Most, hogy egyre több keresztényt ölnek meg világszerte és egyre több keresztény templomot gyújtanak fel a párizsi Notre-Dame és a Nantes-i Székesegyház szörnyűségei után eszembe jut egy szomorú franciaországi emlék:
Normandiában dolgoztam több alkalommal életem folyamán Bretagne környékén és mint katolikus ember szerettem volna vasárnaponként misét hallgatni. Fel is vettem a kapcsolatot az ottani emberekkel, akik normandok ugyan, de már franciául gondolkodnak, beszélnek, és katolikusok, de kiábrándító információval szolgáltak. Ugyanis a városban istentisztelet csak minden harmadik vasárnap van tekintve, hogy a hívők száma elenyészően csekély s úgyszintén a papoké is!
Erről meg is győződhettem, amikor végre sikerült misét hallgatnom, minden túlzás nélkül egy futballcsapatnyian vettünk részt rajta, pótjátékosok nélkül. Ebből is csak én és a plébános voltunk fehérek, a többi kilencen feketék.
Egy meglehetősen nagy templomban voltunk, gyönyörűen faragott, méretes kövekből épült hatalmas tartóoszlopokra nehezedő, boltíves megrepedt mennyezetű, talán több százéves építményben. Az orgona csövei részben hiányoztak, a meglévőket kikezdte a rozsda. A plébános saját magnójáról szolgáltatta az egyházi zenét.
De láttam ott jártomban-keltemben véglegesen elhagyott templomokat, melyeknek ajtóját a szél nyikorgatta és galambok fészkeltek az oltárokon. Ki és bejárhatott, aki csak akart és mindenik valamikor a francia középkor építészetének remekei voltak! Még most is dacolnak az idővel, csupán némi tatarozást igényeltek volna!
Elkeserítő, de egyenesen ijesztő a francia nép vallástalansága, ők mindezt a papság túlkapásaira fogják, de szerintem a jólét, a pénz imádata és az élvezetek halmozása a legnagyobb oka ennek!
Hit nélkül nem lehet élni, mivel hit nélkül az ember lelke üres és ez az üresség céltalanná teszi az életet. Egyre több politikus mondja, hogy Franciaország menthetetlenül eliszlamizálódik. De nem csak feltétlenül azért, mert ott az iszlám teret hódított, hanem azért is mert egy vallását elhagyó embert könnyű a rossz útra téríteni! Hogy erőszakosabb vallásra átálljon, a sajátját, melybe beleszületett támadja, őseinek templomait felgyújtsa, szentek szobrait meggyalázza!
Krisztus urunk kínhalált szenvedett értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, és ahogy Vörösmarty írja Szózatában:
„Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.”
úgy mi is bizalommal elmondhatjuk, hogy nem hiába szenvedett Krisztus urunk, mert a kereszténység nem fog elveszni! Bizonyítékok erre a vallásukat elhagyó francia emberek, kik megdöbbenésükben vallásos áhítattal énekelték a Notre-Dame-ot emésztő gyilkos lángok fényénél az „Áve Máriát”!
És szenvedése, majd kínhalála után, ahogy feltámadt Krisztus, úgy fog feltámadni a franciákban, de minden emberben a keresztény hit is!
Adja Isten, hogy úgy legyen!
Sebők Mihály