Izgalom, feszültség, tűkön ül mindenki: mindjárt itt lesz Exit Poll, a nagy próféta, homlokán a misztikus % jellel, hogy megmondja, mi lesz az elnökválasztás első fordulójának az eredménye.
Az elnökjelöltek türelmetlenek. Egyik lábukról a másikra állnak, eurokonform műmosollyal az arcukon, és le nem veszik a szemüket a képernyőről. És végre ott van! Rámerednek egy pillanatig. Aztán egyikük arcán igazivá derül a mosoly, szinte fülig szalad a szája, másikukéról lehervad. Arra koncentrál mindegyik, hogy akkor „Mit mondok majd először is / Kedvest, szépet neki?”, mármint a Népnek. Mert ilyenkor illik ám Őfelségéhez is szólni, elvégre neki köszönhető (vagy nem) az a szép (vagy nem szép) Százalék, ami most új korszakot fog nyitni a világtörténelemben (vagy nem).
Ilyenkor az szokta kezdeni, akinek legtöbb oka van a mosolyra. Jól is van ez így, mert azalatt legalább a többi is összeszedheti, mit is mondjon majd, mert hát ugye mennél hátrább kerül az ember, annál nehezebb ezt jól csinálni.
Előáll hát Első. Büszkén, nagy mellénnyel, a 39 százalék fölényes, lekezelő magabiztosságával kezdi: „Most, hogy ilyen szépen együtt, / mindig erről álmodtam: / örömünnep napja elgyütt / végre összehangoltan” – majd katonásan megköszöni a népnek a támogatást, hogy segített neki, a Nagy Sárkányölőnek, a hős johannita lovagnak megölni a gonosz Hétfejű Sárkányt. Még mozog ugyan, sőt mozgolódni se átall a rondája, de a második fordulóban biztosan megkapja a kegyelemdöfést, és ehhez máris hatalmas lépést tettünk előre.
Utána Második nyilatkozik. Nem dicsekszik különösebben a 22,5 százalékkal, inkább azt mondja el az előtte szólónak válaszolva, hogy ő nem is sárkány (hacsak nem házisárkány néha, de az is csak véletlenül), és nincsen is neki hét feje, nem is volt, és különben se érti, mért kell még egy ilyen alkalommal is mindenféle sárkányokkal hadakozni. Ő nem akar harcolni senkivel, inkább készül a második fordulóra.
Harmadiknak már csak 16,4 százalékot jósol a nagy Exit Poll. Egy kicsit kevés a második forduló reményéhez, de még elég ahhoz, hogy magabiztosan elmondhassa, mert tudja, hogy ilyenkor úgy kell, hogy várjuk még meg az eredményeket is. Mindenesetre bármi lesz is, ő folytatni fogja, mert a jövő mindenképpen az övék, ez már holtbiztos.
Negyedik csak 8,2 százalékra számíthat a szent guru szerint. Mit tudhat vajon mondani? Leginkább semmit. Megpróbálja eljátszani, hogy ez nem is érdekli különösebben, és viccesre venni a dolgot, de most valahogy nem megy neki. Hiába, na, jó színész se tudhat mindent jól alakítani. De azért megnyugtat mindenkit, hogy esik az eső, ami jó jel, és hogy holnap is nap lesz, ami majd meglátjuk, milyen lesz. Ezzel nem is mond olyan nagy valótlanságot, és ezt a politikában már értékelni lehet.
Ötödiknek már csak 5,6 százalék jut a jövendölésben. Az esélyeit nem is látja érdemesnek szóba hozni, inkább elmondja még egyszer okulásunkra, mi is ez a szavazás, és hogy ő milyen országot szeretne, majd elegánsan elbúcsúzik.
És most jön az, aki minket a legjobban érdekelhet: Hatodik. A neki jósolt 4,6 százalékkal ő az utolsó azok sorában, akikre még érdemes egy kicsit is odafigyelni. Őutána már csak az olyan boldogtalanok következnek a „futottak még” kategóriában, akik még annyit se bírtak összehozni, hogy bár a kampányköltségüket számoltathassák majd el. Itt már könnyű megjósolni, mit fog mindjárt mondani: biztos azt, hiszen mi mást mondhatna, hogy hát sajnos ez most nem jött össze, közelébe se került annak, hogy a második fordulóba jusson, pedig nagyon bízott ebben, de hát ezt a 4,6 százalékot látva most úgy néz ki, hogy tán bele se kellett volna ebbe vágni. És hogy valami biztatót is mondjon, mert úgy illik befejezni, hozzá fogja tenni, hogy ebből viszont hasznos tanulságokat lehet levonni a jövőre nézve, és csakis ez az, ami most igazán fontos, mert nekünk az egyik jelszavunk mindig is az volt, hogy „Előre, sohase hátra”.
Na de most figyeljünk nagyon, mert már jön is, mégpedig a teljes csapatával. Hoppá... most mi van itt? Mindenki ragyog a boldogságtól! Nem jó helyre jöttünk volna? Mindjárt kiderül, mert már mondja is: „Lejárt az elnökválasztás első fordulója, szeretném megköszönni a támogatást mindazoknak, akik velünk voltak, mindazoknak, akik szavazatukkal támogattak, büszke vagyok erre a szavazatra, ez az Önök szavazata, ez az Önök eredménye, a közösségünknek az eredménye, és én erre vagyok igazán büszke, hogy hallattuk a hangunkat, megmutattuk, hogy erős közösség vagyunk, és hogyha visszaigazolódik az az előrejelzés, akkor azt mondhatjuk, hogy 2009-hez, 2014-hez képest nagyobb támogatottsággal tudjuk folytatni a munkát.” (Csak a szöveget tudom idézni, a győzelmi hangulat csak a videón látszik.)
Ha ezt Rejtő Jenő látná, rögtön riporternek álcázná magát, és interjút kérne Hatodiktól. Valahogy így:
R.: Kedves Elnök úr, P. Howard vagyok, a Fake News tudósítója.
H.: Üdvözlöm. Értékeljük az Önök lapját, sokszor inspiráló, különösen kampány idején.
R.: Köszönöm, ez megtisztelő. Azt szeretném kérdezni, hogy ez most milyen alkalom?
H.: Lement az államelnök-választás első fordulója, és mi éppen a győzelmünket ünnepeljük.
R.: Hogy mit? Nem értem...
H.: Mit nem ért ezen?
R.: Hát hogy ez mitől lenne győzelem, mikor Ön a hatodik helyen van, alig 4,6 százalékkal, és szóba se jöhet, hogy bekerüljön a második fordulóba.
H.: Nézze, ez nézőpont kérdése is. Ez egy nagyon is jó helyezés. Gondoljon csak arra, mit mondott József Attila, talán ismeri is: „A hetedik te magad légy!” Látja, még az is egy tisztességgel vállalható hely, és én ehhez képest a hatodik vagyok! De én különben sem voltam versenyben egyikkel sem, aki ezen a listán megelőzött, és nem is velük szemben győztem, úgyhogy teljesen mindegy, hogy azon a listán hányadik vagyok.
R.: Bocsánat, kezdem nem érteni. Nem versenyzett a listán levők egyikével sem, és mégis győzni tudott. De akkor ki volt az ellenfele?
H.: Kelemen Hunor.
R.: Na, ez most kezd nekem komplikált lenni. Ha nem tévedek, Önt Kelemen Hunornak hívják, így van?
H.: Így van.
R.: És Ön volt az egyik jelölt. De akkor hogy tudott Kelemen Hunorral versenyezni? Vagy volt egy másik is?
H.: Akkor tán tisztázzunk valamit. Én az a Kelemen Hunor vagyok, aki az idei elnökválasztáson indult, és azzal a Kelemen Hunorral versenyeztem, aki a 2009-es és 2014-es választáson indult. Őt kellett most nekem legyőznöm, ez volt az egyetlen célunk, és nagyon bízom benne, hogy ez sikerült is. Így most már világos?
R.: Tökéletesen. De az még mindig nem egészen, hogy miért őt akarta legyőzni, mikor ez a választás arról szólt, hogy elnököt kell választani az országnak, és az a Kelemen Hunor, aki az ellenfele volt, ezen a választáson nem is indult.
H.: Ez a győzelem nemcsak nekem volt fontos, hanem a pártunknak is. Nézze, egy párt mindig kell tudja, mekkora a támogatottsága, és ezt időnként bizonyítani kell. De erről elég költséges és macerás lenne külön népszavazást tartani, és az eredménye sem lenne elég megbízható, mert ki menne el szavazni csak azért, hogy a szavazatával megerősítse, hogy támogat minket? Az elnökválasztás első fordulója viszont kiváló alkalom erre, mert ha mi is indítunk egy jelöltet, persze nem azért, hogy nyerjen, az minket itt nem érdekel, hanem csak hogy legyen kire szavazni, és azt mondjuk az embereknek, hogy ő az, aki a magyarok érdekeit is képviselni fogja, akkor ha van hozzá egy profi kampányunk is, a magyarokat könnyen be tudjuk etetni azzal, hogy most azért fontos, hogy mindenki szavazzon, hogy magyar államelnökünk legyen. Erre pedig sokan szavazni fognak azok közül is, akik pedig nem is igen támogatnak minket, és a sok szavazatot fel lehet aztán mutatni, hogy lássa mindenki, milyen erősek vagyunk. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy „milyen erős közösség vagyunk”, de igazából úgy kell ezt érteni, hogy milyen nagy támogatottsága van a pártunknak, mert ez erről szól.
R.: Kezdem már érteni. Átfogalmaznám egyszerűbben, hogy lássuk, jól értem-e. Tehát arról van szó, hogy az Önök pártja mindenáron bizonyítani akarja, hogy nagy támogatottsága van, és ezért ügyesen ellopja az elnökválasztás első fordulóját, de a választóktól eltitkolja, hogy ők most igazából nem elnökjelöltre szavaznak, hanem csakis az Önök pártjára, és így sokkal nagyobb lesz a szavazók száma, mint ahányan tényleg támogatják Önöket, és erre aztán mindig hivatkozni lehet, ha valaki bírálni merné Önöket. Meg kell mondanom, zseniális ötlet, hiszen így lesz egy olyan népszavazásuk, aminek az eredményére rá lehet mondani, hogy az a támogatottságukról szól, és ez Önöknek nem kerül semmibe, mert a kampányköltségeket úgy számoltatják el, mintha Önök az elnökválasztásban vettek volna részt, mikor pedig valójában nem. Azért nem gondolja, hogy ennek kockázatai is lehetnek?
H.: Nézze, Ön is tudja biztosan, hogy „nincsen üszlet kockázás nélkül”. Ez velejár. Márpedig nekünk nagy szükségünk van az emberek támogatására, vagy ha nagyon pontos akarok lenni, nem is annyira arra, mert hogy az ténylegesen mennyi, nem nagyon érdekes, hanem inkább annak a dokumentálására és felmutatására, hogy nekünk nagyon nagy támogatottságunk van, és ha most beigazolódik, hogy le tudtam győzni Kelemen Hunort, akkor az azt jelenti, hogy ez a támogatottság azóta nőtt. És mi csak akkor tudhatunk eredményesek lenni, ha a küzdelmeinkben mellettünk vannak az emberek, szoros egységben a párt és vezetője körül, ez másképp nem működik. És ehhez az is kell, hogy amikor nekünk szükségünk van rá, az emberek hallassák is a hangjukat, de jó hangosan ám, hogy ha én felemelem a poharam, és azt mondom, hogy „Szervusz, nép!”, akkor százezrek kiáltsák vissza, hogy „Szervusz, király!”. Másképp nem lehet eredményt elérni.
R.: Visszatérve az elnökválasztáshoz, Önök sokat beszélnek a demokráciáról. Olyan szempontból tényleg nem zavar az senkit, hogy a választás ilyen meghekkelése egy biztosan nem nyerő jelölttel tulajdonképpen ugyanaz, mintha azt mondták volna a választóiknak, hogy az első fordulóban ne vegyenek részt, hanem bojkottálják azt? Hiszen aki Önre szavazott, annak a szavazata kizárólag az Önök, mármint a pártjuk támogatottságának az igazolására jó, de arra nem, hogy az illető választók a saját akaratukat is kifejezzék arra vonatkozólag, hogy kit szeretnének a második fordulóba küldeni, tehát az elnökválasztás szempontjából kárba ment szavazat.
H.: Ezt a felvetést határozottan visszautasítom. Minden választónk szabadon eldönthette, hogy kire akar szavazni, és ha az első fordulóban rám szavazott is, az nem jelentette azt, hogy a leendő államelnökre is nem szavazhat. Ezt el is mondtam már különben: „a második fordulóban majd ráérnek a választók a jelenlegi államfő és másvalaki között dönteni, a kisebbik rosszat választani, nem kell ezt az első fordulóban megtenni. Hogy melyik lesz a kisebbik rossz, azt most nem tudom megmondani.”
R.: És azóta meg tudja?
H.: Annyi biztos, hogy nem én leszek az, de én különben sem a kisebbik rossz vagyok.
R.: Akkor egy kérdésem volna még. Az Ön jelszava a „respekt” és a „bizalom” volt. Nem zavarta Önt a kampányuk során az, hogy végig azzal hülyítették a népet, hogy ha magyart akarnak államelnöknek, akkor szavazzanak Önre, miközben jól tudták, hogy Önnek semmi esélye? A „respekt” nem arról szólt volna, hogy tiszteljék legalább annyira a választóikat, hogy ne nézzék őket ostoba birkáknak, akiknek mindent be lehet adni?
H.: Ezt a kérdést árnyaltabban kell nézni. Tudja, ez a kampány kommunikációjához tartozott, és a világ legnagyobb kampányszakértői szerint is, amilyen például Finkelstein vagy Birnbaum, a kommunikáció azt jelenti, hogy nem az igazat mondjuk, hanem azt, amit a választók hallani szeretnének. Szeretném, ha nem értené ezt félre: kampányban ez nem hazugságnak számít, és elutasítanék minden olyan vádat, miszerint mi hazudoznánk a népnek. Aki ilyet mondana, az nem ért a kampánytudományhoz. Kampányban ez nem hazugság, hanem kommunikáció. És a „respekt” meg a „bizalom” is ilyen. Mi ezt egy pillanatig sem értettük úgy, hogy tisztelnünk kellene a választóinkat. Ez arról szól, mert nekünk arra van szükségünk az eredményes munkához, hogy ők tiszteljenek bennünket feltétlenül, és bízzanak meg bennünk fenntartás nélkül akkor is, ha kampánystratégiai megfontolásból időnként kénytelenek vagyunk is hülyét csinálni belőlük. Tudniuk kell, hogy aki a mi javunkat akarja, az azzal a magáét segíti elő. És az emberek tudják is ezt, és hálásak is nekünk érte. Ha nem hinné, nézze csak meg annak a bejegyzésnek a több tucatnyi gratuláló kommentjét, amelyben bejelentettem, hogy győztünk. És nem akárkik gratulálnak ám, még egy Fidesz-KDNP 2019 nevű felhasználó is van köztük!
R.: Elnök úr, köszönöm a beszélgetést. Tudja, én író is vagyok, és ma megértettem valamit: hogy az igazán jó téma nem az utcán hever, pláne a nekem való, hanem a pártszékházakban. Ha nem lenne alkalmam találkozni vele, majd adja át jókívánságaimat a 2024-beli Kelemen Hunornak, és mondja meg neki, hogy szurkolok azért, hogy győzze le a 2029-belit.
Epilógus
Ez az interjú még akkor frissiben készülhetett volna, azóta már megvannak a majdnem végleges eredmények. A legutóbbi hivatalos közzétett adatok szerint Kelemen Hunor 356.199 szavazatot szerzett, ami az összesnek 3,95%-a, de a százalék nem nagyon fontos, mert ennek csak az elnökválasztási versenyben van értelme, a magyarokat meg nem azért szavaztatták. Ha korábbiakkal kell összehasonlítani a mostani eredményt, akkor is csakis a szavazók számát lehet figyelembe venni, hiszen a százalékok a mindenkori országos részvételtől függnek.
2009-ben 372.764-en szavaztak rá (3,83%), 16.565-tel többen, mint most. Azzal a Kelemen Hunorral szemben tehát nem nyert, hanem veszített: ha az elnökválasztási kampányban szerzett szavazatok a támogatottság fokmérői, akkor ez ma a 2009-belinek a 95,56%-a.
2014-ben 329.727 szavazatot szerzett (3,47%), tehát 26.472-vel kevesebbet, mint most. Erre már lehetne azt mondani, hogy győztünk, hiszen a mai támogatottság e szerint az akkorinak a 108,03%-a lenne, csak az a baj, hogy ezt a kettőt meg nem lehet összehasonlítani, mert az egy más helyzet volt. Akkor ugyanis nemcsak ő, hanem Szilágyi Zsolt is indult az EMNP részéről, aki szintén elvitt 53.146 szavazatot (0,56%), és ha most is indult volna még mellette valaki, akkor Kelemen Hunornak most is kevesebb lenne.
Szóval így néz ki az, hogy azért menjünk az RMDSZ-re szavazni, hogy mutassuk meg. Mit mutassunk meg? A pucér hátsó felünket? És kinek? Magunknak? Csak azt nem értem, hogy ha tényleg szavazatszámokkal akarják mindenáron demonstrálni a nagy támogatottságot, akkor mért nem lehetett beérni azzal a 476.777-tel, ami egy fél évvel ezelőtt jött be az EP-választásokon, és mért kellett egy kamujelölttel meghekkelni az elnökválasztást is csak azért, hogy a mostani szavazatok alapján mutogatni lehessen, hogy a támogatottság ma 74,71%-a a fél évvel ezelőttinek, tehát győztünk.