Nincs béke Marosvásárhelyen: az egykori székely főváros mai táblabírósága első fokon érvénytelenítette azt a 2018-ból származó miniszteri rendeletet, mely újból létrehozta a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot.
A 2016 őszétől hatósági össztűz alatt álló tanintézmény vezetője, Tamási Zsolt elképzelni sem tudja e mostani döntéshez vezető érveket, másokhoz hasonlóan az ítélet indoklására vár, s azt is elmondta, az iskola fellebbez az ítélet ellen. Értetlenkedésének hangot adva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt közölte: „dühösek vagyunk, de nem pánikolunk és nem adjuk föl”, ugyanakkor további támogatásáról biztosította a tanári közösséget és a diákok szüleit. A szövetség politikusa egyben megfogalmazott egy szónoki kérdést is: „hogyan kell iskolát létrehozni Romániában, ha sem a helyi tanácshatározat, sem a törvény, sem a kormányhatározat, most pedig a miniszteri rendelet sem jó?”
E felvetésre nyilvánvalóan nem a katolikus iskolát aláaknázó nacionalisták fognak választ adni, ám a marosvásárhelyi, illetve erdélyi magyar közösségnek valóban jogos elvárása, hogy e banálisnak tűnő felvetésre hiteles és meggyőző választ kapjon. Mint ahogy az is jogos elvárása, hogy eme iskola végre háborítatlanul működhessék. Néhány esztendeje ugyanis nyilvánvaló, hogy a vásárhelyi magyar közösség sírásói azt gondolják – és ennek érdekében következetesen és kitartóan cselekednek –, hogy a szóban forgó egyházi tanodához egyszerűen nincs joguk az ott élő magyar ajkúaknak. Nem elégednek meg a MOGYE elsorvasztásával, a katolikus iskolát is leradíroznák Bernády György városának térképéről, mintha valamiféle társadalomellenes szervezet vagy valamiféle paramilitáris alakulat lenne. S teszik, tehetik ezt úgy, hogy folyamatosan törvényszövegekkel takaróznak.
Bár kívülálló számára nehezen érthető, helyi ügynek tűnhet a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni összehangolt támadássorozat, gondolkodó romániai állampolgár számára azért mégis furcsa lehet, hogy szinte semmilyen román állami hatóság nem alapíthat jogszerűen egy – esetünkben magyar nyelvű – egyházi iskolát. Hiszen egy demokrata bármikor megjegyezheti: ma veled, holnap velem történhet mindez. Gondolkodó romániai állampolgár joggal mondhatja azt is, ez nem csupán az adott közösségre nézve megalázó, hanem az egész, igazságosságra és méltányosságra vágyó romániai társadalom számára. Ostoba nacionalizmusukkal tehát nem csupán a magyaroknak üzennek az iskola hantolói, hanem az egész ország társadalmának jelzik, fütyülünk a demokrácia és az emberiesség, a civilizált együttélés játékszabályaira. Érthetetlen, de megtehetik, miközben ismételgetjük, hogy mindez elfogadhatatlan és tarthatatlan.
Éppen ezért nem csupán Kelemen Hunor kérdésére kell választ keresni, hanem arra is, hogy Marosvásárhelyen miként szabadulhatott ki a palackból egy ilyen barbár és primitív szellem, mely áporodott, a múltból örökölt bűzével az egész térséget mérgezheti, immár harminc esztendeje.
Mózes László / Háromszék