Hazánk Mozgalom hívta utcára az embereket. Az Alkotmánybíróság épülete előtti tüntetés az eddigi a legnagyobb demonstráció volt, 5-6000 ember tiltakozott a kötelező oltások miatt és legalább ennyi követte élőben az eseményt a különböző internetes platformokon. A tüntetést mind a baloldali, mind a jobboldali média teljesen elhallgatta. A demonstráció teljes videója itt tekinthető meg.
Az eseményen felszólalt Szakács Árpád újságíró-publicista is, akinek a teljes beszédét az alábbiakban közöljük.
Az emberi történelem az abszurditások kimeríthetetlen forrása. Beteg zsarnokok, hibbant kiskirályok aberrált tetteivel van tele a világ kultúrtörténetének drámairodalma. Tragédiák özöne figyelmeztet már évezredek óta arra, hogy ami megtörténhet, az meg is történik, legyen az bármilyen elképzelhetetlen.
Döntően az újkor gyors fejlődése hozta el sok író számára azt a szellemi kihívást, hogy megírják, mit hoz a szép új világ annak a generációnak, amelyik már korábban is jól láthatóan a vesztébe rohanó vonatra szállt fel. Mások mellett az ír Samuel Beckett, a svájci Friedrich Dürrenmatt, a román származású Eugen Ionesco számtalan művében tett kísérletet arra, hogy figyelmeztető jeleket küldjön, ember vigyázz, nincs a képzeletednek olyan torzsszüleménye, ami ne válhatna rémes valósággá, ha hátradőlsz a bakon és átadod a lovak gyeplőjét a farkasoknak.
1966-ban az akkori irodalmi élet legabszurdabb drámájának számított a francia Georges Michel Vasárnapi séta című alkotása, ami szerzőjét világhírűvé tette. A séta szereplői, a nagymama, a nagypapa, a szülők és a kisgyerek moziba menet és moziból jövet végigjárják az akkori tipikus család életének állomásait. Megtárgyalják az összes fontos témát, de mindezt valami egészen sajátos szemlélettel.
A jelentéktelen, pletykaszintű mozzanatok kiemelt fontosságot kapnak, az életüket alapvetően befolyásoló fontos események mellett pedig érzéketlenül, vakon haladnak el. Hosszú, vitákat folytatnak érdektelen dolgokról, és miközben humánus eszméiket hangoztatják, rezzenéstelen arccal nézik ahogy embertársaikat megalázzák, a tiltakozók elleni rendőrterrorra pedig támogatólag bólogatnak.
A család szinte észre sem veszi, és érzéketlenül megy tovább, amikor a séta alatt lelövik a nagypapát, majd 10 perccel később leszúrják a nagymamát. Egyedül a kisgyerek próbál felvilágosítást kapni a körülöttük folyó drámáról.
De hiába fordul a szüleihez, ezeknek a tökéletesen idomított agyhalott tömegemberi logikájába nem fér bele semminek a felfogása, ami kívül esik a sematikus életük szánalmas világán.
Végül a kisgyereket is megöli egy eltévedt golyó, és a szüleik csak ekkor döbbennek rá a valóságra.
Hölgyeim és Uraim!
Ez az abszurd dráma ma a megtestesült valóság. A vakhit, hogy amit mások, az illetékesek, a kompetensek, a szakemberek mondanak, abban nincs kételkedés. Tétlenül nézzük, ahogy megalázzák, megkülönböztetik embertársainkat. Még támogatjuk is, ha valakitől elveszik az alapvető szabadságjogát. Nincs gondolkodás, kritika, csak propaganda. Ég a fejünk felett a ház, de mi jó kedélyűen teázunk a teraszon, legjobb esetben attól rettegünk, nem mászik-e át a kerítésen egy képzeletbeli migráns, vagy azon izgulunk, ki ne kerüljön a hatalomba.
És nem vesszük észre, hogy hamarosan el fogunk veszíteni mindent, aminek bármilyen köze van az emberi szabadsághoz, az emberi méltósághoz, az emberi élethez. Amikor már késő lesz, sokan akkor fognak rádöbbenni a valóságra, hogy leégett minden, és elveszítettek mindent.
Hölgyeim és Uraim!
Az ember alapvetően érzelmi lény. Az érzelem nemcsak a számunkra fontos értékekhez való kötődés átélhető formája, hanem az emberi lét alapja, ami ember és ember között kapcsolatot teremt.
Az egymás iránti kölcsönös tisztelet érzése nem pártpreferencia kérdése, nem érdek, hanem természetes szövetség ember és ember között. A kisebb településeken értik igazán ennek a fontosságát, azt, hogy a szomszéd, a családtag, az ismerős akkor is szomszéd, családtag és ismerős lesz, ha máshogy gondolkodik bizonyos kérdésekben.
Azt mondják, a nehéz idők közelebb hozzák az embereket egymáshoz. A mi generációnk mentes volt a háborús borzalmaktól, de az tudjuk, hogy amikor szükség volt rá, amikor az ember bajban volt, akkor csak a leggaládabb gazemberek húzták vissza segítő kezeiket. Mert isteni törvény, hogy ha baj van, akármilyen származású, akármilyen nézeteket valló ember legyen is érintett, annak segíteni kell! A lehetőségeink szerint a legjobb módon.
Hölgyeim és Uraim!
Ismét nehéz idők járnak. Senkinek ne legyen kétsége abban, hogy még nehezebb idők jönnek.
És az látjuk, az emberek nemhogy közelebb kerülnének egymáshoz, hanem mintha egy abszurd drámában lennénk, minden fordítva van, az emberek soha nem voltak még ilyen távol egymástól, mint most.
Nemhogy segítenének egymásnak, nemhogy próbálnák megérteni egymást, ehelyett politikai hergelésre emberi mivoltukat levetkőzve, a gyengébbet cinikus lenéző mosoly kíséretében letaposva próbálják a saját egyéni túlélésüket biztosítani.
De a valóságban ez olyan hatékony, mint az ősi bölcsesség, ami szerint a birkák egész életükben a farkastól félnek, ám végül mind a juhász üstjében végzik. Mintha egy lángba borult aréna egyetlen kiskapuján próbálna mindenki kijutni. És ez az út a politikába vetett vakhittel van kikövezve.
A politikába vetett vakhit a legingoványosabb talaj a világon. A politikába vetett vakhit olyan, mint a futóhomok. Olyan, mint a pók hálója. Legelőször azt nyeli el, aki fenntartások nélkül mindenét rábízza és besétál abba az utcába, ahol megadta a felhatalmazást a felpüffedt fejű potrohos póknak, hogy megcsapolja az életnedveit.
Ebben az arénában, ahová az emberiség nagy részét beterelték, a tervek szerint senkinek nincs túlélési lehetősége.
Legalábbis az életnek abban a formájában, ahogy eddig léteztünk. Most látszik igazán, hogy vannak jobboldali arénák és vannak baloldali arénák. És most látszik igazán, hogy egy közös van bennük. A nézőközönség mindkettőben ugyanazzal a cinkos mosollyal hergeli az embereket egymás ellen.
Hölgyeim és Uraim!
A balliberális oldal identitását formáló eszmerendszer a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavára épül, míg a jobboldal a hagyományra és tradícióra alapozó Isten, haza és család fogalomkeretében próbálja kiteljesíteni hivatását. Mindkét világban központi szereplő az ember és a szabadság. A természet rendje szerint az ember szabadság nélkül elképzelhetetlen és a szabadság ember nélkül értelmezhetetlen.
A színjátéknak vége! Most látszik igazán, hogy mindkét politikai rendszer az embert és a szabadságot szeretné elpusztítani.
A fenti, hangzatos jelszavak jegyében tapossák el a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát, korlátozzák emberi jogainkat, építik ki a totális megfigyelés diktatúráját, titkolják el azokat az információkat, amik ránk vonatkoznak, és hogy egy klasszikust idézzek: hazudnak reggel, délben és este.
És most már tökélyre fejlesztették a technikát. Hazudnak éjszaka is. Nem kell tartaniuk semmitől. Kordában vagyunk tartva egymástól, nincs szükség katonaságra sem, megtesszük azt a szívességet, hogy lemészároljuk mi egymást. Ez nem polgárháború, hanem a polgárok háborúja.
Az elmúlt évtizedek politikai szembenállásai végzetesen megosztották a magyar társadalmat. Az oszd meg és uralkodj elve mentén forgácsolódtak az erőink, miközben lényegi szinten nem változott semmi. Érzéketlenné, közönyössé váltunk, sokaknak csak a politikába vetett vallásos álhit maradt arra, hogy értelmezze a valóságot. Ez a valóság olyan, mint egy Tükörország. Semmi nem az, aminek látszik.
Hölgyeim és uraim!
A Semmelweis-reflex szóösszetétel elsősorban angolszász nyelvterületen terjedt el. Egy olyan automatikus emberi magatartást jelöl, melynek lényege az új információ elutasítása a rögzült normák, hiedelmek, esetleg a vakhit, a dogmák vagy paradigmák miatt. Az angolszász irodalom a Semmelweis-reflex fogalmát legáltalánosabban így határozza meg: „a tények automatikus elutasítása megfontolás, vizsgálat vagy kísérletezés nélkül”.
Ennek a jelenségnek magyar névadója van, a méltán világhírű Semmelweis Ignác, akinek tudományos és magánéleti sorsa tragédiába torkollott. Semmelweis volt az, aki felfedezte, hogy a gyermekágyi láz okozta halálozás aránya mintegy tizedére csökkenthető, ha a szülészorvos minden beavatkozás előtt klóros oldattal kezet mos.
A szakemberek azonban kiutálták, nevetségessé tették, idiótának, mai értelemben laposföldhívőnek nézték annak ellenére, hogy adatai egyértelműek voltak. A halála után fokozatosan elterjedő módszert néhány évtized múlva Pasteur munkássága nyomán fogadta el a tudományos közvélemény. Ezalatt sok tízezer anya halt meg, mert a szakemberek biztosak voltak a saját szakértelmükben.
Hölgyeim és Uraim!
A védőltások XX-XXI. századi története rengeteg Semmelweis Ignácéhoz hasonló sorsot és tragédiát eredményezett. Egyikük Dr. Bernice Eddy virológus. 1954-ben, Amerikában kiderítette, hogy a gyermekbénulás elleni vakcina súlyos veszélyeket hordoz. A kutatót azonnal elhallgattatták, kísérleteit nem vették figyelembe.
Nem sokkal később bekövetkezett a tragédia: a gyermekbénulás elleni vakcinák az akkori történelem legsúlyosabb gyermekbénulás-járványát idézték elő. Az oltással 200.000 embert fertőztek meg; 70.000-en megbetegedtek, 200 gyerek bénult le örökre és sokan meghaltak.
1961-ben Eddy azt is felfedezte, hogy egy rákot okozó majomvírus legalább 98 millió adag olyan vakcinában van benne, amivel beoltották az embereket. Ezután az egészségügyi hatóságok eltiltották a kutatástól, és tovább használták a gyermekek oltására is azokat a vakcinákat, amikről tudták, hogy rákkeltő.
A közegészségügyi tisztviselők, a szakemberek évekig oltatták az embereket azt követően is, hogy tudták, a vakcina halálos kórt terjeszt. Nem volt kételkedés semmiben, az egészségügyi alkalmazottak tízezrei végezték a munkájukat, terjesztették a halálos kórt azzal a magabiztossággal, hogy ők a szakemberek.
Ma már tudjuk, hogy 98 millió amerikai olyan oltást kapott, amely potenciálisan a rákot termelő vírust tartalmazta, ez pedig ma már az emberi génállomány része. 1996-ban a vérminták 23 százalékában és az egészséges felnőttek 45 százalékában azonosították az Eddy által felfedezett vírust, ami a védőoltással került át az emberekbe.
Az 1980 és 1995 között született gyermekek hat százaléka volt fertőzött. Ezeknél az embereknél a bőrrák akár 70 százalékkal, a limfóma- és a prosztatarák 66 százalékkal, az agyrák 34 százalékkal gyakrabban volt jelen.
Amikor tehát Bernice Eddy mindezeket felfedezte, az egészségügyi hatóságok megtiltották számára, hogy a nyilvánosság előtt beszéljen a veszélyről, nem vehetett részt tudományos konferenciákon, visszatartották a tanulmányait, teljesen kizárták a vakcinakutatásból, elpusztították kísérleti állatait, végül megtiltották számára azt is, hogy beléphessen a laboratóriumokba.
Azt ahogyan elbántak vele, jól mutatja a tudományosnak mondott világ hozzáállását az emberek egészségéhez – írja az esetről Robert F. Kennedy.
Hölgyeim és Uraim!
A valóság még ennél is rémisztőbb. Az egyik amerikai per kapcsán került nyilvánosságra egy 1979-es dokumentum, amit a Wyeth vakcinagyártó cég kutatási vezetőjének, Dr. Alan Bernsteinnek tulajdonítanak. Ebben az egyik eset kapcsán az állt, hogy amíg a védőoltás által okozott halálesetek száma megdöbbentő volt, az agykárosodott gyermekek száma még magasabb.
A feljegyzésben elismerték, a vakcina sok gyerek számára halállal fog járni és hogy ez ne derüljön ki – a dokumentumban azt javasolták –, egy nagyvárosba legfeljebb kétezer adag vakcinát küldjenek.
Figyeljék az indoklást: Így elkerülhető az, hogy egy kis földrajzi területen sok gyermek rövid időn belül meghaljon a védőoltástól. Azaz meghalnak ezután is és örök életre nyomorékká tevő agykárosodást kapnak, de ez nem lesz feltűnően magas.
Ezek a gazemberek pontosan tudták, mennyire veszélyes, amit tesznek, de a fehér köpeny mögé bújva sokkal fontosabbnak tartották a gyógyszercégek érdekeit.
Hölgyeim és Uraim!
Dr. Jeff Bradstreet és Dr. Timothy Cunningham ugyancsak kiváló kutatók voltak, de amikor különböző haláleseteket és autista megbetegedéseket kapcsolatba hozták a gyerekkori vakcinákkal, mindketten gyanús körülmények között elhunytak. Egyiküket egy patakban találták meg, másikukat egy víztározóban.
Hozzájuk képest Dr. Judy Mikovitsnak szerencsésebb volt. Judy Mikovits korunk egyik legjelentősebb kutatója. Több évtizedes munkájával megváltoztatta a HIV-AIDS kezelését, milliók életét mentve meg.
Az emberiséget fenyegető egyik legnagyobb veszélyre is ráirányította a figyelmet: a lappangó retrovírus okozta betegségek terén áttörő eredményeket ért el.
Pályája töretlenül ívelt a Nobel díj irányába, de amikor az okokat kutatva eljutott a védőoltásokig, az élete egy csapásra megváltozott, mintha egy akció-thriller film kellős közepébe került volna, csak itt semmi nem a képzelet műve volt, hanem maga a valóság.
Mindenféle indok nélkül letartóztatták, irodáját zárolták, kutatásait lefoglalták, állásából kirúgták, szakmailag ellehetetlenítették.
Történetének döbbenetes hátterét A korrupció pestise c. könyvében mutatja be. És azt az érdekkört is leleplezi, akik az úgynevezett védőoltások mögött állnak.
A kutatások szerint, csak az Amerikai Egyesült Államokban legalább félmillió olyan autista megbetegedés van, ami konkrétan összefüggésbe hozható valamelyik gyermekkori védőoltással. Ebben az esetben, ha a vakcinagyártók anyagi felelősséggel tartoznának, ennek összege elérné az 1700 milliárd dollárt.
Hölgyeim és Uraim!
Egyesek jogosan tehetik fel a kérdést: mi közünk nekünk ezekhez az ügyekhez? Elég sok.
Ugyanaz a hálózat, ugyanaz az érdekkör, ugyanaz a logika és Judy Mikovits tönkretétele mögött ugyanaz az Anthony Fauci állt, aki amerikai dollármilliókkal ugyanazt a wuhani laboratóriumot finanszírozta, ahonnan kiszabadult a mai életünkre hatással lévő vírus, amire Bill Gates érdekcsoportja már 2017-ben készült.
Azt a technológiát, ami a nyugati vakcinákban van, ekkor kezdték el fejleszteni.
És készültek az általuk irányított és pénzelt politikai érdekkörök is. 2018. április 26-án az Európai Bizottság egy érdekes döntést fogadott el. Ebből 5 mondatot emelnék ki:
– Az egyik legégetőbb kihívás az oltással kapcsolatos kétségek legyőzése…
– Noha tagországonként különbözők a kihívások, uniós szintű fellépésre van szükség és a politikai elképzeléseket hatékony operatív nemzeti vakcinázási tervekké kell alakítani uniós szinten...
– Minden – az egészségügyi rendszerrel való – kapcsolatba lépést fel kell használni az oltás terjesztésére.
– Az oltások terjesztését minden csoportban erősíteni kell, .... majd az ezzel kapcsolatos adatokat EU-s szinten kell megosztani
– Egy EU-s szinten elfogadott oltási igazolvány kifejlesztését kell megkezdeni.
Még egyszer: 2018. április 26. a dátum.
Hölgyeim és Uraim!
A dokumentum mindenki számára hozzáférhető. Letölthető. De ugye nem ismerik? A sok ezer újságíró nem találta meg. És nem találják a billentyűzetüket most sem, amikor kiderült, hogy az unió titkosította a vakcinaszerződések azon részét, amiben érdemi információk vannak, például a mellékhatásokkal kapcsolatos felelősség ügyében. Tehát egy olyan szerződés alapján vesznek az önök pénzén, az önök egészségére ható szereket, hogy titkolniuk kell a leglényegesebb információkat. Ezeket pedig kötelező módon adatják már be sok helyen.
Látják, a vakcinagyártók felkészültek, az Európai Bizottság is csatasorba állt, Fauci kutatott Wuhanban, és már csak egy vírus kellett. Aztán, láss csodát, hamarosan megérkezett ez is, 2019-ben. És lám, mekkora szerencse és véletlen, 2020 végére pedig meglett a vakcina, amiről tegnap megtudtuk: nem tudjuk elkerülni, hogy végül mindenki megkapja.
Hölgyeim és Uraim!
Az oltás úgy jött be az életünkbe, mint a mesében a kismalacokhoz a farkas. Először csak a maszkos fejével kopogtatott be az ablakon, majd bedugta az egyik lábát, majd a másikat, most már a harmadikat és a múlt héten jelezte, a negyediket is szeretné. Már most láthatjuk, ez egy génmanipulált farkas, ennek sok lába lesz. De még egyetlen farkas sem kéredzkedett be sehová csak melegedni. A tanulságokat pedig mindenki vonja le saját maga.
Itt van tehát a rekordgyorsasággal kifejlesztett vakcina, amiről nem tudunk semmit, aminek a szerződései titkosak. Mindegyik más, máshogy hat, de ma bármilyen állampolgár bemehet az oltópontra és választhat egyet, mint egy sört a kocsmában.
Ezúton innen köszönjük Cristian Terhes román európai parlamenti képviselőnek, hogy felfedte az Európai Bizottság eljárását és továbbra is küzd azért, hogy a titkos részek megismerhetőek legyenek. Igen, ma már ott tartunk, hogy ha egy magyar ember az életével kapcsolatos fontos dologban vár támogatást, akkor európai szinten a román képviselőkben bízhat.
És innen köszönjük a nagyváradi Flavia Grosan román doktornőnek áldozatos és kitartó munkáját, amivel – jómagam is meggyőződtem róla – sok ember életét mentette meg, szembeszállva és leleplezve azokat az erőket, akik másban voltak érdekeltek. Mondjanak róla bármit a hazug mátrixmédiák, számunkra szakmai becsülete patyolattiszta. És innen köszönjük annak a sok orvosnak és ápolónak is a segítségét, akik névtelenül próbálnak tenni valamit.
Hölgyeim és Uraim!
Az emberi felelősség kérdését nemcsak a több évezredes jogrendszerek szabályozták, hanem még az őserdei törzsek szokásjogában is benne van.
A felelősség: tetteim következménye. Mert minden tettnek van következménye. Sokszor nem azonnal, de minél később, annál nagyobb. Addig is a rossz lelkiismeret emészti az embert.
A büntetőjogban a gondatlan ember sem mentesülhet a felelősség alól és a jog ennek két formáját határozta meg:
Tudatos gondatlanság, amikor az elkövető előre látja magatartása következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában.
Hanyag gondatlanság, amikor az elkövető nem látja előre magatartása lehetséges következményeit, mert elmulasztotta a „tőle elvárható” körültekintést.
Hölgyeim és Uraim!
Senki nem mondhatja ebben az országban, hogy azért hajtott végre egy galád tettet, azért állt valami mellé, mert nem volt információja. A felelősség alól nem menekül. Aki részt vesz abban, hogy akár tudatos, akár hanyag gondatlansággal, embereket tegyenek tönkre, embereket kényszerítsenek bármire, az vissza fog hatni, annak meglesz a következménye. Minden szenvedés visszaszáll azokra és azoknak az utódaira, akik azt okozták.
A szerbek Hamvas Bélája, Milovan Danojlic egyszer az írta: a kételkedés ma nem népszerű, mert a gyengeség jelét vélik fölfedezni benne. Nem ajánlatos kimutatni. A nemzetközi cirkusz őrszemei ingadozás nélkül és egyenesen haladnak előre, nem torpannak meg, nem tekintenek hátra, még akkor sem, ha iszonyatos szakadék felé vezetnek, s akkor sem, ha egyáltalán nem tudják hová vezetnek bennünket.
Ha kételkedni merünk az erő hatalmában, már megtettük az első lépést az ellenállás felé.
Az a világ, amely elvesztette a kétkedés egészséges ösztönét, az elburjánzott hazugságok világa lett. A kételkedés a szellemi egészségnek és az önkényuralom elutasításának legfőbb ismérve, a kételkedés joga pedig nem más, mint a szabadság joga.
Csoóri Sándor az elmúlt évtizedek egyik legbölcsebb embere minden jegyzetfüzetének első oldalára azt írta: „ne feledd, hogy a gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata, amely a látszatvilágban sorsdöntő erő.”
Hölgyeim és Uraim!
Mindig a végére marad a lényeg. Mit kellene tenni? Nehru, India miniszterelnöke azt mondta:
Minél inkább öregszem, annál inkább jellemükből ítélem meg az embereket, nem pedig eszméik alapján. A már említett Csoóri Sándor pedig úgy fogalmazott: Az embernek mindenekelőtt saját magát kell megteremtenie a hatalmon lévőkkel szemben, mert az önálló viselkedés és minden vakmerő gesztus, fölér egy utcai tüntetéssel.
Hölgyeim és Uraim!
Az első vakmerő gesztus, hogy átmenetileg mindenkinek félre kell tennie a politikai eszmei szembenállást. A kötelező oltás elutasítása fontosabb ma bármilyen eszmei konfliktusnál. Ennek a felismerése az önök felelőssége.
Az önök felelősségének van egy másik szintje is. Az elmúlt évtizedekben döntően arra szocializálódtunk, hogy ha számunkra fontos dolog mellé álltunk, akkor megnéztük, ki az, aki mögé fel lehet sorakozni És abban bíztunk, hogy a mi törekvéseinket majd az a valaki ott elől ki fogja vívni. És ez fontos dolog.
De most más a helyzet és emellett van egy másik fontos dolog is. Egyenesen fogalmazok, mert nem biztos, hogy a közeljövőben lesz még alkalom ennek az elmondására.
Nem árt, ha mindenki tisztában van azzal, hogy önöket most nem fogja megmenteni senki. Most önöknek saját magukat kell megmenteniük. Most mindenki saját magáért felelős. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga környezetében azokat az embereket, közösségeket, azt a rést, ami számára megfelelő. Ott kell megbeszélni és kitalálni mindenkinek a saját maga stratégiáját. Szervezzék úgy az életüket, hogy akkor is tudjanak egymásról és akkor is megtalálják egymást, ha nincs internet és telefon.
Folyamatosan beszélnünk kell egymással, meg kell találniuk a hangot azokkal, akik oltással érzik magukat biztonságban. És rá kell irányítani a figyelmet arra, hogy az oltás mögött milyen terveket készítenek elő és hogy a háttérben minek az előkészülete folyik. Még a legkeményebb diktatúrában sem erőltettek rá mindenkire mindent.
Amit most előkészítettek az az emberi történelem legsötétebb diktatúrája, ami, mint általában a diktatúrák, mindenkire csapást fognak mérni.
Hölgyeim és Uraim!
Keressék a hiteles embereket és kerüljék a hazug médiát! És ne felejtsék! Ennek a rendszernek van egy gyenge pontja. Ezek mi vagyunk.
Ébresztő Magyarország! Ébresztő magyarok!
Szakács Árpád (1980) Újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, kommunikációs szakember. 1998–2001 között a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló és az Erdélyi Napló munkatársa. 2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója. 2004-től a Reggel című napilap újságírója, szerkesztője. 2005-ben az Axel Springer központi szerkesztőségének újságírója, szerkesztője. 2008–2016 között több lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője. 2016–2020 között a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjai központi szerkesztőségének főszerkesztője. Nevéhez köthető a Kinek a kulturális diktatúrája? című, 2018-ban megjelent cikksorozat, amely az utóbbi évtizedek legnagyobb visszhangot kiváltó tényfeltáró írása volt. A sorozatról hírt adtak a világ legnagyobb külföldi hírügynökségei is. 2020-ban a Magyar Nemzetben elindította az úgynevezett szabadkőműves-vitát, amelyre több mint száz éve nem volt példa. Számos szakmai elismerés mellett 2019-ben megkapta az egyik legjelentősebb magyar újságíróról, Lovas Istvánról elnevezett sajtódíjat. Az általa vezetett szerkesztőség munkáját 2019-ben Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjjal ismerték el a Parlamentben. 2020-ban minden pozíciójáról lemondott és visszavonult a közélettől.
Akták