Kisebb meglepetésnek számít, hogy Klaus Iohannis idei húsvéti beszédében rászánta magát három magyar szó („Kellemes húsvéti ünnepeket!”) kimondására. Nevezhetnénk ezt akár aprócska, patikamérlegen kimért gesztusnak is, hozzátéve és nem tévesztve szem elől, hogy Romániában választási év van. Ilyenkor a magyarok is kapnak egy-egy Dambovita-parti mosolyot, hadd legyen jobb nekik.
Klaus Iohannis, a szász származású tanárember hat éve elnöke Romániának. Az erdélyi magyaroknak mindezidáig nem ígért semmit és nem is adott semmit. Sőt inkább tüntető, de legalább is feltűnő távolságtartással viszonyult hozzájuk.
Az Erdélyben hagyományosan legtöbb magyart megmozgató, leghangsúlyosabb nemzeti ünnepnek számító március 15-i alkalmakon sem tisztelte meg nemzetközösségünket üzenettel. Ez kifejezetten barátságtalan és elgondolkodtató hallgatásnak számít, különösen annak tükrében, hogy 2014-ben, első elnöki mandátuma megszerzésekor, a második fordulóban az erdélyi magyarok zöme is rá szavazott.
A vezetéknevét németesen nem j-vel, hanem román helyesírással i-vel író Iohannis azzal mentegetőzik, hogy neve, melyet szász felmenői a 16. századtól folyamatosan Johannisnak írtak, a születési anyakönyve kitöltésekor a kommunista románosítás áldozatául esett. Nem éppen pozitív példa azonban a számos elrománosított nevű szász és magyar számára, hogy Iohannis sem a rendszerváltás után, de még államfőként sem változtatta vissza a nevét az ősei által évszázadokig használt formára. Mindezt pedig egy olyan, nem túl komolyan vehető indoklással alátámasztva, hogy úgymond túl bürokratikus eljárás lenne a névváltoztatási procedúra.
Mint a fenti példa is jelzi, Iohannis a romániai német kisebbséghez és származásához ma már csak lazán kötődik. A szebeni szász polgármesterből elnökként „jó románná” vált politikus teljes mértékben átvette és töretlenül képviseli azt az unos-untig ismert bukaresti narratívát, mely szerint Románia a nemzeti kisebbségek jogainak betartása szempontjából követésre méltó európai modellország, sőt egyfajta kisebbségi Kánaán. Egyébként ebben a tekintetben nem is történt semmilyen szemléletbeli változás a ’89 előtti időkhöz képest, hiszen Nicolae Ceausescu, az állam egykori kommunista vezetője is körömszakadtáig ugyanezt képviselte, legfeljebb más szavakkal.
Iohannis, első mandátuma alatt cseppet sem erőltette meg magát a nemzeti kisebbségek ügyeivel. Valahányszor a kérdés szóba került, az erdélyi magyarok nem számíthattak jóindulatára, megértésére, empátiájára. Legyen az Úzvölgyi temető ügye, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium, a szintén marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a székely és magyar nemzeti zászlók használata vagy bármely más, az erdélyi magyarokat érintő kérdés.
Sőt, inkább, mintha egyenesen fusztrálta volna a saját kisebbségi származása. Politikai ellenfelei időnként elő is húzták ellenében, a Iohannis elnökségéig még soha nem használt német kártyát. Iohannis mindent meg is tett, hogy liberális elvtársainak, de politikai ellenfeleinek is bizonyítsa: jó román és cseppet sem lesz megengedőbb elődeinél a kisebbségi kérdésekben.
Míg korábban Traian Basescu folyamatosan visszajárt a magyar többségű megyékbe és közvetlen, egyszerű, már-már bratyizós stílusával valósággal magához édesgette a székelyeket, addig Iohannis csak 2017-ben látogatott el a Székelyföldre. Fegyelmezetten, a rá jellemző rezzenéstelen arccal hallgatta végig a vendéglátói által spontán elénekelt székely himnuszt. A székely zászlót is elfogadta, bár kezébe azért nem vette a szimbólumot, amitől annyira prüszköl a teljes román politikum – és, ezt se feledjük ki: a DK-s vezetésű magyar önkormányzatok. Következetesen kerülte a „székely” és „székelyföld” kifejezések használatát is. Merthogy a román médiában és politikában a Székelyföldet hideg távolságtartással és gúnyos cinizmussal még mindig csak „asa-zis Tinut Secuiesc”-ként, azaz „úgynevezett Székelyföldként” emlegetik, mintha ez kizárólag az ott élők fantazmagóriája lenne.
Mindennek tükrében most valóságos meglepetésnek számít, hogy Klaus Iohannis idei húsvéti beszédében rászánta magát három magyar szó („Kellemes húsvéti ünnepeket!”) kimondására is. Nevezhetnénk akár aprócska, patikamérlegen kimért gesztusnak is, hozzátéve és nem tévesztve szem elől, hogy Romániában választási év van. A koronavírus miatt júniusról őszre, vagy év végére tolódik a helyhatósági és parlamenti választás. A járványt kísérő gazdasági krízis és az egészségügyi anomáliák miatt máris csökkenőben van a kormányzásban a Szociál-demokratákat (PSD) váltó Nemzeti Liberális Párt (PNL) népszerűsége, amely keresi az önkormányzati és parlamenti szövetségeseit. A magyarok megszólításához azonban már nem Iohannis lesz a megfelelő személy, hanem esetleg a PNL apai ágon magyar származású elnöke, Ludovic Orban, vagy ahogy a nemzetközi szintéren az Orbán Viktort elutasító politikusok nevezik: „a jó Orban”.
Iohannis az erdélyi magyarok szimpátiáját még első mandátuma végére elveszítette. Tavaly, a köztársasági elnöki választás második fordulójában látványos távolmaradással tüntettek ellene. Igaz, ellenfelével szemben felhalmozott behozhatatlan előnye tudatában különösebben nem is kereste a magyar választók kegyeit.
A „szász” erdélyi magyarok iránti hideg távolságtartását ismerve, valószínűleg ez, a húsvétkor elmondott három szó lesz a legtöbb, amit kaphatunk Klaus Iohannistól, második, befejező mandátumának éveiben.
Fábián Tibor