A szőlészkedési és a méhészkedési hobbim sok szabadidőmet elveszi, de a közéletben való tájékozódásra mindig szakítottam egy-egy órát. Nekünk szórványvidéki embereknek fontos iránytű minden magyar legszentebb városa, Budapest és az onnan jövő üzenetek.
Nem egyedüli vélemény, baráti társaságban is megbeszéltük, mintha az elmúlt egy évben ezzel az iránytűvel nem stimmelne valami. Az egyik bajom az, hogy folyamatosan el kell szenvednem nézőként és értelmiségiként azt a primitív sulykolást, ami a gyenge elméjűeknek van szánva. Ezzel nem az a probléma, hogy van ilyen jelenség, hanem az, hogy nekem van címezve. Ezzel meg azt érzem, hogy engem is annak tartanak.
Már gyerekként is utáltam a szájbarágós „ezt kell csinálni, így meg így, mert ez jó” hangulatú „meggyőzéseket”. Ma meg szó szerint kiráz a hideg ezektől, egyrészt azért mert komplett hülyének néznek, másrészt meg dühös leszek, hogy honnan veszik ehhez a bátorságot. A televízióról nagyjából három hónapja szoktam le teljesen, egyszerűen nem bírtam már a Ceusescu-korszakban napi szinten megjelenő termelési riportokat: most ez így emelkedik, most az úgy emelkedik, most ennyi a fertőzött, most annyi a beoltott stb. stb. Számok...számok...semmit nem jelentő számok.
Kedvenc műsoraimat azóta egyre ritkábban, csak utólag youtube csatornán nézem, ilyen, a Sajtóklub, a Háttérkép, Bayer Show. Ezek sajnos annyira, de annyira elfáradtak, hogy nem egyszer kapom magam azon, közben átklikkelek máshová, mert annyira unalmas. A Bayer Show színvonala gyalázatos szintre süllyedt, két hónapja egyáltalán nem nézem, maradt a másik kettő. Tehát hétfő este, Sajtóklub, amit kedden töltöttem le. Utoljára. És önként Bayer Zsolt műsorait is utoljára néztem meg. Tudom, nem nagy veszteség éri őket. Veszteség inkább engem ért. Mert az elmúlt egy évben azt a hitemet vették el, hogy amit képviselnek, annak van valami alapja, értéke, értékrendje, akkor is ha sok kompromisszumot is kell kössenek.
A legújabb adás után szó szerint kifordult a gyomrom, ahogy a gázai övezetben történt szörnyűségeken nevetgéltek és kiálltak azon szuperhatalom mellett, aminek az USA csak a farkát jelenti. Uraim, önök leírták magukat emberként, újságíróként, komolyan vehető személyként.
Gajdics Ottó jelentette számomra a mélypontot, aki szerint az a baj a közel keleti szuperhatalommal, mint Magyarországgal, hogy védi magát a bevándorlástól? Mi? Milyen bevándorlástól? Gajdics úr, tényleg ennyire hülyének gondol és néz bennünket? Járt már maga a térségben? Van fogalma arról, mit beszél? Én voltam ott. Menjen el ön is. És tudja mit? Nem hiszem, hogy nem tudja, mit beszél. Ön egy gyáva párttollnok, akinek megmondják, mit beszéljen. De még ezzel sincs gond, szükség van ilyenekre. Csak véleményem szerint nem ilyen ízléstelenül.
Tudnék önökre a cselekedetükhöz méltó minősítéseket tenni, de inkább egy focihasonlattal élnék. Olyan, volt az Sajtóklub, mintha önök közvetítették volna a világ legjobb és leggyengébb labdarúgócsapatának mérkőzését, ahol még a bírót is lefizették a győztesek és önök ennek tudatában a legerősebbnek szurkolnak, a gyengébbet hülyézik és erre próbálják rábírni a nézőket is. Ízléstelen, sportszerűtlen, gusztustalan. De köszönjük, hogy megmutatták az igazi arcukat. Ha másra nem, erre talán jó volt a műsoruk.