Mocorgott bennem egy olyan indíttatás, hogy a mai napon nem szólok semmit a baloldali ellenzékről. Nem azért, mintha Trianon kapcsán ne lenne róluk mit mondani, hanem azért, mert a 101 évvel ezelőtti tragédia nagyságához ők annyira kicsik emberileg, jellemileg és politikailag, hogy jobb ilyenkor úgy tenni, mintha nem is léteznének.
Azután szembejött velem ez a hír.
„Trianonra, a szétszakítottságra, a megosztottságra, a gyűlölködésre egy válaszunk lehet. Az összefogás” – ezzel kezdte Jakab Péter az Instagram oldalán közzétett képének a leírását a nemzeti összetartozás napján. A pártelnök a bejegyzésben a békediktátummal állította párhuzamba az ellenzéki összefogást.
„Mi, jobbikosok nagyon távolról érkeztünk ahhoz az asztalhoz, ahol meg kellett találni a közös nevezőt. Változnunk kellett nekünk is és másoknak is. Megtettük a nemzetért” – érvelt az ellenzéki politikus a baloldallal kötött szövetség mellett. Mint írja a „nemzet minden tisztességes tagjának” szeretnének kezet nyújtani a közös kormányzás felelősségével.”
Úgy véltem hogy a képmutatásnak és demagógiának ezt a fokát nem lehet szó nélkül hagyni.
S bár Jakab Péter messze nem méltó arra, hogy vitába szálljunk vele, de azért érdemes e gondolatsor kapcsán kiugratni néhány észveszejtő abszurdumot.
Tehát Jakab szerint a nemzet érdekében kell összefogni a nemzetellenes erőkkel, melyek tagjai eddig a magyar öntudat módszeres aláásásában, a magyar büszkeség tudatos roncsolásában, a magyar történelmi önkép tervszerű eltorzításában és mesterséges, indokolatlan bűntudat sulykolásában jeleskedtek.
Akiknek példaképe a veretlen és ütőképes, a fegyverszünet pillanatában az ellenség földjén állomásozó magyar hadsereget leszerelő, az országot szétprédáló, majd a hatalmat szerb szuronyoktól visszaszerezni remélő Károlyi Mihály és Jászi Oszkár.
Akiknek az életképtelennek tűnő megmaradt országterületet felvirágoztató Horthy Miklós a történelem egyik legnegatívabb figurája.
Akik Trianonért a maga korában Európa-szerte pozitív példaként említhető magyar kisebbségpolitikát hibáztatják, s akik között akad, aki odáig megy a magyarellenességben – Bauer Tamásról van szó – hogy ismételten leírja, hogy Trianon igazságos volt.
Akik szívesebben látnak Magyarországon dolgozni és beilleszkedni nem akaró, nem kis részben hódító szándékkal érkező, a bűnözési statisztikákat egekbe ugrasztó, a normális életet lehetetlenné tevő muszlim tömegeket, mint határon túli magyar testvéreket.
Jakab azt akarja beadni a táborának, hogy az összefogás ezekkel az erőkkel a válasz Trianonra.
A szomorú az, hogy amilyen elvakultak, gyűlölködők és a józan ítélőképességtől megfosztottak a hívei, van is esélye rá.