Titkos szavazással Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé a képviselők a parlament alakuló ülésén hétfőn. A politikus 2010 óta tölti be ezt a posztot.
Az egyedüli jelöltre érvényes szavazatot 183 képviselő adott le, közülük 170-en igennel, 13-an nemmel szavaztak, senki sem tartózkodott – ismertette Turi-Kovács Béla korelnök.
Kövér László megválasztását követően esküt tett a plénum előtt, majd sorban gratuláltak neki: elsőként Áder János, majd Orbán Viktor, Semjén Zsolt, utánuk pedig a többi képviselő, köztük Ungár Péter, Tóth Bertalan és Toroczkai László is.
Az Országgyűlésnek hat alelnöke lesz: Jakab István (Fidesz), Lezsák Sándor (Fidesz), Latorcai János (KDNP), Oláh Lajos (DK), Dúró Dóra (Mi Hazánk Mozgalom), valamint a törvényalkotásért felelős alelnök, Hende Csaba (Fidesz) korábbi honvédelmi miniszter.