Igenis, létezik ilyen és nem is akárhol, hanem a minden rosszirányba haladó furcsaságok hazájában, Romániában! Pár dologban azért különbözik a hagyományos farsangtól.
Először is nem január elejétől kezdődik, hanem ugyanez a hónap huszonnegyedikétől a „kis egyesülés” dátumával esik egybe és szerencsére még csak egy napra szorítkozik, de terjedelme még bővülhet!
További furcsasága, hogy ez nem a saját településen zajlik le, még csak nem is a saját megyében. Hanem teljesen idegen vidéken, szomszéd megyében és annak is a megyeközpontjában, más nyelvű, más kultúrájú, más vallású lakóság között, akivel mellesleg a román állam példaértékű módon a nemzetközi szabályok betartásával bánik. De akit meg sem kérdeznek, hogy tetszik-e egy más nemzetnek, más kultúrának ezen felettébb hangos medvetáncoltató kultúrája, hanem egyszerűen rájuk kényszerítik azt! Meg tudná valaki nekem magyarázni, hogy milyen erkölcsi és törvényes jogon történik mindez, mert ugyebár minden ilyenhez jogalap szükségeltetik?
A „hagyomány által egyesülve”! – értsd a „kis egyesülést” – mottóval örvendeztette meg a temetőfoglaló, dormánfalvi Toma Constantin és medvebőrbe, valamint népviseletbe öltözött hívei Sepsiszentgyörgy város székely és román atyafijait!
Most itt álljunk meg egy szóra tisztázni valamit, mivel a szűk információból, amely a rendelkezésemre áll nem derül ki az, hogy Antal Árpád úr, Sepsiszentgyörgy városának polgármestere adott-e engedélyt erre a „kulturális” megnyilvánulásra, mert ha igen, az nagyon szomorú és én bocsánatkérésre kényszerülök a medvetáncoltató urakkal szemben. Ha viszont nem adott engedélyt, az felháborító, mert újabb kilátás van készülőben egy kettős mércéhez!
Felvetődik a kérdés, hogy miért nem ünnepli mindenki otthon országa alapításának ünnepét? Azon a földön, amelyen egyesült, megszerzett és amelyen él és amely majdan hantjával eltakarja? Miért akarja saját ünnepét idegen földre vinni és szokásait, kultúráját más nemzetre ráerőszakolni?
Azért hölgyeim és uraim, mert nem tud azonosulni lelkileg saját ünnepével, érzelmileg még nem fejlődött oda, hogy felfogja a szülőföld, haza fogalmát! Ezért saját ünnepét mások megalázására, zaklatására, becsmérlésére használja fel! Hasonlatos ahhoz, mint amikor valaki azért imádkozik az Úrházában, hogy a felebarátjára szórt átok beteljesüljön.
Azon is ellehetne gondolkodni, hogy azokban a medvebőrökben, melyeket magukra öltenek, valamikor élő, mozgó, hús-vér medvék voltak. Azok milyen körülmények között és hová tűntek el? Mert úgy-e nagy érték a medve és ha a SRI rajtunk, székelyeken tartja a szemét, hogy nem tűnik fel az uraknak, hogy a medvebőrök néha üresek?
Most képzelje el az olvasó, mi lenne akkor, ha például mi székelyek Dormánfalván ünnepelnénk meg március tizenötödikét vagy augusztus huszadikát? El sem lehet képzelni egy ilyent, de az biztos, hogy erőszakot és hatalmas felbolydulást váltana ki. Nem beszélve arról, hogy az egész Románia és a fél világ minket marasztalna el! Mivel porhintésben és félrevezetésben élenjárnak a minket támadó urak!
Itt jelenleg, ha valaki valamit tenni tud, azok mi vagyunk és az erdélyi magyar pártok, az összefogásunkkal.
Politikus urak: Önöket megválasztottuk, hogy vigyék a székelység keresztjét! Ne próbálják rövidebbre vagdosni a kereszt szárát, hogy könnyebb legyen. Mert amikorra a szakadékhoz érünk, már nem fogja átérni a két partot és mi önökkel együtt a feledésbe zuhanunk! Vagy önök is azt akarják? Nem hiszem, azért az erdélyi politikusok még ennyire nem erkölcstelenedtek el! Nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni egy ilyen „farsangolást”, mert ma csak ünnepelni jönnek át hozzánk, de holnap már helyünkbe költöznek (lásd az Úzvölgyi temető ügyét!). Ma még Háromszéket támadják, de amikor Sepsiszentgyörgy is Marosvásárhely sorsára jut, akkor már csak Csíkszereda marad és azután Székelyudvarhely!
Ez a tervük és ezt fogják tenni, mert látják, hogy puhányok vagyunk!
Befejezésül megkérdem önöket:
– Hogy lehet ilyen nyugodt láblógatásban élni, amikor ismerjük végzetünket?
Hát ezért kell nekünk önrendelkezés, autonómia, bármi, csak külön legyünk és felejtsük el azt az idealista felfogást, hogy beválik majd az együttélés. A történelem nem ezt mutatja és élhetünk békében azért, kölcsönös tiszteletben, de külön udvarban, mert távolról nagyobb a tisztelet!
Sebők Mihály