Pajor András atya meséli egy ünnepi lapinterjúban, hogy amikor múlt század első felében Székesfehérváron leleplezték Szent István király ma is látható lovas szobrát, a nép önkéntelenül térdre borult és megilletődve felsóhajtott: „A király!”
Az államalapítás ünnepe mindig viszonyítási pontként szolgál a nemzetnek. Amely a jelenben is mutatja a helyes irányt. Amire annál inkább is szükségünk van, mert „körülöttünk ijesztően istentelenedik a világ”. (Pilhál György) Merthogy az államalapítás az értékfelmutatás, az önazonosság ünnepe erősen kontrasszossá vált mindennapokban talál reánk.
Ezt jelzi az is, hogy Budapest Városháza és több kerületi önkormányzati hivatal homlokzatáról, még az önkormányzati választások után, sietősen leszedték az együvé tartozást jelképező székely zászlókat, hogy aztán helyükbe a divatos izmusok, a liberális világrend szivárvány színei kerüljenek.
Lám, mostanra eljutottunk oda, hogy a világok harcában már cseppet sem számít politikailag korrektnek az államalapítás ünnepe, hiszen időtálló értékeinkről, nemzeti és keresztyén identitásunkról, a világban betöltött szerepvállalásunkról, magyar országról szól.
Ezt választottuk.