Újabb és újabb, muszlimok által Franciaországban elkövetett terrorcselekmények híre sokkolja az európai közvéleményt. Évekkel ezelőtt egy papot, Jacques Hamel abbét fejezték le iszlám betolakodók mise közben, nemrégiben egy tanárember fejét vágták le a nyílt utcán, most egy védekezésképtelen imádkozó asszonnyal tették ugyanezt, miközben továbbiakat „csak” leszúrtak.
A 2015. novemberi terrorcselekmény-sorozat után, mely bataclani mészárlásban csúcsosodott ki, azt remélte minden józan ember, hogy változás következhet be az Európai Unió bevándorláspolitikájában, hogy nem fogják a továbbiakban százezerszám importálni azokat a hódító szándékkal és felsőbbrendűségi tudattal érkező muszlimokat, akiknek eszük ágában sincs beilleszkedni, dolgozni és a befogadó társadalom normáit elfogadni, egy részük viszont kifejezetten terrorveszélyt jelent. Azóta eltelt fél évtized, a pápa arról prédikál kenetteljesen, hogy mindenkit be kell fogadni minden szűrő nélkül, hogy szeretni kell az Európa kulturális és vallási arculatának megváltoztatására nyíltan törekvő új honfoglalókat, az Európai Bizottság előveszi a kvóta-rendszer 2.0-ás változatát, a ballib médiakórus pedig az „iszlamofóbia” és a „szélsőjobb” térnyerése miatt aggódik.
Egyelőre meglennének még az eszközök a rendteremtésre. A zéró tolerancia az iszlám terrorral szemben még alkalmazható. Persze határozottság kellene hozzá, következetesség, s értelemszerűen politikai paradigmaváltás. Ki kellene mondani, hogy a Coudenhove–Kalergi-terv megbukott, illetve katasztrófához vezet, mert az államok egymás elleni háborúja helyett a polgárháborúk sorozatát fogja előidézni, miközben az államközi háborúk veszélyét sem sikerült kiiktatni.
Olyan nyugat-európai vezető, aki mindezt átlátná, és ki merné mondani, nincs. Akik pedig vannak, azok azzal foglalatoskodnak, hogy jogtalanságot jogtalanságra halmozva a maguk katasztrófapolitikájának hatókörébe tereljék a kelet- és közép-európai, keresztény szempontból még homogénnek nevezhető államokat.
Ez lesz a tétje a 2022-es választásnak, és erről szól minden magyar és lengyel belpolitikai vihar napjainkban, legyen szó az SZFE-ügyről vagy az abortusz-ügyben kitört tiltakozás-hullámról. Ha a V4-ek országaiban bukik a nemzeti vezetés, vele bukhat az egész európai fehér keresztény kultúra.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó