A tulipános, de közös magyar lista eredménye (e sorok írásakor a feldolgozottság nagyjából hat százalékot mutat) siralmas. Románia és a diaszpóra lakói gyakorlatilag érdektelenségükkel tüntettek, az európai és romániai összehasonlításban is rekordalacsony 32 százalékos részvétel a bóvli kategóriába sorolja a román választást.
Ilyen körülmények között a bánsági, partiumi és erdélyi (a továbbiakban csak erdélyi) magyaroknak simán tíz százalék felett kellett volna végezniük. Járvány ide, érdektelenség oda.
Hogy nem végeztek, azt jelzi, hogy az erdélyi magyarság nagy része éppen olyan apolitikus, mint a román többség. Ennek oka sokféle lehet, ezt most ne is boncolgassuk, de a monolitikus választás most biztosan nem igaz, hiszen közös listát sikerült összebarkácsolni. Mondhatja persze bárki, hogy ő arra az RMDSZ-re és szövetségeseire nem szavaz, akik harminc éve bebetonozták a magyar közéletet, de a helyzet az, hogy az illető nem az RMDSZ-szel, hanem önmagával szúr ki. Ha ugyanis nincs erős magyar érdekképviselet Bukarestben, akkor nem sikerül megkötni azokat a politikai ügyleteket, amelyeket nélkül nem épül magyar önkormányzatiság, Erre a nézetre sokan azt mondják, hogy nem igaz, a probléma szerintem viszont az, hogy bukaresti lobbizás helyett mást ők sem tudnak ajánlani a magyar közösségnek. Autonómiáról, nagyratörő tervekről meg elméletekről beszélek: ezekből az erdélyi magyarságnak nyilván elege van, ebből nem épül autóút, nincs önkormányzati vagyon, nincs magyar tulajdon. (Aki a részeredményeket tagadja, ugyanúgy nem mond igazat, mint aki felnagyítja. Nyilván a kettő között van az igazság.)
Az erdélyi magyar ember százéves kisebbségi helyzete miatt kényszerűen csak a saját régiójában, településében gondolkodhat. Ott van otthon, ott van biztonságban, ott van többségben (már ahol). Annak a szemléletnek, hogy mit bánom én, mi folyik Romániában, ha itt Gyergyócsomafalván/Csíkszépvízen/Illyefalván stb. otthon vagyok, egyrészt vannak pozitív hozadékai, mert erősödik az összetartozás másokkal, maradnak a hagyományos értékek, valamennyire gátat szabnak a közösségeket felbomlasztó külső hatásoknak – egyszóval, marad a nemzeti jelleg. Káros azonban a bezárkózás annyiban, hogy egy idő után a nagyobb összefüggések iránt érzéketlen és érdektelen lesz az ember. És bár nem egy erdélyi magyar barátom állítja, hogy ha egész Romániában el is veszik a magyarság, az ő tájegységükön/településükön nem, én ebben nem vagyok olyan biztos. Politikai egyszeregy, hogy ami az erdélyi magyarokkal történik, szoros összefüggésben áll azzal a kérdéssel, hogy mi újság Bukarestben és Budapesten. Egyáltalán nem mindegy, hogy a román állam meddig megy el az asszimilációs, szorítós politikában, hogy a magyar állam hogyan és miként áll az erdélyi magyarok mögé, nem mindegy, hány magyar kerül be az önkormányzati vezetésbe, hol van magyar polgármester, ki a prefektus, milyen tér nyílik a mozgolódásra. Ez mind és külön-külön is a kisebbségi politika fontos eleme.
Most a nagyobb bukaresti befolyást elbaltázta a magyar közösség, Pedig a magyar lista kis erőfeszítéssel jobb helyen végezhetett volna (igaz, így is lehet a mérleg nyelve, majd kiderül). A jelek szerint bármilyen kormány alakul, meglehetősen instabil lesz, szóval, tavasszal akár előrehozott választások is jöhetnek. Az új helyzetben az erdélyi magyarságnak, annak otthon élő és román állampolgársággal rendelkező, külföldön élő részének nagyobb számban kellene elmenni szavaznia. Nagyon rossz üzenet a világnak, a világ magyarságának és saját maguknak is, hogy lényegében feladják a parlamenti politizálás esélyét, hogy közösségként nem tudnak élni a kínálkozó lehetőséggel. A gyakorlati megfontolásokon túl lelki munícióként is fontos a minél jobb szereplés: az a kisebbség, amelyik nem látszik, nem létezik a világ számára. Nekünk, anyaországiaknak (leszámítva néhány millió ostoba prolit) igen, de a támogatás eddig is megvolt, ezután is meglesz, szóval, nem ezzel van a gond.
Szentesi Zöldi László (Facebook-bejegyzés)