A szerves létrend, azaz az élet és a közösség lebomlása – anyagi szinten – a kínaiak szerint az első fogaskerékkel kezdődik. A közvetlen – élő – létbe iktatott közvetettség gondolatával. A teremtett világ szervességétől különváló emberi szerkezet uralmával. Ezért, noha a kínaiak is ismerték a fogaskereket, majdnem egy évezreden keresztül tiltották. Azt mondták összedől tőle a Mennyei Birodalom. Az sem kizárt, emlékük volt róla az előző civilizációs ciklusokból. Noha ma már mi is láthatjuk a több tízezer éves lávarétegekbe befagyott fogaskerekes szerkezeteket, nem hiszünk a szemünknek.
A kényelem és könnyűség szempontjai az újkori Európában rendre fölülírták a lét törvényeit. Kínában sem emlegetik manapság a Mennyei jelzőt. Európában pedig a fogaskerék és az istentagadás, kéz a kézben vonult végig az évszázadok folyamán és alakította ki a mai természetellenes létrendet. Pontosabban: a lét-ellenes emberi rendet.
Az „utánunk a vízözön” magatartás mára olyan végjátszmához vezetett, ahol – eme istentelen rend szerint – már az emberre sincs szükség. Éppen most irtanak bennünket tervszerűleg.
A fogaskerék gondolat íve lezárul, elérkezett a végkifejletig, ahol a teremtett ember megsemmisítése folyik a bestialitásba süllyedt emberlárva által.
Tudjuk: a teremtett világ a különbözőségekben él. Idegen szóval úgy is mondhatjuk: identitásokban. Ekként van. Másként nincs. Számlálatlan csodában, milliárdnyi vonásban mutatja föl Lényét a Teremtő. E sokféle arcvonás, szervesen egymásra épülő minőségében egyetemes. Aminek ellentéte a mai globális számítás mennyiségi gondolkodásmódja.
A mérhetetlen mennyiségek összességét csak hígítva, ritkítva, legyalulva képes a globalitás Kis Gömböce magáévá (t)enni. Ezért próbálja egyetlen maszattá, arcvonások nélkülivé, kis gömböcnyivé gyalulni. Ezt éljük most.
Pillantsunk rá csak három, egyszerű, ám eredendő arcvonásunkra, hogy lássuk miként bánnak velünk ma.
Egy barátom mesélte a minap, hogy majd húsz éve hallotta egy egyházi elöljárótól: már jó ideje nem a nemzet a fő ellenfele és céltáblája a világhatalomnak, hanem a család. Mert a család létezésünk alapsejtje. Utolsó védvonalunk. Aminek pusztítását Nyugaton már oly régóta egyengetik.
Akkoriban mifelénk még csak az ethosz-nélküliségre bujtatás volt látható eszköze ennek, azóta az elaggott kontinens egészén teljes össztűz alá került minden, ami a családot összetartja. Az elmeroggyantság hétköznapivá vált, pl. a családközpontúságot a mai német közéletben egy ideje már negatív, ártó fogalomként tanítják. Úgymond, elnyomja, kisajátítja az egyén szabadságjogát. Fölös a család, azaz ártó a szeretet alapsejtje. A legszentebb emberi jelenség, amelyben az én-t sikerült meghaladnunk.
A család léte maga a szeretet fölmutatása. Ezért az ember lényének utolsó bástyája. Nélküle elkerülhetetlenül hull bestiális szintre az ember.
Van-e bestiálisabb gondolat, minthogy megsemmisítendő levegőpusztítóként tüntetik föl immár az újszülötteket és a nagyszülőket is?
Idejétmúlt a nemzet is, mint az emberiség egyik „régvolt” arcvonása – harsogják valamelyik nemzet nyelvén a korifeusok. Nevetséges és hiteltelen, amíg hirdetői nem eszperantóul álmodnak, gondolkodnak s nem eszperantóul is mondják ezt. De Belzebub nyelvét, az eszperantót, az élet már rég kiköpte.
A kétértelműség Janus arca, ördögi maszkja már kezdetektől e pusztító mentalitás jellemzője, de a nemiség témájában csak mára dagasztották világméretűvé. Megmosolyogtatóan magától értetődő, még írni is nevetséges róla: minden ember vagy férfinak, vagy nőnek teremtődik. Ami ezen kívül születik vagy lesz, az természeten kívülivé válik, az természetellenes. Szerencsétlen torzság.
Szerencsétlen, mert sosem tud harmonizálni a teremtett világgal, emiatt örökre magára marad. Torz, hiszen megbomlott, nem harmonikus – nem természetes része az egésznek. Felemás marad egy életre. Éppen ezért drámai a sorsa, mivel ekként esélytelen, hogy élete harmonikussá lehessen. Ahhoz kellene a szent közép: az egyértelműség.
Ő a mindenségből kibillent ember, akit a benne ható jellegtelenség bizonytalansága ösztökél. Pontosan jelzi a mondás, hogy milyen irányzéka lehet annak, „aki azt se tudja fiú-e vagy lány”. Túl azon, hogy akik őt ma piedesztálra állítják, valójában az emberi nem csökkenését szeretnék, ő az a kiszolgáltatott, aki ösztön szintjén sem tud egységet és harmóniát teremteni, ezért vele s általa a káosz kibontható. Állítólag minden ismert Birodalom végén elharapózott ez a jelenség. Micsoda alacsonyrendűsége és gyöngesége egy hatalomnak, hogy a természetellenességre, a bomlottságra alapoz és a mirigyeket isteníti!
Sorolhatnánk az abnormális elképzelések sorát, egy elszabadult őrültekháza mintájára készülő világ tervrajzát, de ettől fontosabb, hogy teret inkább a normalitásnak adjunk, viselkedésünket magától értetődő természetességgel éljük, oly egyszerűséggel és nyugalommal, mint azt Jézus mondta a pusztában: Távozz tőlem Sátán. Az anyagi világot uralmuk alá gyűrni szándékozók immár szenvtelenül számolnak a halállal.
Népírtó terveiket mosolyogva szemünkbe mondják (Béke Nobel-díj is jár majd érte), mindent kiszámítanak, mindenre tervük van – mégis a vesztükbe rohannak. Akkor is, ha a követő tömegeket magukkal rántják.
Mert eggyel nem számolnak, egyet nem birtokolnak: amin a Világ áll, az pont az, ami belőlük hiányzik.
A Gonosz legfőbb és legerősebb fegyvere a számítás. Ördögien spekulál. Számol és számít azzal is, hogy a nemzet, a család, a normális ember helyére csak a gyűlölködés, acsarkodás, arcátlanság, betegesség és pusztítás jöhet. Úgy számol, ha szítja és isteníti démonainkat előbb-utóbb – a mi segítségünkkel! – maga alá tapodhassa az egész világot. Ebben a kiélezett időben az is sorra került, amire kevesen gondoltak:
immár nemcsak az ember lelkének, hanem földi „alakzatának”, anyagi burkának is elkezdődött a tudatos szétkenése, elmaszatolása.
Valami sosem volt, alaktalan amőbává. Már nemcsak a lelkekben, a média savas infúziójával, de a testben is, a főpapsággá fölkent tudóskaszt bőrünk alá bújó egyre luciferibb találmányaival.
Ki lehet az az eszement, aki a nemzetet, a családot, a nemeket, az embert magát is kiiktatná és a pusztítást erőlteti?
Márai a 13. Cézárnak nevezi. Hamvas személytelen apparátusnak. De, lassan nevük is lesz a világ – és az apparátus – eleddig láthatatlan urainak, mert a végső harcban minden felszínre kerül, átlátható lesz és ezáltal legyőzhető. A kozmikus „Idő” ellen ember nem tehet. Minden Szent Könyv egybehangzó: az Antikrisztus ideje is lejár.
Isten malmai véget vetnek az anyagelvűség korának és helyét a levegő jegye, a szellemiesedés váltja föl. A kiválasztódás azonban már most elkezdődött. Ne hagyjuk magunkat a szakadékba rántani! Nem lehet vigasz, hogy a világ urai is pusztulásra ítéltettek, mert a kiáradt bajok sora, a lelkünkbe és sejtjeinkbe szívódó mérgekkel, torzsággal és lelketlenséggel sokáig velünk lesznek. Hacsak az Isten máshogy nem akarja – mondhatjuk mi is, Hamvas Bélát visszhangozva.
Érdemes visszaidézni az ókori látók figyelmeztetését, hogy az első fogaskerék megjelenésének – ami szimbolikusan és valóságosan is az isteni teremtés mintájának eltörlése – mi a várható végikifejlete: „A fogaskerék használata a legvégül a Birodalmat is romba dönti.”
Ma már tömegek érzik, hogy a világnyi trombitákkal harsogó óriásgömböc-világhatalom a végéhez közeledik. Évezredes átváltozásai hamarosan lezárulnak. A mediterránból induló kisgömböc globális nagygömböccé fújta föl magát – szétrepedése tehát időszerű. Az isteni törvények ellenében egy időn túl nem lehet. És mint az a hatalmak leszállóágában lenni szokott, ilyenkor még a földi uralkodás törvényeit is sorra elvétik.
Globális a szorongás is, szívdobogva lessük: hányakat ránt magával bőszültsége? Régi tapasztalat: minél nyíltabb az ellenállás, és több a tetterős, áldozatot tudni hozó normális ember, annál sikeresebben túlélhető a pusztulás.
Ezért kedves embertársaim, egyetlen vonást se engedjünk letörölni az arcunkból! Egyetlen vonást sem abból, ami isteni bennünk. Sem a nemit, sem a családit, sem a nemzetit, sem a fajit, sem a helyhez kötöttet, sem a többit... – mert az egyetemes ember mindezekből épül. Ha csak egyet is föladunk, nincs ember s vége mindennek.
Ez most a hétköznapok nagy, – és ne áltassuk magunkat: áldozatokat követelő – harca mindünk számára.
Igaz, Bergyajev szerint mindez már a Hit világának előkapuja, mert a szenvedés pokla mutatja: minden Isten hiányában ég.
Délvidék, Magyarkanizsa, 2021 szeptembere
Akták