Főként az RMDSZ-szel elégedetlenek körében – de nem csak! – időről időre fellángol a remény, valahányszor felbukkan egy-egy új arc a romániai politikai színtéren.
Hogy ő biztosan más, mint a többi, velejéig korrupt bukaresti politikus, hogy tényleg reformot akar és képes is megvalósítani, hogy valóban szakítani tud majd évtizedes beidegződésekkel, reflexekkel, új mentalitást hoz, és valami homályos, pontosan soha nem körülhatárolt európaiság jegyében megértéssel viszonyul az itt élő magyar közösség igényei, törekvései iránt. Általában választások küszöbén áll elő ez a jelenség, különösen az államelnök személyéről szóló voksolás előtt – amikor jól tudjuk, hogy a magyar jelöltnek nincs esélye –, s hogy éppen ki testesíti meg a reményt, az mindig változó.
Csak a legutóbbi pár megmérettetést vegyük, történt már, hogy bizodalmunkat Nagyszeben szász származású polgármesterébe vetettük. Kisebbségiként, erdélyiként ő minden bizonnyal empátiával viszonyul a magyarokhoz is, az állam irányításában pedig egy más kultúrát honosít meg – gondoltuk, hogy aztán keserűen vegyük tudomásul: Iohannis folytatja elődje konfliktusokat kiélező politikáját, ráadásul olyannyira ránk sem bagózik, hogy még olyan kötelező udvariassági gesztusokra sem hajlandó, mint egy március 15-i köszöntés. De bizakodtunk mi már az oly szépen szónokoló Crin Antonescuban is, előtte meg Traian Băsescuban, aki meg-megfordulta magát Székelyföldön, ostorozta a kommunistákat, hogy aztán kimutassa foga fehérjét, és bebizonyosodjon róla: csak egy nacionalista szekus ő is, mint még annyian előtte és utána.
Most sokan a Mentsétek meg Romániát nevű alakulatban és vezérében, Dan Barnában reménykednek, hogy ők most aztán tényleg, vadonatúj politikai osztályt ígérnek, reformokat, szakítást a korrupcióval, a csalással. Nekünk, magyaroknak ugyan nem üzennek semmit, pontosabban annyit mondott Dan Barna Marosvásárhelyen, hogy tegyük már félre az ilyen avítt apróságokat, mint etnikai identitás, elvégre ugyanazok a bajaink mindannyiunknak, s végtére is egy szép nagy közös Európában élünk mindannyian – valami ilyesmivel nyugtatgattak, nyugtatgatnak ma is a szocialista internacionalizmus régi és mai hívei –, de sokan abban bíznak, hogy legalább az ország ügyeihez másként viszonyulnak majd, mint a többiek. Nos, a napokban alighanem ők is kaptak egy korai – de legalább időben érkező – figyelmeztetést, ugyanis a kormányalakításról szóló tárgyalások során az ország megmentését másokra bízók durcás kisgyermekként viselkednek, önös politikai érdekekből menekülve a kormányzás felelőssége elől, lehetetlen feltételeket támasztva a liberálisoknak, és gyakorlatilag egy platformra kerülve az általuk is oly sokat bírált szocialistákkal.
Mert úgy azért aligha lehet új irányt szabni az országnak, hogy mindig félreállunk és másokat tolunk előre, nehogy növekedésnek indult népszerűségünk csorbát szenvedjen – márpedig most éppen ezt teszi Dan Barna és csapata, sokakban megerősítve a sommás ítéletet: ők sem jobbak a Deákné vásznánál.
Farcádi Botond / Háromszék