Kis túlzással, Romániában a választási kampány elejét és végét menetrendszerűen a magyarkártya előhúzása jelzi. Tulajdonképpen nem is volt olyan politikai erő a rendszerváltást követő három évtizedben, amelynek ne lapult volna a kabátujjában ez a bármikor bevethető Joker, amely mindent visz, minden addigi témát, közhangulatot, véleményt felülír és megváltoztat.
A szakértők máris azon törték a fejüket Klaus Iohannis szerda déli durva magyarellenes kirohanása után, hogy vajon már megint miről akarják elterelni a figyelmet Bukarestben? Tavaly, ugyanebben az időszakban az Úzvölgyi magyar katonatemető körüli provokációk borzolták hónapokig a kedélyeket. Ezzel a gyengécske Dancila-kormány időt nyert, mielőtt utolérte volna a végzete.
Szóval mit kompenzál vagy miről tereli el a figyelmet habzószájú gyűlöletbeszédével Iohannis? Az államfő pár hete, az ortodox húsvétot megelőzően, sokak elismerését elnyerte, amikor volt bátorsága nemet mondani a modern román demokrácia mindeddig érinthetetlen és éppen ezért a rendszerváltás előtti időkbe merevedett szent tehenének, a Román Ortodox Egyháznak. Rebesgetik is, hogy az államegyház köreiben nem vették jó néven a „szász” szigorú fellépését, mellyel elutasította, hogy az ortodox húsvét alatt lazítsanak a járványellenes intézkedéseken.
Iohannis bicskanyitogató magyarellenes fellépése valószínűleg elsődlegesen nem a magyarok ellen irányult, hanem hideg számítással kijátszott egy szembejövő lehetőséget, a székelyföldi autonómiatervezet alsóházi átjutását, az ősellenség szociál-demokraták ellenében. A tavaly év végi elnökválasztáson a PSD megbukott ugyan, de nem rogyott térdre. Ezt a műveletet szeretné befejezni egy kegyelemdöféssel az államfő, az őszi parlamenti és önkormányzati választások során. Ehhez pedig a magyarok is kapóra jönnek, ágyútölteléknek.
Egyébként Iohannis politikai személyisége második elnöki mandátumára teljesen kicserélődött. Korábban azt rótták fel számára, hogy kerüli a konfrontációt, ritkán szólal meg, akkor sem egykönnyen értelmezhető, mit akar mondani. Most viszont a nemzeti liberálisok zászlóvivője, aki magas tetszési indexét a PNL támogatására fordítja.
Románia még csak a felénél tart a járvány-időszaknak, ami gazdaságilag is megrengeti az országot. A liberálisok pozíciói eközben ugyan még stabilnak mondhatók, de egyre inkább aggódnak a jövő miatt. Kétséges ugyanis, hogy sikerül-e a jelenlegi 40 százalék körüli támogatottságukat átmenteniük az őszi vagy év végi választásokra.
A román társadalom türelme ugyanis előbb-utóbb el fog fogyni. Az elmúlt három évtized során folyamatosan váltották egymást a különböző színezetű kormányok, amelyek bár mindig nagy támogatottsággal léptek porondra, de a politikai csatározások, a gazdasági krízisek, a társadalmi elégedetlenség miatt képtelenek voltak több ciklusra tervezni.
Egyszóval két héttel a kijárási korlátozások enyhítése előtt úgy kellett a román kormánynak a székely autonómia körüli cirkusz, mint egy falat kenyér. Iohannis gyűlöletbeszédével Bukarest időt nyer és sikeresen eltereli a figyelmet valós problémákról. A megvezetett közvélemény ismét a szeparatista magyarokat szidja néhány hétig, és szokás szerint csak kevesen jönnek rá, hogy már megint aljas módon csőbe húzták őket.
Iohannis cinizmusa egyébként azt is jelzi: számba sem veszi az erdélyi magyarokat. Nyelvüket nem gesztusként említi pár szó erejéig, hanem hogy baloldali politikai ellenfeléből gúnyt űzzön, annak állítólagos magyarbarátsága miatt. Az elnök most kettőt ütött egy csapással. Az eddig csak korruptnak és inkompetensnek nevezett PSD-t most hazaárulónak és tettestársnak is kinevezte, az Erdély elrablására tett RMDSZ-s „kísérletben”.
Némileg új elemnek számít ebben a „viszik Erdélyt a magyarok, a kertek alatt!” című rendszeresen felhangzó riogatásban egy úgynevezett román szövetséges megnevezése, mellyel Iohannis a baloldalt igyekszik hitelteleníteni. A csattanó ellenben most is ugyanaz: a szálakat a háttérből ki más mozgathatná, mint Orbán Viktor, a „magyar háttérhatalom” feje.
A magyarbarátság Romániában negatív kijelentésnek számít. Megbélyegzést jelent, amitől mindenki menekül, újabb és újabb magyarellenességgel bizonyítva jó románságát. Ez a folyamat gerjeszti és fenntartja a magyarellenességet, politikai színezettől, helyzetektől, időszakoktól függetlenül.
Az erdélyi magyarok hétharmada a tavalyi elnökválasztásra már elpártolt Iohannistól, most azonban a maradéknak is szitokszóvá változott a neve. Részükről Iohannis gúnyos „Jó napot!”-jára a „Viszontlátásra!” lesz a válasz az őszi választásokon. Az államfő ugyanis valósággal belehajtotta a hagyományosan jobboldali pártokkal rokonszenvező magyar szavazókat a PSD karjaiba.
A Iohannis beszédét követő döbbenet azért is nagyobb a szokásosnál, mert ez a durva magyarellenes kirohanás eddig szokatlan helyről: az elnöki palotából, jobboldali színezetű politikustól érkezett. Egy elhíresült karikatúra szerint Iohannis most végre lerántotta maszkját és sokak meglepetésére kiderült: Vadim, a magyarellenességben Funarral versengő figura bújik meg alatta.
Az erdélyi magyarság az autonómiastatútum összromán leszavazása és az államfő habzó szájú gyűlöletbeszéde után ismét rá kell döbbenjen száz éve tartó romániai magányára. Arra, hogy ebben az államalakulatban nincs természetes szövetségese. Nincs olyan politikai alakulat, egy-két civil szervezet és közszereplő kivételével, amely, ha a helyzet úgy kívánja, gondolkodás nélkül hátba ne szúrná. Másképp fogalmazva: az erdélyi magyarság az a kapor a levesben, amit az íze miatt ugyan belefőznek az ételbe, de aztán utálkozva kiszedegetnek belőle.
Az említett száz éves magány miatt az erdélyi magyarok roppant hálásak tudnak lenni a legkisebb, pár szavas gesztusokért, közeledésért is. Naivitásuk miatt azonban gyakran csalódniuk kell, mert a többségi politikum részéről érkező számító gesztusokat általában áruló magatartás követi. Románia ugyanis az a hely, ahol némi magyargyűlölettel bármely párt könnyűszerrel begyűjthet 5-6 százaléknyi bónuszt.
Bevált recept. Száz éve főznek belőle.
Fábián Tibor