Az írásom címében szereplő többes szám az emberekről, az emberiségről szól. Nem csak rólam, hanem Rólad, meg Rólad, meg Rólad kedves olvasóm, kedves Gabika, Réka, Gyuri, Laci, Judit és bárki más, Ti rólatok, mindannyiatokról. Valamennyietekről, emberekről.
Mert az megcáfolhatatlan tény, hogy mi midnyájan létezünk. Itt élünk, a Világmindenséghez mérten ezen a parányi, Föld nevű bolygón. Hogy rajtunk kívűl még más égitesten is élhetnek-e valakik, vagy nem, nem tudhatjuk. Elméletileg igen, gyakorlatilag azonban egyedül vagyunk. De mégsem vagyunk egyedül, mert itt, a Földön mindannyiunknak van legalább egy, de sokunknak akár több társa is. És ez így van jól.
Másik kérdés, hogy minek vagy kinek köszönhetjük létezésünket. Természetesen a felmenőinken kívűl. Egy Teremtő Istennek vagy csak egyszerűen a vaksorsnak, a véletlennek? Vagyis a Fizika, a Kémia, a Biológia és az Evolúció Természeti Törvényeinek? Sokan hiszik azt, a vallásos istenhívők, hogy egy Teremtő Akaratnak, sokan mások, az ateisták pedig azt, hogy a véletlennek, vagyis a Természet Törvényeinek. Megint mások, az agnosztikusok meg nem tudnak dönteni. Mert — mondják ők és velük együtt én is — nem lehet, és soha nem is lesz lehetséges bebizonyítani azt, hogy Isten létezik, viszont azt sem, hogy Isten nem létezik.
Hát igen, az evolúció nem tanította meg az agyunkat arra, hogy meg tudjuk válaszolni az ilyen magasröptű, filozófiai kérdéseket. Az evolúciónak, fogalmazhatnék úgy is, hogy a vak evolúciónak nem volt és nincs célja. Csak arra tanított véletlen mutációk okozta változékonyság és a természetes kiválasztódás útján, hogy hogyan élhetünk minél hosszabb ideig itt e Földön. Hogy csak olyan praktikus, földhözragadt kérdésekre tudjunk, és leginkább nem is tudatos jó válaszokat adni, hogy miként szerezzük meg a túlélésünkhöz szükséges táplálékot, miként tudjuk elkerülni az életünket veszélyeztető fenyegetéseket, és természetesen azt, hogy miként tudjunk szerezni magunknak ellenkező nemű társat, szexuális partnert, akivel aztán biztosítani tudjuk, utódok létrehozásával, a fajunk fennmaradását. De létezésünk bizonyságul szolgál arra, hogy — bármiben hiszünk is — valamilyen módon kivételezettek vagyunk, egy kegyelmi állapot, bármilyen kegyelem, isteni vagy a véletlen sors kegyelmének kivételezettjei, részesei vagyunk.
Qui prodest?
Ma azonban világméretű vita zajlik arról, hogy hogyan tudjunk megfelelni ennek a kivételezettségi állapotnak, és életben maradni. Ez a vita több síkon zajlik, egyfelől az ultraliberális nézeteket vallók, másfelől a konzervativok között. Ennek a vitának egyik fontos részösszetevője egyfelől az ultraliberálisok (illetve a zöldek, zöldliberálisok) által vallott és hitt, úgynevezett antropogén (tehát az emberiség által okozott) klímaváltozás, vagyis globális felmelegedés, másfelől a konzervatívok (és közöttük magam által is) vallott és hitt, asztrális események által kiváltott, az emberi tevékenységtől jórészt független klímaváltozás.
Ugyanis nem mindegy, hogy melyik nézet bizonyul igaznak, és melyik hamisnak. Mert az meghatározza a klímaváltozás hatásainak ellenében szükséges intézkedések útjának kijelölését. Én a konzervatív oldalon állok, és a magam szerény eszközeivel ezúton is igyekszem rámutatni az általam meggyőződéssel vallott, nagyrészt a tudomány által igazolt helyes és igaz útra. Másrészt pedig arra, hogy az ellentábor, az ultraliberális tévúton jár, és amit tesz, az tulajdonképpen pótcselekvés. Teszem ezt ugyanakkor annak a tudatában, hogy — szerintem téves — eszméik propagálására korlátlan anyagi-pénzügyi források állanak rendelkezésükre, ellentétben velünk, mert nézeteik hirdetésével gazdasági és politikai hatalomra remélnek szert tenni. Röviden szólva, itt is feltevődik a régi latin kérdés: Qui prodest?, vagyis kinek az érdeke? Ők a tengerszínt katasztrófális megemelkedésével, éhínségeket okozó aszályokkal, több százmillió ember pusztulásával riogatnak, ha nem teszünk valamit azonnal a széndioxid-kibocsátás csökkentésére. Mi pedig intézkedéseket szeretnénk a tengerparti városok vízszínt emelkedések általi elöntése megakadályozására, például gátak építésével.
Ok és okozat
Rátérve a konkrét, a globális felmelegedéshez kapcsolódó kérdésekre és tudományos tényekre, úgy gondoltam, az lesz a leginkább célravezető és érthető kedves olvasóim számára, ha ezt a vitát az általam az ellentáborhoz tartozó egyik — hozzám hasonlóan köznapian szürke — vitapartneremmel folytatott vitám ismertetésén keresztűl mesélem el. Lássuk először, hogy főbb vonalaiban miket állít, mikkel érvel ő, vagyis az ellenoldal.
Legfőbb állítása, érve az, hogy a Föld globális felmelegedésének oka az emberi tevékenységek (mint a fosszilis tüzelőanyagok: szén, benzin, metángáz elégetése, erdők tűzzel való irtása stb.) által a légkörbe kibocsátott széndioxid és egyéb üvegházhatású gázoknak a légkőrben megnövekedett koncentrációja, ami aztán kiváltja a felmelegedést. Megemlítenek egy, szerintük másik fontos antropogén hatást, amely jelentős mértékben növeli a légtér széndioxid-koncentrációját. Az esőerdők ellenőrizetlen, égetéses irtásáról van szó, amely által az utóbbi 15 évben évi 1 milliárd tonnával több széndioxid került a levegőbe, mint azelőtt. Ez akár igaz is lehet, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy a megnövekedett széndioxid-koncentráció okozhat-e felmelegedést? Mert — érvel ő — létezik egy tagadhatatlan korreláció a levegő széndioxid-koncentrációja és hőmérséklete között.
Azonban — bár ez a tagadhatatlan korreláció valóban létezik — semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy ez a korreláció teljesen szimultán lenne a két tényező között. És akkor feltehetjük a kérdést: melyik az ok, és melyik az okozat? Vagyis, hogy a megnövekedett széndioxid-koncentráció okozza a légkörhőmérséklet emelkedését, vagy éppen fordítva, a légkör magasabb hőmérsékletének következménye a megnövekedett széndioxid-koncentráció?
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Föld története során voltak jégkorszakok, és voltak úgynevezett interglaciálisok, a jelenleginél jóval magasabb globális hőmérsékletű időszakok. Olyan korokban, amikor senki nem égetett fosszilis tüzelőanyagokat, mivel még nem létezett ember a Földön. Olyan időszakok, amikor a déli- és az északi-sark hómentes volt, nem léteztek glecserek, és amikor a Földközi-tenger (többször is, David Attenborough Az első Édenkert című könyve szerint legalább negyvenszer) teljesen kiszáradt, a Gibraltári-szorosnak a tektonikus földmozgások miatti elzáródása miatt is.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy az emberi történelem idején is voltak magas, a jelenleginél is jóval magasabb globális hőmérsékletű periodusok. Hogy csak egyetlenegy példát említsek, amikor a vikingek felfedezték Grönlandot, azt Greenlandnak, Zöldföldnek nevezték el. Vajon miért? És a hasonló példákat még hosszasan lehetne sorolni. És amikor ezek után felteszem a kérdést, hogy akkor, amikor még az ember jelen sem volt a bolygónkon, vagy később, amikor már létezett, de széndioxidot a levegőbe juttató tevékenysége elhanyagolhtó mértékű volt, akkor mitől is voltak nagy melegek a Földön, vitapartnerem azt találja válaszolni, hogy hát hatalmas vulkáni kitörések.juttattak nagy mennyiségű széndioxidot a levegőbe, ami aztán a magas hőmérsékletet okozta.
Ez a válasz azonban hazugság. Ebből csak arra a következtetésre tudok jutni, hogy — mivel személyesen nem ismerem — ő egy zöldpárti, megfizetett aktivista, propagandista, vagy jobb esetben egy a zöldpárti propaganda által félrevezetett ember.
Mit okoznak a vulkánkitörések?
De lássuk, hogy a nagy vulkánkitörésekre hívatkozni miért hazugság, és mi is az igazság. A vulkánkitörések, legyenek azok kicsik vagy nagyok, juttatnak az atmoszférába bizonyos mennyiségű széndioxidot is, ellenben főként óriási mennyiségű vulkáni port és hamut, továbbá nagy mennyiségű kéndioxidot. A nagyobb kitörések hamúja és a por akár több évre is beborítja az egész Föld egét, megakadályozva azt, hogy a napfény, a napmeleg, vagyis a napenergia a földfelszínt elérve felmelegítse a Földet, és ezáltal nemhogy globális felmelegedést, ellenkezőleg: globális lehűlést (úgynevezett nukleáris telet) okoz, amire volt már példa (a Szumátra-szigeti Toba-vulkán kitörése 73 ezer évvel ezelőtt), több évszázadig tartott a jégkorszak. Hiába növekedett az atmoszféra széndioxid-koncentrációja, a Földön jégkorszak alakult ki. Mi több, a levegőbe került kéndioxid oxidálódik, kénsavvá alakul, és savas esők formájában öntözi a földet, elpusztítva ezáltal a növényzet jelentős részét. A földfelszínre kiömlött forró láva pedig gyorsan kihűl, és nincs számottevő hatással a hőmérsékletre. Hát ennyit a vulkánok hatásáról.
Egy másik jelentős érvük az, hogy — és ezt mi is láthatjuk, mondják — olvadnak a sarki jégtömegek, csökken a sarkokon a hóval borított területek nagysága. Ez megint egy csúsztatás, féligazság. Mert ezt valóban láthatjuk, például az általuk megrendelt filmekben is (általában hatásos, helyüket nem találó, szorult helyzetbe került jegesmedvék képeivel), ám ez csak az Északi-sarkra igaz, az Antarktiszra nem. Mert ott több hó esik évről évre, mint amennyi elolvad, és ezért az Antarktisz hóval borított területe nem csökken. De erről ők, vagyis a vitapartnerem is hallgatnak. Pedig ez is fontos érv amellett, hogy a globális felmelegedés (ha van is ilyen, bár ezt még egyértelműen, megcáfolhatatlan tudományos érvekkel még senki sem bizonyította, ez tehát még csak egy hipotézis) oka extraterresztrikus, csillagászati.
Mi közünk a klímavátozáshoz
Mit mondunk mi, konzervatívok, akik elítéljük az ultraliberálisok és zöldek által keltett klímahisztériát, a Karácsony Gergely által is kihirdetett klímavészhelyzetet? Mit mondunk, mi az oka a klímaváltozásnak, ha az nem antropogén, nem az emberi tevékenység az okozója? Nézeteink szerint a globális felmelegedéshez, amit helyesebb, ha klímaváltozásnak nevezünk, vajmi kevés köze van az emberiségnek, a kibocsátott üvegházhatású gázoknak. Inkább Földünknek a világűrben történő mozgásával, tehát csillagászati, extraterresztrikus léptékű okokkal magyarázhatók.
Ezzel a kérdéssel legelőszőr Milutin Milanković (1879–1958) szerb matematikus foglalkozott behatóan, aki 1914-ben, a világháború kitörésekor Budapesten tartozkodott, és mint ellenséges állam polgárát, a magyar hatóságok internálták, azonban megengedve neki, hogy folytassa kutatásait. Ő abból indult ki, hogy Földünk történetében szép számban voltak jégkorszakok, és a jégkorszakok között melegebb időszakok, úgynevezett interglaciálisok. Pontosabban 600.000 év alatt 22-szer volt glaciális klímakilengés, ezek összes időtartama 156.500 év. Volt azonban 20-szor szubtrópusi, 20-szor antiglaciális és 23-szor szubarktikus éghajlat. (Ma két jégkorszak közti interglaciálisban élünk, mely kb. 10 ezer éve tart, és még kb. 70 ezer évig fog tartani). Milanković feltette a kérdést, mi lehet(ett) ezeknek a klimaváltozásoknak az oka?
Ő három különálló, de a földi éghajlat változásának szempontjából egymással összefüggő, azt valamilyen módon befolyásoló tényezőt nevezett meg. Az egyik a Föld forgástengelyének a Föld keringési síkjához viszonyított hajlásszögének a változása. Ez a szög 41.000 éves periódussal ingadozik a 21,5 és 24,5 fok között. Minél nagyobb a hajlásszög, annál szélsőségesebbek az évszakok mindkét félgömbön: a nyarak melegebbek, a telek pedig hidegebbek. Ez az oka egy másik jelenségnek is, nevezetesen, hogy a napfelkelte pontja naponta változik. De ezt a jelenséget már 4500 évvel ezelőtt, a neolit korban, a Stonehenge építői is ismerték, bár nyilvánvalóan nem tudhadták a magyarázatát.
A másik a Föld keringési pályájának alakja, amely 100.000 éves periódussal változik. Ez egyszer megnyúlik, és nagy excentricitású ellipszis alakú, aztán majdnem kör alakúvá válik. Amikor nő az excentricitás, akkor nő a különbség a Nap és Föld közötti legkisebb és legnagyobb távolság között.
A harmadik a precesszió, vagyis a földtengely elmozdulása. A forgástengely 23.000 év alatt ír le egy teljes kört a csillagokhoz viszonyítva. A precesszió határozza meg, hogy egy adott félgömbön a nyár a Földpálya napközeli vagy naptávoli pontjára esik-e, vagyis, hogy a Föld éghajlatának a tengely ferdesége miatti évszakosságát erősíti vagy gyengíti-e a pálya excentricitásából adódó évszakosság.
Nutáció, napfolttevékenység, aszteroida
És nem szabad megfeledkeznünk a nutációról sem. A nutáció, amely a Hold gravitációs vonzásának a földtengely mozgására gyakorolt hatásának a következménye, és amelynek következtében a Föld tengelye nem egyszerű, hanem hullámvonalakkal tarkított, kúpszerű pályát ír le. A precesszió 26 ezer éves periódusán belül kb. 1400 nutációs periódus van. És meg kell említenem még az égi Egyenlítő síkja és az ekliptika síkja által bezárt szög kismértékű változását az idő függvényében, ami igen kis hatással lehet a földi éghajlatra.
De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Nap sugárzási energiájának periodikus váltakozása, az úgynevezett napfolttevékenység is hatással van Földünk klímájára. Ezenkívül más természetes tényezők is radikálisan befolyásolták a Föld éghajlatát és ezen keresztül az élővilág evolúcióját is. Megemlíthetjük itt a hatalmas vulkánkitöréseket, valamint a 65,5 millió évvel ezelőtti hatalmas aszteroida (méretét 5–15 km-es átmérőjűnek becsülik) becsapódását a mexikói Yucatan-félszigeten, létrehozva a 175 kilométer átmérőjű Chicxulub-krátert, amelynek következményeként kihaltak a földi ökoszisztémákat addig, a becsapodás az időpontjáig 165 millió éven keresztül uraló dinoszauruszok.
Az aszteroida becsapódása hosszú és természetellenes, a nukleáris télhez hasonló lehűlést okozott a földi atmoszférában, mert a felszálló por évekre elzárta a Földet a napsütéstől, így a Föld évekig éjszakai sötétségbe borult, és ezért a hőmérséklet erősen lecsökkent, a növényvilág jelentős része kipusztult. Viszont mások szerint a becsapódás szokatlan hőhullámot indított el. Végül megemlítem még a Föld időjárásának alakulásában ugyancsak szerepet játszó extraterresztikus hatású szupernóva-robbanásokból származó szubatomi részecskékből álló kozmikus sugárzásokat. Ezek Főldünkre érkezve jelentős szerepet játszanak a felhőképződésben, nagy mennyiségű felhőt hozva létre. Tehát ezek a kozmikus sugárzások is, mint Földön kívűli tényezők, szerepet játszanak a klíma alakulásában, változásában, azon felül, hogy az élővilágra, és így az emberekre mint individuum, és az emberi társadalomra, a történelemre is hatással vannak.
Mi dolgunk e világon?
Tehát a Föld klímája változik. Ennek extraterresztrikus, tehát nem antropogén okai vannak, ezt nem lehet tagadni. Az emberiség írásos történelmében is történtek gyökeres éghajlati ingadozások, amelyek aztán hatottak a társadalomra, illetve a történelemre. Wolfgang Behringer német kutató A klíma kultúrtörténete című könyvében mutatta ki az összefüggést az aszályos, rendkívűl forró, csapadékszegény évek, illetve a rendkívül hideg évek (amikor a mezőgazdasági termények mennyiségének megcsappanása éhínségeket eredményezett) és a boszorkányperek számának megszaporodása között a középkor idején. A klíma változik az emberi tevékenységtől függetlenül is. Ezt el kell fogadnunk, mint akaratunktól nem függő valóságot.
Véleményem szerínt a globális felmelegedés, a klímaváltozás oka jelentős mértékben csillagászati, vagyis benne vagyunk egy interglaciális időszakban, ami ellen semmit sem tehetünk, csak az esetleges következményeinek az elhárításában lehet tennivalónk. Ez lenne a feladatunk, nem pedig az a pótcselekvés, hogy klímavészhelyzetet hirdetve és klímahisztériát kiváltva, fölöslegesen és értelmetlenül, eredménytelenül, hatalmas költségek árán csökkentsük a széndioxid-kibocsátásunkat. Mert az ellentábor, a zöld-liberálisok tábora azt eszelte ki, hogy csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását (főbűnösnek kikiáltva a széndioxidot és — továbbra is jogi kifejezéssel élve — felbujtóknak az embert), ami szerintem annyit sem ér, mint döglött lovon a patkó, és nagyon sokba kerül. Az Európai Bizottság csillagászati összeget, tízmilliárd eurót tervez felhasználni az elkövetkező tíz évben, a zöldpolitika támogatására, a zöldátállásra mozgósító beruházásokra.
A Hírmondó és a klímahiszti
Az ultraliberalizmusnak (és ebbe beleértem a zöld politikát is) vannak még a klímahisztéria keltése mellett további — ennél talán nagyobb — bűnei, vétkei is. Azonban még mielőtt ezekről szólnék, szólnom kell egy ugyancsk a klímaüggyel kapcsolatos problémáról, már csak azért is, mert érinti kedvenc lapomat, a Székely Hírmondót is. Megjelent ugyanis egy írás a Transindex című liberális sajtótermékben, egy olyan írás, amely elítélő hangnemű bírálattal illeti a Hírmondóban megjelent egyik, a klímahisztériáról szoló cikket, nevezetesen Borbély Zsolt Attila Klímahiszti’ című írását, mi több, elítélő véleményét kiterjesztve, úgy általában, a székelyföldi sajtó egészére.
Kulcsár Árpádnak a Már Székelyföldön is betegnek nevezik Greta Thunberget, és ez elég nagy baj című írásához bevezetésképpen csak annyit fűznék hozzá, hogy még ennél is elképesztőbb az, hogy vannak olyanok, mint például Kulcsár Árpád, akik minden szakirányú képzettség és a józanész, a józan ítélőképesség teljes hiányában képesek bedőlni a Greta keltette klímahisztériának meg a zöldpropagandának, általánosítva a hangos ultraliberális eszméknek. Vagy Kulcsárnak nincs is szakirányú, egyáltalán bármilyen szakképesítése, amelyel megkereshetné a megélhetését, és ezért beáll ultraliberális propagandistának, mert azt jól megfizetik?
Úgy érzem, olyanként, aki képesítése okán a környezetvédelemben dolgozott, és ezért joggal tarthatom magam szakmabelinek, tehát kompetensnek, el kell mondanom a véleményemet. Legelőbb a Transindex-cikk szerzőjével, Kulcsár Árpáddal kapcsolatban. Az írása mellett megjelent fényképe alapján — és ezt hangsúlyozni szeretném — úgy tűnik, ő egy fiatal ember, tehát nem rendelkezhet különösebben nagy szakmai tapasztalattal, mégis beleszól olyan kérdésekbe, amelyekhez valószínűleg nem ért. Valószínűbb, hogy inkább politikailag motivált, vagyis ultraliberális vagy zöld. De az is lehet, hogy Kulcsár azért tartja Borbély írását elképesztőnek, mert úgy gondolja, hogy Gretát beteg gyermeknek nevezni nem piszi (azaz nem pc – angolul, nem political correctly), vagyis nem felel meg az ultraliberálisok által elvárt újbeszél szabályainak. A zöld-vallás legújabb bálványát, szent Gretát betegnek nevezni? Hát kérem, ez felháborító!
Nagyon helyesen állapítja meg cikkének egyik kommentelője: „Aki nem áldozott az életéből 20 évet a matematikai a modellezés, légkörfizika, meteorológia tanulmányozására, annak csak véleménye lehet erről a témáról, tudása semmiképpen sem. Ilyen szempontból Gréta és az Elnök Úr pontosan egy szinten van, ugyanúgy, mint a cikk szerzője, a többi megmondóember, aki bármelyik oldalon megnyilvánul, vagy a tüntetéseken hőbörgők, és ugyanúgy mint a Föld összes lakója, eltekintve néhány 1000 embertől, akik teljesítik a fenti kritériumokat. A többieknek marad a nagybetűs Tudományra hivatkozás és a hozzá nem értésből fakadó magabiztosság.’’
Milyen ismeretekkel rendelkezhet klímaügyben egy 16-17 éves, még iskolázatlan, szakképzésben nem részesült gyerek? Teljesen nyílvánvaló, hogy Greta, a neki ítélt alternativ-Nobel díja ellenére egy áldozat, a balliberális-zöld politika irányítóinak áldozata, akik aljas módon felhasználnak egy ártatlan gyermeket politikai céljuk elérésére. Lehet, hogy Greta nem beteg, de betegek (elmebetegek) az őt felhasználók és a kislány szülei. Ezt mindenki látja, tudja, akiben még van egy kevés józan, paraszti ész.
Nekünk, székelyeknek, illetve Székelyfőldön élő magyaroknak még maradt belőle. De úgy tűnik, Kulcsár ennek teljesen híjával van. Greta Thunberg esete kisértetiesen hasonlít a négy elemit, vagy talán még annyit sem végzett Elena Ceaușescu akadémikus, a kémiai tudományok doktorának az esetére, amelyben a román társadalom tagjainak egy jó része vakon hitt. Ennyit hát a Hírmondót is éríntő klímahisztiről.
És most, hogy ígéretemet betartsam, a zöld-liberális politika néhány további bűnéről. Újabban azt találták ki az „oszd meg és uralkodj”, régismert politikai jelszó alkalmazásával, hogy a fiatalokat az idősek ellen úszítják. Mi, idősebbek, a nyugdíjas korosztály, az úgynevezett boomerek (a magyar szóhasználatban nyuggerek) lettünk a társadalmi fölösleg, akik csak kenyérpusztítók, környezetszennyezők, és akikre a fiataloknak már semmi szükségük nincsen. És az uszításra, megint csak aljas módon, felhasználják a gyerekeket. Gondolok itt arra, hogy a német közszolgálati televizió egyik nemrég elhangzott műsorában 8-10 éves gyermekekből álló kórus énekelt egy dalt, amelynek a refrénje így hangzott (nem szószerínti idézet): „Az én nagyim egy környezetszennyező vén disznó.” Hát ilyen társadalomban élünk? Amelyikben sutba dobják a régi, népi bölcsességet, miszerint „jó az öreg a háznál”? Vagy ennek még jobb a román változata: „Cine nu are bătrân, să și-l cumpere.” Vagyis akinek nincs öregje, az vásároljon magának.
Dranik Ferenc / Székely Hírmondó