A magyarországi Szarvason (Sarvaš) található szlovák alapiskola, óvoda és kollégium épületének homlokzatán Magyarország, és az EU zászlói mellett ott lobog Szlovákia zászlaja is. Az intézmény neve pedig nem „szlovák tanítási nyelvű iskola”, hanem szlovák iskola.
Ez adta az inspirációt a felvidéki magyar civil szervezetek vezetőinek, hogy kezdeményezzék, Szlovákiában is ki lehessen tenni a magyar zászlót a magyar oktatási intézmények épületeire.
S egyben kezdeményezték, hogy az intézményeket hivatalosan is magyar alapiskolának, óvodának, gimnáziumnak, stb. nevezzék, és így megszűnik a „magyar tanítási nyelvű” kifejezés mind a hivatalos magyar és szlovák megnevezésekben.
A kezdeményezéshez több száz helyi és regionális magyar civil egyesület csatlakozott, ezzel is megerősítve a felvidéki magyar közösség egységes akaratát. Magát a kezdeményezést egy komoly szakmai és politikai egyeztetés előzte meg, azaz a civil szervezetek és a magyar pártok szakemberei elkészítettek egy olyan szakmai anyagot, amely elsősorban a szlovákiai jogrendet követve, olyan jogi alapokra helyezte a kezdeményezést, amely kikezdhetetlen, de emellett számos európai példát is felsorol az indoklás, többek között a magyarországi, szarvasi példát is.
A kezdeményezést mélyreható társadalmi párbeszéd és kampány előzte meg, amely eljutott minden településre és olyan retorikával szólította meg Dél-Szlovákia polgárait, amely egyszerű és érthető volt mindenki számára, hiszen magyar-szlovák nyelven készült a postaládákba kikézbesített nyomtatott, pároldalas anyag, sok fotóval, egyszerű mondatokkal, amelyek lényege a meggyőzés volt.
Persze, nem volt ilyen egyszerű a történet, hiszen azonnal megjelent a szlovák társadalom nacionalista, magyargyűlölő része is, és a szlovák médiában több hónapig téma volt ez az eset, rengeteg stúdióbeszélgetés zajlott ebben a témában, de a kezdeményezők és a politikai pártok erre is időben felkészültek. Olyan magyar politikusok, társadalomtudósok és szaktekintélyek ültek be a stúdiókba, akik nem magyarázkodtak, hanem észérvekkel, pozitív példákkal és jókedéllyel magyarázták el a szlovák többségnek a kezdeményezés lényegét.
Nem hátráltak meg, sőt újabb példákkal, újabb kezdeményezésekkel rukkoltak elő a viták során és így indult el egy újabb összehangolt akció a Felvidéken, a közlekedési táblák kétnyelvűsítésének az ügye a magyarok, ruszinok által lakott régiókban. Ebben az ügyben az önkormányzatok vállaltak nagy szerepet és ez a kezdeményezés is jó úton halad.
A magyar zászló ügyében tehát siker koronázta a koordinált, közös fellépést és bebizonyította, hogy ha a pártoknak és a civil szférának vannak olyan közös céljaik, amelyek mögé egyformán beáll mindenki, akkor lehet sikereket elérni.
A szlovák kormány hajlandó volt arra a kompromisszumra, – amelyet az utolsó pillanatban a kezdeményező magyar fél terjesztett be, – amely szerint nem Magyarország zászlaja lesz kitűzve az oktatási intézmények homlokzataira, hanem a magyar nemzet zászlaja, azaz a piros-fehér-zöld trikolórban ott lesz a koronás magyar címer.
Így lett a kevesebből több!
Ez a kezdeményezés természetesen nem egy ad-hoc akció volt, hiszen mindennek a hátterében egy olyan csapat áll, amelynek célja a valódi magyar-magyar összefogás fokozatos elérése a Felvidéken, úgy, hogy minél többen érezzék a közösségből a valódi összefogást. Tapasztalják és érezzék, hogy egy erős felvidéki magyar közösség formálódik újfent, amelyhez érdemes tartozni, mert sikerélményeket termel ki önmagából. Egy hosszútávú munka első eredményeit látjuk a pártok egyesülése óta, de az első részsikerek azt mutatják, hogy ez a helyes út: nemzetstratégia és akciótervek, magunkért, másokkal együtt.
Utóirat: ez a történet csak egy fikció, amely ma még mesének tűnhet. A kérdés viszont az, hogy vajon képes-e a felvidéki magyar elit a „célcsoportja” érdekében egy olyan koordinált közös munkára, amely akár ilyen eredményeket is hozhat, és nem csak egy-egy szervezet, egyszeri, „projektszagú” kezdeményezéseit látjuk majd a jövőben is, amelynek minimális a hatékonysága a szülőföldünkön.
Képesek vagyunk-e valódi, többszintes egységet teremteni a Patyomkin színfalak helyett?
Akarunk-e az évek óta passzív csendes többségből egy olyan kritikus tömeget összegyúrni, amely aztán képes a fenti fiktív történetből valóságot varázsolni. Szóval kell egy sikeres csapat, kézzelfogható célokkal, és amelyikben mindenki megtalálja a helyét. MINDENKI!
Papp Sándor / Felvidék.ma