Nem titok, hogy az elvakult, rögeszméktől terhelt emberek számára a tények még zavaró elemet sem jelentenek. Az sem újdonság, hogy számukra csak egy igazság létezik, az övék, és semmi nem elég drága, ha netán meg kellene védeni azt fondorlatos ármányokkal ügyködő ellenségektől.
Nem ritka ugyanakkor, hogy éppen ezen említett embertípusból fejlődik ki a végtelen nagy hazafi, akit semmi és senki nem tud (esetenként nem is akar) eltéríteni gyakran szentnek hitt útjáról. A román hadsereg napján az úzvölgyi katonatemetőben ez alkalommal is minden szabályt felrúgva „ünneplő-megemlékező”, valójában garázdálkodó Mihai Sorin Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnökére és követőire (ideértve Dormánfalva polgármesterét is) tökéletesen illik a fentebbi megállapítások mindenike.
Már csak ebből kiindulva kevés okunk lehet csodálkozni például azon, hogy az elnök úr és csapata a marosvásárhelyi táblabíróság e hónap elejei döntése nyomán egyként ugrottak, mintha darázs csípte volna őket, és azonnal az egyébként illegálisan a hadi temetőbe felállított kőkeresztek és emlékmű gyászos végét vizionálták. Az sem meglepő, hogy a súlyos járványhelyzet sem tántorítja el őket attól, hogy az úzvölgyi sírkertbe vonuljanak megemlékezni arról a 150 román hősről, akikről kizárólag ők tudják biztosan (bármely elfogadható bizonyíték hiányában), hogy ott nyugszanak. Továbbá attól sincs miért elképednünk, hogy a megemlékezésük ez alkalommal is vaskos provokáció volt a magyarsággal szemben, bőven kibélelve a jól ismert nacionalista szólamokkal, s fenyegetésekkel is megtoldva.
Amint azt már több rendben bizonyították: ezen, népviseletbe és román zászlókba burkolózó mély nacionalisták lételeme a heccelés, hergelés és az elsősorban a magyarokat célzó sovén, idegengyűlölő hőbörgés, amit az ő kis világképük szerint senki és semmi nem akadályozhat meg. Mert ők a szerintük végveszélybe került szent román földért, himnuszért, lobogóért, nyelvért vagy éppen a nagy román hazáért életüket adók emlékéért folytatják harcukat. Ilyen célok mellett pedig nincs idő holmi törvénytelenségekkel (az egész keresztállítási cirkusz, a járványszabályok felrúgása, gyűlöletbeszéd és társai), vagy éppen történelmi tényekkel (kik is nyugszanak a temetőben) bíbelődni, hiszen a nemzet és a haza érdekeiről van szó. Nem fontos, hogy ezek kevés kivétellel nagyjából ordas hazugságok, mítoszok, regék.
Tîrnoveanu és társai hőzöngései természetesen nem egyedülállók, minden nemzet kebelén találunk hasonló egyéneket, csakhogy sajnos a történetnek ezzel nincs vége. A vasárnapi „ünnepség” során ismét csak keserűen vehettük tudomásul: bármekkora aljasságot követnének el, a hajuk szála sem görbül. A nagy erőkkel jelenlévő hatóságok ugyanis, mint tették azt múlt év nyarán, ismét megbízható cinkosként (tettestársként?) viselkedtek. Már csak a látszat kedvéért, a járványhelyzetre tekintettel hazatessékelhették volna a megjelenteket, vagy egy-két bírságot kioszthattak volna (például a távolságtartás, a maszkviselés elmulasztása miatt), de nem, inkább szorgosan asszisztáltak az egész gyalázathoz.
Nesze neked, jogállam!
Nagy D. István / Háromszék