Először csak a feliratok látványa zavart. Ó, boldog ifjúkor, amikor még észre sem vettem őket. Vajon miért? Szerelmes voltam, fiatal és boldog. Aztán arra lettem figyelmes, bárhova nézek, szembejönnek velem a magyar szavak.
Az orvos enyhe nyugtatót írt fel, kérte, hogy ne idegeskedjek, és főleg ne nézzek Vadim-Funar-Rares Bogdan-beszédeket a videómegosztón. A hazafiak ellenben azt mondták, végre jó útra tértem. Rájuk hallgattam, és most itt vagyok...
Az első sikereim után fellelkesültem. Csak úgy hulltak a nyomomban a KÖZSÉGHÁZA feliratok. Sztár lettem. A nemzet, a többségi nyelv megmentője. Az államnyelv dominanciájának, egyeduralmának fegyverhordozója, pattanás a székelyek orrán. Kézről kézre, stúdióról stúdióra adtak a nemzetmentő médiumok.
Aztán valami eltört bennem. Azt látom, amit ma leperelek, ahelyett hat újat helyeznek el. Melléje székely zászlót is. Csak, hogy dühítsenek. Ma már vásárolni sem tudok anélkül, hogy rám ne nézzen egy revizionista jelképbe bujtatott arc. Tudom, hogy a székely zászlós maszk mögül rajtam nevet. Szétrobbanok! A gonosz lépcsőházi szomszédok mániás depressziósnak tartanak, aki bekattant a magyar ábécétől. Pukkadjanak meg!
Megyek az utcán és nem szabadulok a gondolattól, hogy ezek mind magyarok. És mind „azt” akarják. Ollóval a farzsebükben járnak, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyelek, amikor nem vagyok elég éber, nem strázsálok a pátria védelmében, ők előre megfontolt szándékkal szétszabdalják Trianon szülöttét.
Nehezen alszom el. A marosvásárhelyi választások óta két altatót szedek. Álmomban sincs nyugtom. Egyfolytában magyarok lépnek hozzám, tollal csiklandozzák az állam és közben nagyokat nevetnek. És persze magyarul beszélnek. Az én álmomban! Érti ezt, bíró úr?!
Már a kékszemű barátaim sem tartják velem a lépést. Sőt, mintha kerülnének az utóbbi időben. Azt mondják, az álmaim szereplőit egyelőre nem beperelhetem be, maradjak csak a rideg valóságnál, a feliratoknál, zászlóknál, polgármestereknél.
Azzal hitegetnek, ha jól dolgozom, lehetek még képviselő is. Szerintük ott fenn, a Dambovita-parti mennyországban leszek majd igazán hasznára a nemzetnek, a magyarul beszélő ügynökök elleni harcban.
A feleségem behozta a piros, sárga és kék színű bogyóimat. Azt mondja nyugodtan vegyem be. Jobban leszek tőlük.
A ház előtt most fékezett egy mentő. Végre! Gyorsan ideértek. Én hívtam őket. Elvitetem a szomszédaimat. Őrültek. Magyarul beszélnek. Majd ott bent kiverik belőlük ezt a betegséget.
Kopognak...