Amikor két hete Iohannis szembeköpte szász őseit és uszított egy nagyot az erdélyi magyar kisebbség ellen, az egy olyan jobbhorog volt, amelynek kábulatából elég volt magunkhoz térni.
Ehhez jön most a mélyütés, a pirosbetűsre mázolt Trianon-ünnepnap. És ne legyenek illúzióink, ahogy 30 éve folyamatosan, ezután is jön majd valami ezeknél is rosszabb, ami kimondva-kimondatlan azt üzeni: fel lehet adni, el lehet menni.
Közben már azon gondolkodunk, mi jöhet még az állandósuló uszítás és a megalázó, bulizós Trianon-nap után?
A román politikum szellemi kútmérgezésének köszönhetően a magyarság, mint ellenségkép rögzül a román társadalomban.
Innen már csak egy lépés az erőszakra való felbújtás és annak bekövetkezte, a fizikai atrocitás. És, ki kell mondanom: egy újabb fekete március.
Napról-napra rosszabb magyarnak lenni Erdélyben és Romániában. Ez az ország ma egy olyan pánikbeteg, amely Trianonnal kel és fekszik, amelyet kisebbségellenes téveszmék vezetnek.
Vajon van-e visszaút, ebből a hasadásos elmezavarból?