Amikor Magyarországon véleményt nyilvánítunk az orosz-ukrán konfliktus kapcsán, általában karakteres különbség van jobboldaliak és baloldaliak véleménye között. Míg az előbbiek inkább az oroszokkal, utóbbiak inkább az ukránokkal szimpatizálnak.
Elsőre nehéz lehet belátni, hogy miért szimpatizál a hazai baloldal Ukrajnával, amely – hogy finoman fogalmazzunk – nem tekinthető éppen egy liberális mintaállamnak. Az orosz-ukrán konfliktus azonban csak részben orosz-ukrán, részben viszont orosz-amerikai konfliktus, és a magyarországi baloldal Ukrajna iránti szimpátiája sokkal inkább az Amerikai Egyesült Államokkal, semmint Ukrajnával való azonosulást jelent.
Az Amerikai Egyesült Államok a mai magyar baloldal számára éppen olyan referenciapont, mint amilyen a Szovjetunió volt 50 vagy 70 évvel ezelőtt, a referenciapontot nem geopolitikai, hanem ideológiai értelemben értve.
A baloldal szerint a történelem folyamatos fejlődés, „haladás”, amelynek során az emberiség halad a tökéletes politikai rendszer és társadalmi-gazdasági berendezkedés felé, és erről az útról csak a jobboldali reakció téríti le újra meg újra. A baloldal mindig ezt a tökéletes rendszert keresi, és néha (kellő számú ember legyilkolása után) azt hiszi, hogy ehhez már meg is érkeztünk. Vagy legalábbis vannak országok, amelyek már megérkeztek, ahol a működő politikai rendszer és társadalmi-gazdasági berendezkedés adott pillanatban a legközelebb van a tökéleteshez. 50 vagy 70 évvel ezelőtt ilyen volt kommunizmus és a Szovjetunió, manapság pedig ilyen a liberális demokrácia és az Amerikai Egyesült Államok.
Kommunizmus és liberális demokrácia egy tőről fakadnak, nemcsak abban az értelemben, hogy mindkettő gyökerét az úgynevezett „felvilágosodásban” és a francia forradalomban kell keresni, hanem abban az értelemben is, hogy a jelen leghangosabb és leginkább elkötelezett liberális demokratái vagy egykori kommunisták, vagy azok gyerekei, unokái.
És ahogyan a mai liberális demokrata unokák számra az Amerikai Egyesült Államok az 50 vagy 70 évvel ezelőtti Szovjetuniónak felel meg, ugyanúgy a mai Ukrajna a hetven évvel ezelőtti Észak-Koreának, a hatvan évvel ezelőtti forradalmi Kubának vagy az ötven évvel ezelőtti Észak-Vietnámnak. Innen ered baloldal Ukrajna-szimpátiája.
A baloldallal szemben a jobboldal szerint nincsen tökéletes és feltétlenül megvalósítandó politikai rendszer és társadalmi-gazdasági berendezkedés. A jobboldal nem „haladásban”, hanem értékekben és közösségekben gondolkozik. Ilyenek a kereszténység, a nemzet, a család, a különböző kisebb-nagyobb közösségek (egyesületek, civil szervezetek, faluközösség, stb.), amely közösségekben az emberek mindennapi élete zajlik, és amelyekben az egyén kiteljesedik. A jobboldal minden politikai rendszert és társadalmi-gazdasági berendezkedést aszerint értékel, hogy az milyen környezetet biztosít a számára fontos értékeknek és közösségeknek. Mivel a kommunizmus szemben állt ezekkel az értékekkel és közösségekkel, sőt kifejezetten az elpusztításukra törekedett, ezért a jobboldal antikommunista volt.
És habár a liberális demokrácia kezdetben kedvező környezetet látszott biztosítani a jobboldal számára fontos értékeknek és közösségeknek, mára harcot hirdetett minden ellen, ami a jobboldalnak fontos: a kereszténység, a nemzeti gondolat, a családok, az egyéb hagyományos közösségek ellen (utóbbi tekintetben érdemes arra gondolni, hogy a legnevesebb amerikai egyetemeken betiltották azokat a klubokat, amelyek csak férfiak számára álltak nyitva).
És ahogyan a kommunizmus harcolt a történelmi fejlődés eredményeként, érdemeik alapján vagyonhoz és társadalmi vezető státushoz jutott rétegek ellen (arisztokraták, nemesség, jómódú parasztság, kereskedők, iparosok), ugyanúgy harcol ma a liberális demokrácia a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak ellen. Az Amerikai Egyesült Államokat megalapító és a hagyományos amerikai társadalom gerincét képező réteggel (white, anglosaxon, protestant – WASP) szemben a sokszor alapvető ismeretek elsajátítására is képtelen hallgatók felvétele az egyetemekre fekete – vagy újabban LMBTQ – kvóta alapján nem más, mint az az általunk jól ismert kommunista gyakorlat, amelynek során a „reakciósok” gyerekei helyett a munkás-paraszt származású fiatalokat részesíttették előnyben, a tényleges képességeket és a teljesítményt figyelmen kívül hagyva.
A jobboldal tehát szemben állt a kommunizmussal és a kommunizmust az egész világra ráerőltetni kívánó Szovjetunióval, ma pedig szemben áll a liberális demokráciával és erős ellenérzésekkel viseltetik a liberális demokráciát az egész világra ráerőltetni kívánó Amerikai Egyesült Államokkal szemben.
Ahogyan a kommunista Szovjetuniónak volt ellenpontja, amely a jobboldal számára fontos értékeket védelmezte a második világháború után (ez volt akkor az Amerikai Egyesült Államok), úgy ma is van ellenpontja az Amerikai Egyesült Államoknak és az általa képviselt és terjesztett, a jobboldal számára fontos értékeket és közösségeket lerombolni kívánó liberális demokráciának.
Az egyik ilyen ellenpont éppen Oroszország, amely emiatt a jobboldal szimpátiáját bírja.
Az Oroszország iránti szimpátiának még egy oka van: 1990 után az oroszok hatalmas területeket – köztük jelentős oroszlakta területeket – vesztettek el, hasonlóan ahhoz, ami velünk történt Trianonban. A mai Ukrajna területének nagy része, nyugaton változó határokkal ugyan, de történelmileg évszázadokig az orosz birodalom része volt, és az ukránok nem sokban különböztek az oroszoktól – ha egyáltalán. Sőt: Kijev orosz államiság (egyik) bölcsője volt, ennek elvétele az oroszoktól az orosz államiság elleni támadás, amit érthető módon nem tudnak megemészteni, ahogyan mi sem fogjuk soha megemészteni Kolozsvár, vagy az évszázadokig fővárosként működött Pozsony elvesztését. És ahogyan a Habsburgok támogatták és erősítették velünk szemben a nemzetiségeket, ugyanúgy támogatnak most az amerikaiak egy, a semmiből létrejött, az oroszokkal ellenséges önálló ukrán nemzetet, ráadásul az ősi orosz szállásterületen.
A fentiek alapján tehát teljesen világos és egyértelmű, hogy a baloldal miért inkább Ukrajnával (valójában az Amerikai Egyesült Államokkal), a jobboldal pedig miért inkább Oroszországgal szimpatizál a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusban.
A kérdés kapcsán szólni kell még egy olyan vádról, amellyel a magyarországi baloldal mostanában sokszor illeti a jobboldalt. István király – így a baloldal – a nyugatot, a nyugati kereszténységet, a nyugati értékeket választotta, ezt az istváni örökséget tagadja meg a magyar jobboldal, amikor külpolitikájában kelet felé fordul, vagy amikor Oroszországgal szimpatizál, akár a nemzetközi politikai színtéren, akár annak társadalmi-gazdasági berendezkedését illetően.
Eltekintve attól a perverziótól, hogy a kereszténységet jó esetben gyermekmesének tartó, rosszabb esetben azt kifejezetten üldöző baloldal hivatkozik István királyra és a nyugati kereszténységre, el kell oszlatni egy közkeletű tévedést: István király nem a nyugati kereszténységet választotta, ez a kategória ugyanis akkor – több, mint fél évszázaddal az egyházszakadás előtt – még nem létezett. István a kereszténységet választotta. Emellett a nemzetközi porondon a nyugati közösséghez csatlakozott, ami azonban nem érték alapon, hanem geopolitikai megfontolások alapján történt.
A magyar állam létét és biztonságát ugyanis inkább látta biztosítottnak a Német-Római Császárság szövetségeseként, annak jóindulatát bírva, semmint annak ellenségeként.
De már ő is próbált többoldalú kapcsolatrendszert kialakítani (koronát például nem a császártól, hanem egy másik hatalmi szereplőtől, a pápától kért), utódai, az Árpád-házi királyok pedig kifejezetten törekedtek a jó kapcsolatokra mind Bizánccal, mind a Kijevi Russzal. Aki tehát az istváni örökséghez ragaszkodik, az egyfelől a kereszténységhez, másfelől a geopolitikai realitásokhoz ragaszkodik, és az egyoldalú külpolitikai függőség helyett a kapcsolatok diverzifikálására törekszik.
Ami a kereszténységet illeti, sokunk számára úgy tűnik, hogy a liberalizmusnak ellenálló ortodox egyház – és benne a legnagyobb, az orosz ortodox egyház – ma inkább tekinthető a hagyományos kereszténység intézményes letéteményesének, mint a liberalizmussal átitatott nyugati egyházak, amelyek a homoszexuális és transznemű perverziókat jobb esetben tűrik, rosszabb esetben kifejezetten támogatják.
Ami pedig a geopolitikai realitásokat illeti, bár az Amerikai Egyesült Államok kétségkívül az egyik világhatalom, de semmiképpen nem az egyetlen, és messze van, mint István korában Bizánc. Oroszország ellenben közel van, mint István korában a Német-Római Birodalom.
És habár – szemben a baloldallal – a magyar jobboldal külpolitikai vonalvezetését nem ideológiai megfontolások, hanem a magyar érdek képviselete határozza meg, jobboldali magyarként összességében azt mondhatjuk, hogy a magyar-orosz kapcsolatok tekintetében most egy olyan helyzet állt elő, amikor mind a magyar érdek, mind az ideológiai megfontolások egy irányba mutatnak: az Oroszországgal fenntartandó jó kapcsolatok irányába.
Akták