Akármi legyek, ha értem a román hatóságok kommunikációs stratégiáját.
Amikor elkezdődött a koronavírus-válság, létrehoztak – nagyon helyesen – egy Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) nevű testületet azzal a céllal, hogy egyértelműen, tisztán és közérthetően kommunikáljon a vírus terjedésével kapcsolatban, és hivatkozható forrásként szolgáljon a várhatóan tömegesen megjelenő, profi, rosszindulatú vagy csak egyszerűen naiv pánikhír-keltőkkel szemben. A csoport meglepően jól látta el feladatát, rendszeres időpontokban, pontos adatokat közölt, nevek nélkül természetesen, de lehetett tudni, hogy melyik megyében, városban hány fertőzött van.
Egyszer csak valamiért ennek vége szakadt. Valaki, nem teljesen világos, hogy kicsoda (lennének tippjeim, de valójában semmi bizonyítékom nincs), kitalálta, hogy a népnek nem kell mindent tudnia. Elég az neki, ha globális számokat kap, hogy az országban hány beteg van, de azt fölösleges neki megmondani, hogy hol történtek a fertőzések. Ezzel most nem az elsősorban a bajom, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák a sajtót, mert így „forrásokhoz” meg olyan emberekhez kell fordulnia, akiket nem köt a titoktartás (a prefektusnak például kerek-perec megmondták, leírták és lepecsételték, hogy nem mondhat semmit) ahhoz, hogy valamit írni tudjon, mert Zalánpatak Felszeg nevű részén aligha van hírértéke annak, hogy országos szinten 180-nal nőtt tegnap a fertőzöttek száma. Az elvet nem értem.
Kinek jó az, hogy az emberek találgatni kezdjenek? Miért kell rossz hangulatot kiváltani? Hol térül meg az, hogy mindenféle összeesküvés-elméleteket gyártsanak? Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy az emberek találgatni kezdjék, hogy ha nem mondják meg, hol vannak a fertőzöttek, akkor vajon valós-e a halottak száma? Kinek jó az, hogy terjesszék a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság és ezzel a félelem érzését? „Annak” a hivatalnak, amire én gondolok, anno igen jó oka volt erre. De ma? Vagy tényleg semmi sem változott?
Erdély András / Székely Hírmondó