Keddtől kezdődően az Antibiotice Iași gyógyszergyár elkezdi a kálium-jodid tabletták gyártását – jelentette be hétfőn Alexandru Rafila.

rafila

A gyár 48 óra alatt 2,5 millió tablettát fog legyártani, Romániának legtöbb 30 millióra lehet szüksége – fejtette ki az egészségügyi miniszter hétfőn, amikor a Szociáldemokrata Párt székházában arról kérdezték, hogyan mozgósítana Románia egy orosz nukleáris támadás esetén.

Rafila figyelmeztetett azonban, hogy a kálium-jodid nem 'csodaszer', és szigorúan az utasításoknak megfelelően, korlátozott ideig szabad alkalmazni, semmiképpen sem szabad megelőző jelleggel szedni.

A miniszter azt is elmondta, hogy az Országos Statisztikai Intézet (INS) és az egészségügyi tárca endokrinológiai bizottsága becsülte úgy, hogy legtöbb 30 millió tablettára lenne szükség.

A tablettákat a megyei egészségügyi igazgatóságoknak küldik ki, innen jutnak majd el az önkormányzatokhoz.