Nemrégiben a feleségem örömittasan tért haza Csíkszeredából és szokása szerint már a még nyitott ajtóból kiabálta be:
– Apuka, meglepi!
Hát az a bizonyos „meglepi” olyan kétkilónyi házi, füstölt, szárazkolbász volt a székely termékekből és mi tagadás benne eléggé finomságnak nézett ki, mire én magamban el is gondoltam:
– Na, végre ehetek egy jó hazai terméket, amelyre évek óta amióta nem vágunk disznót karácsonyra, vágytam! – Nem, meg se kóstoljuk előre, hogy minél jobb étvággyal, minél többet tudjunk elfogyasztani megsütés után! – adtam ki az ötletparancsot.
Illata is kifogástalan volt, hogy alig bírtam kivárni, amíg elkészül. Hanem amikor enni kezdtünk, lelkesedésünk jócskán alábbhagyott és csalódás ült ki arcunkra. Ez mi az? Hihetetlen, de ehetetlen! Íztelen volt, kivétel a füstölt íz és a bőséges só íze. Ezen kívül tele apró bogokkal, mely csontocskák és más megrághatatlan keménységek származékai lehettek! És mégsem ez számított a legrettenetesebb hiányosságnak, hanem bőrének (héja) keménysége, melyet, ha sikerült is késsel elvágnunk, hogy lehúzzuk, ráragadt az egész tartalom. Próbáltuk héjastól megrágni, mint az általunk ismert székely házikolbászt, de nem volt hozzá elég kemény a fogunk!
Még akkor eszembe jutott az egyik homoródalmási jó ismerősöm esete, akinek szó szerint beletört a foga az ilyen típusú székelykolbászba! (Ha valaki nem hiszi nevét és címét is megadom az úrnak.) Ezért óvatosságból felhagytunk a további kísérletezéssel!
Gondolom, érdekli a kedves olvasót a kolbász további sorsának alakulása, ezért elmondom, hogy nem veszett kárba. Az ilyen esetek megoldásában segítenek be az én két, kis korcskutyáim, lévén megadva nekik minden adottságuk, jelen esetben erős fogazatuk és különleges ízlésük!
Ez a kis igaz történet felvet egy sereg kérdést, melyeknek csak a fontosabbjaival foglalkozom: Van, aki azt mondja, hogy pontosítsak, üzlet neve, hol van a kifogásolt áru, gyártó, fogyasztói vélemény satöbbi!
Nem az a célom, hogy valakit megbüntettessek, szégyenbe hozzak, mert ezeket radikális módszereknek tartom. Szó nélkül sem hagyhattam, mert itt nagy a tét, a mi termékeinkről van szó a „székely termékekről”, mely annyira fontos, mint a létünk, mert abból élünk és vállunk híreseké vagy hírhedtekké!
Mi nem engedhetjük meg magunknak a „smekerkedést” (szándékosan írtam így, magyarul becsapást, csalást jelent), igénytelenséget! Ezek balkáni gyakorlatok, amelytől a fejlett világ már undorodik.
Kétségtelenül a székely termékek híresek és nagy reményeket keltőek, de ezt csak úgy tudjuk megőrizni és netán fokozni, ha lelkiismerettel és igényességgel állunk munkánk mellé. Írásom befejezéséül újra megismétlem a címben foglaltat és az egész mondanivalót:
Atyafi, ne rombold a székelytermék becsületét!
Sebők Mihály