Eldugott, elöregedett falucska volt Gödrőd. A néhány munkaképes atyafi és fehércseléd Alsókorczra járt dolgozni a féltéglagyárba, illetve a kipufogógáz palackozóba, és a görbe rozsdás szegegyengetőbe.
A falu legnagyobb élő szülöttje, Gazsulán professzor a Hamisítatlan Hamispróféta Képezdében volt a Gendermagos Tyúktan tanszékvezetője, de újabban – a Párt kérésére – beindította a jövőépítés érdekében a mérlegnyelvész-egyensúlygógyító szakot.
Az utcákon néhány zsebpénzből élő siheder lézengett, jól fizető nyugati munkáról ábrándozva matatta tabletjét. Eladó lányok se nagyon voltak, bár gyakran és sokan lízingelték őket.
Gödrődnek egyetlen boltja volt, a régi szövetkezeti. Itt találkoztak az öregasszonyok, megvették a mindennapi kenyeret, a fagyasztott nájlonhúst, a művizet, no meg a felfújt zöldségeket és tojást. Kertjeiket, veteményeseiket a gaz verte fel, mert már nem bírták megművelni, a fiatalok meg azt mondták: nem éri meg. Meghányták-vetették a falu sorsát és tötyögve igyekeztek haza a számítógép elé.
Egy reggel elterjedt a szomorú hír: bezár a bolt. Kótyi, a boltos, kenceficéldét meg kutyabiberkészetet nyit, hozzá fog majd járni a környék hölgykoszorúja az ölebekkel, míg egyiket kencéli meg ficéli, addig felesége a kutyusokat biberkészi. Csak úgy dől majd a pénz!
A lesújtó hír hamar fülébe jutott Güzellárnak, Alsókorcz felelősségteljes polgármesterének, aki rögvest felvette a kapcsolatot a Párt egyetlen gödrődi tanácsosával, Klopotánnal, a harangozóval. Megoldást kell találni mihamarabb, hisz a falu nem maradhat kenyér és víz nélkül! Boltost kell keresni! Nagy választék nem volt. Klopotán nem jöhetett számításba, hisz se olvasni, se számolni nem igazán tudott, vagyis megfelelt a tanácsosi feltételeknek. Volt két kikapós menyecske, Cicónia meg Vargáné, de ők nem értek rá, egész nap foglaltak voltak. Az öregek nem bírták volna az iramot, a pár fiatal meg nem ért volna haza nyitásra a megyeszékhelyi diszkóból.
Én a plébános urat ajánlanám – mondta Klopotán, ő amúgy is rugalmas, sőt, ruganyos ember hírében áll, és persze ráér. Girinczre atya kezdetben ódzkodott, de Güzüllár a közösség szent ügyére hivatkozva meggyőzte, hogy az évi egy keresztelés és két temetés mellett nyugodtan elvállalhatja a délelőtti órákra a boltosságot. Hálából majd kiutal neki három-négy házhelyet (mintha ugyanannyi gyermeke volna), melyeket jó pénzért eladhat a Czukutyeni-i és Nunceleg-i beköltözőknek.
– Csak egy gond van – mondta Girinczre, mi lesz, ha épp gyónni jönnek ebben a napszakban?
– Ezt is megoldjuk. – felelte magabiztosan Güzüllár. Átvisszuk a gyóntatószéket a boltba, meg a perselyt is. A vásárló leveszi az árut és odaszól az atyának, hogy mit vett, majd a pénzt beléhelyezi a perselybe.
Megvolt még a régi gyászkocsi, felrakták rá a gyóntatószéket és két árokparti butyok eltolta a boltig két flakon sörért.
Megoldódott a helyzet. Az első héten minden rendben ment, mint eddig. Ám az első gyónásnál épp Cicónia vétkeit hallgatta Girinczre, mikor Verus néni látta, hogy ritmusra mozog a gyóntatószék. Odaszólt az atyának, hogy egy kiló cukrot vett.
– Tegye csak bele, Verus néni!
– Jó, jó – válaszolta a banyesz, majd kifelé menet visszaszólt: Úgy látom, maga is belehelyezte, tisztelendő úr!
El is pletykálta, hogy mit látott, de mivel rajtakapták már egy-két füllentésen, nem csináltak belőle ügyet a gödrődiek, nehogy a bolt bezárjon ismét. De mikor a második héten ugyanez megismétlődött Vargáné gyónásakor, ráadásul egy szavahihető néne elbeszélésével, akkor már morgolódás támadt a falucskában! Klopotán azonnal értesítette Güzüllárt, hogy baj van, megoldást kell keresni.
A polgármester álmatlanul forgolódott egész éjjel. Kicsavartan bóklászott le ágyáról, csak felesége, a Czukutyeni-i származású Likuczi térítette magához kávézás közben, elmondva ötletét.
– Te, Güzi, mi lenne, ha a boltot hoznánk át a templomba, az mégis egy szent hely, ahol az atya is istenesebben viselkedne! – szólta és rámosolyodott férjére, akinek arcán kisimultak a gondráncok.
Ennek még Lődöngi képviselő is meg fog örülni, hogy egyszerre mondhat beszédet híveknek és vásárlóknak!
Nosza, elő a gyászkocsit! Az atyát könnyű lesz meggyőzni, hogy így lesz europér meg trendi; hogy nyugaton már diszkót is szoktak rendezni a templomokban.
És így lőn. Egyre többen jöttek a reggeli misére, hogy utána bevásárolhassanak a sekrestyében tárolt készletből. Bár az áruellátás néha akadozott, az elégedetlenségnek csak egyszer adott hangot a harangozó: mikor a vasárnapi misén Girinczre „ami mindennapi kenyerünket” kérte, lekiáltotta a karzatról, hogy „még a tegnapit se hozták, tisztelendő úr!”
Ment minden a rendjén, míg elkezdődtek a gyónások. Az imádkozók látták ugyan, hogy mozog a gyóntatószék, ám ezt már égi jelnek vélték, amolyan csodának. Most rázza le a bűnöket Vargánéról a Teremtő – mondogatták, és a már kihalóban lévő szólást is imigyen módosították a gödrődiek: „Megrázta, mint Isten Várgánét!” Ám egy idő után valakinek mégiscsak feltűnt, hogy az atyát ilyenkor nem látják. „Biztos besegít az Úrnak.” – állapította meg egyik.
„Milyen szép ez a tisztelendő úrtól, hogy nem hagyja magára a Gondviselőt!” – szólta a másik. És attól kezdve megbékélt lélekkel jártak misére, vásárolni a gödrődiek. No meg gyónni.
Pataki István