Különös elégtételt hozott a számtalan nemzetközi szervezet és a médiák által eltitkolt és meghamisított valóság a labdarúgó EB fináléjára. Azon túl, hogy a szerethető, szimpatikus olaszok elkenték a nagyképű, agyontámogatott és térden csúszó angolok száját, kidugta fejét a szivárvány színű „respect – no to racism” táblácskák, karszalagok és reklámok mögül a valóság.
Idézzünk fel néhány momentumot az események sorából.
Kezdődött azzal, hogy a szigetországi járványhelyzet miatt felmerült, hogy a budapesti Puskás Aréna lenne a helyszíne az elődöntőknek és a döntőnek, miután itt teljes biztonsággal rendezhető telt házas mérkőzés.
A budapesti találkozók frenetikus hangulata, a szurkolók példamutató lelkesedése első reakcióként az egész világot elkápráztatta s ennek hangot adott a nemzetközi sajtó is, meggondolatlan módon…
Hamar jött a parancs: elég legyen ebből! És elég lett… Jöttek a második hullámban a hazug, rágalmazó cikkek, következett az UEFA gyalázatos politikai megrendelésre történt büntetése. Határozott az elődöntők és a döntő helyszínéről is a maffia szövetség: 60 ezerre felemelte a Wembley engedélyezett nézőszámát (pont annyira, ahányan a Puskásban telt házas szurkolás esetén lehetne) és nekik adta a három csúcsmérkőzést.
Méltó módon meghálálta ezt a sportszerű, toleráns, befogadó angol közönség, bizonyítva ezzel az UEFA tévedhetetlen, szakmai és politikai szempontból is helyes döntését.
Már a döntő mérkőzés előtt tombolva törtek – zúztak London utcáin, majd a jegy nélküli békeharcosok megrohamozták a stadiont, áttörték a biztonsági zónát és beözönlöttek a nézőtérre.
Válaszul a biztonságiak lezárták a Wembley összes kapuját, így az érvényes jeggyel érkezők egy része nem jutott be a mérkőzésre!
E hangulati alapozást követően elkezdődött a mérkőzés, némi olasz himnuszt kifütyülés után, amit az UEFA alkalmazásában álló hangtechnikusok (valamennyi közvetítést az UEFA által delegált szakmai stáb készítette) sikeresen kiszűrtek a közvetítésből, nehogy már szó érje a ház elejét. Történt még a játék vége felé, hogy a pályára beszabadult civilek kergetőzést rendeztek a biztonsági őrök elhízott csapatával a közönség legnagyobb örömére – különösen a magát hanyatt vágó rendfenntartó produkciója tetszett..
Ezután történt, ami történt, a teljesen megzavarodott angol edző eszement cseréivel el is döntötte a tizenegyes párbaj kimenetelét.
Innen aztán elszabadult a szivárványos, térdelős valóság, miután mindhárom kihagyott büntetőt színes bőrű játékos követte el, jöttek is a toleráns, befogadó angol rigmusok és közösségi bejegyzések tömkelegei a rasszista gyalázkodás legalja szintjén.
A békésen, vereségüket méltósággal viselő drukkerek hazafelé menve még szétverték London belvárosát, tömegverekedések alakultak ki, földön fekvő emberek fejét rugdosták, valakit a Temzébe is hajítottak…
Mi pedig, rasszista, náci magyarok továbbra sem térdelünk, nem festjük szivárványosra stadionjainkat, viszont nem ütjük véresre ellenfeleinket, nem átkozzuk faji alapon színes bőrű sportolóinkat.
Ezért aztán bezáratják stadionunkat, büntetnek, gyaláznak bennünket, miközben mások boldogan törnek, zúznak, színesbőrűeket aláznak…
Igazságot tett a Mindenható: Olaszország az Európa-bajnok!
Akták