Felszínes szemlélő a rendszerváltást követő első szabad magyar választást követően arra a következtetésre juthatott, hogy klasszikus jobb/bal megoszlás szerint két pólus alakult ki a politikai színtéren.
Egyik oldalon a nemzeti konzervatívok, az MDF, a Kisgazdapárt és a KDNP, másik oldalon a bal-liberális erők, az SZDSZ, az anno még más hangokat pengető Fidesz és az MSZP. Az első komoly konfliktus az ellenzéken belül a taxisblokád volt, amikor az SZDSZ puccsszerűen át akarta venni a hatalmat.
A következő törést az ellenzéki egységben az SZDSZ-es értelmiség által a nem létező jobboldali szélsőség ellen létrehozott, s az MSZP-t szalonképesítő Demokratikus Charta idézte elő, amikor is a Fidesz nem volt hajlandó beállni a kommunistákkal egy ernyő alá. Formálisan létrejött egy liberális pólus, a Fidesz megkísérelte magához kapcsolni az SZDSZ-t, de győzött az „ősi érdek”. 1994 után az SZDSZ csatlakozott a nem sokkal korábban teli szájjal szidott MSZP-hez, részt kért a kormányzásból, pedig az MSZP-nek megvolt a szükséges többsége ahhoz, hogy egyedül kormányozzon.
1994 és 1998 között kialakult három pólus, a baloldali MSZP–SZDSZ, a liberális konzervatív Fidesz–MDF és egy nehezen besorolható, de a nemzeti oldalhoz tartozó Kisgazda–KDNP (utóbbi nem azonos a jelenlegi KDNP-vel). A választások után a két nemzeti szövetség egyezett ki a kormányzás érdekében. 2002-ben a MIÉP kibukásával kétpólusú rendszer alakult ki, mely 2009-ig tartott; ekkor a MIÉP romjain felépült nemzeti radikális Jobbik harmadik erőként, 15%-kal bejutott az Európai Parlamentbe. Ezt felállást nevezte Orbán Viktor „centrális erőtérnek”: a maga vezette szövetség középen, tőle jobbra a nemzeti radikális Jobbik, balra a globalista bal-lib erők.
2016 őszét követően fokozatosan ismét kétpólusú lett a rendszer a Jobbiknak a baloldalhoz való lecsatlakozásával. A választást követően, a Mi Hazánk Mozgalom megalakulásával a 2002-es modell látszik újraformálódni: a nemzetellenes, idegen zsoldban álló balos tábor az egyik oldalon, a nemzeti jobb a másik oldalon, utóbbihoz közelebb, de saját arculattal ismét a térképen vannak a nemzeti radikális erők. Ha a hajdani tábornak csak a felét maguk mögé tudják állítani, hosszú távú szereplői lehetnek a magyar politikai életnek.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó