A világ nem ismerte meg őt:
A saját világába jött,
de az övéi nem fogadták be őt.
Akik pedig befogadták,
Azoknak hatalmat adott...(János 1,11-12)
A szent ámulások lelkületével, boldog gyermekkori emlékek felcsilingelő hangfoszlányaival állok meg Előtted ezen a szent karácsonyon, születésnapod köszöntésére, jóságos Uram.
Köszönöm a kedves első karácsonyok emlékét, imádkozó nagymamám kezét, aki minden szent ünnepen megfogta gyermekkezemet, s a karácsonyfa díszei, angyalhajas titkai, szerteáradó zöld illata felhőjében imádkozni kezdett velem. Nekem nagymamaillatúak, imádságos szavak illattételétől megnyugtatóak a szent estéim jó hetven éve. Sokszor hallottam a mindig megható szép halleluját hol énekelve, hol verselve emlékőrző családi körben:
„Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért/Költötte ránk szerelme kincseit? Vagy mint pásztor: elveszett után járt,/Elmémmel fel nem foghatom, miért?/De azt tudom, hogy Máriától származott;/Hogy Betlehemben jászolágya volt./Hogy Názáretben élt és ott volt otthona./Ím, így jött el Ő, a világ Megváltója”.
Elmémmel fel nem foghatom, mégis teljes felajánlkozás
Az első hatalmas karácsonyi kontraszt, ami minden negédességet, felszínes Jézuskázást szertefoszlatott bennem, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető: MIÉRT? Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért, költötte ránk szerelme kincseit? Miért jött el saját világába, pedig tudta már mennyei indulása előtt, hogy övéi nem fogadják be őt itt a földön? Miért, hogy bár nem volt helye a vendégfogadó házban, csak az istállóbarlangban, mégis vállalta ezt a rideg, bűnös, hontalanná tevő világot? Miért, hogy kőbölcső várta, s már a jászolra rávetült a kereszt árnyéka, mégis eljött közénk?
Elmémmel fel nem foghatom, csak azt tudom, hogy Nélküle árva, céltalan, pokol lenne a földi élet. S azt tudom, hiszem és vallom, azért van szent karácsonyunk mindennek ellenére, mert mennyei Atyánk elküldte Őbenne a megmentő bárkát, mint egykoron Noé és övéi számára.
Mert Nélküle fogalmunk sem lenne arról, mit jelent szeretni, és csak a gyűlölet vér- és sárfolyamainak örvényeiben vergődne az emberlét és az embersors nemzedéktől-nemzedékig sodorva. De
„úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).
Az evangéliumok eme evangéliuma szerint ezért van karácsony, ezért a születés éjszakája, a csendes, szentséges éj. Hogy el ne vesszünk. Mert úgy szeretett és szeret minket Isten. Mert Isten nélkül árva emberlétünk égi tápanyaga a szeretet éltető ereje, ezért ne csak szó, játékszer legyen számunkra a szeretet. Hogy ha már mindenki elhagyott, tudd, hidd, érezd, Ő vár rád. S ha földi utad véget ér, akkor is küldi érted lelked mentő Noé bárkáját, hogy hazavigyen. Mert életre-halálra, örök életre érvényesen szeret Isten, s Fiában küldte el, alá hozzánk, hozzád ezt a kézzelfogható szeretetet.
Karácsonyi kontraszt: nem érthetem, mert olyan nagyot lépett értem Isten, de boldogan elfogadom. Ott, a jászolnál gondolatban, és imában e szent estén minderre annyit mondhatok, mint amit a protestáns költészet jeles személye, Gerhardt Pál írt gyönyörű jászolos vallomásában, s a protestáns zeneművészet fejedelme, Bach meg is zenésített:
„Itt állok jászolod felett, ó Jézusom, szerelmem. Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem:/Vedd elmém, lelkem és szívem, Hadd adjam néked mindenem...”.
Igen, minden karácsonyi kontraszt meghaladása, feloldása, legyőzése egyrészt Istenünk Megváltót ajándékozó szeretete, másrészt ez a felajánlás, odaszánás: Vedd elmém, lelkem és szívem. A kettő együtt. Mint a szívdobbanás. Nem csipp-csupp ajándékok vagy milliós, olykor hivalkodóan odalökött kitűnni vágyás méltó az ünnephez. Hanem a teljes önfelajánlás és beleöltözködés Isten szeretetébe.
„Elkrisztustalanodott” Európa – mégis leboruló embermilliók a nagyvilágban
Volt még jó néhány hatalmas kontraszt Urunk születésekor, azon a szent éjszakán. A világ Megváltója, a Királyok Királya, az Uraknak Ura feküdt ott a pólyában. Talán fel-felsírt, de szótlan maradt. És ez a szótlanság mégis Őhozzá szólította a napkeleti bölcseket, akik azért jöttek, hogy imádják Őt. Ezt a maguk nyelvén és eszközeivel ki is fejezték. Leborultak, aranyat, tömjént, mirhát adtak a Kisdednek. A maga pólyás méretében is világokat mozdított meg, vonzott magához. Láthatók és láthatatlanok indultak el Feléje: angyalsereg az égben, pásztorok a környéken, napkeleti bölcsek ezernyi kilométerről, Heródes besúgói, hogy meggyőződjön arról, hogy valóban megszületett a tudósok által is Megjövendölt.
Micsoda kontraszt az is, hogy a védtelen, emberileg szólva nincstelen Gyermektől rettegni kezdett a páncélzattal, harci lovakkal és szekerekkel körülbástyázott, félelmetes és gátlástalan uralkodó, Heródes király. Az újszülöttben már az örök Király, ég és föld ura vonzotta az egyszerű pásztorokat és a tudósokat, s rettentette meg a világ hatalmasait. Ezt a Jézust ünnepeljük lelki hódolással ezen a karácsonyon is.
Őróla most egyetlen festőtől hozok Olvasóink elé két képet. Kortársunk, az osztrák-brit Michael Willfort egyik festményén ugyancsak szembetűnő a kontraszt. A jászolbölcső ott árválkodik magányosan, de Istentől el nem hagyottan az égi fényben, egy hatalmas katedrális pöffeszkedő lábazata oldalában. Megdöbbentő, szédítő kép. Alkotója leírja: mekkora ellentmondás, kontraszt van a keresztyén Európa mára hatalmas katedrálisokban megkövült keresztyénsége, a kultúrateremtő krisztianizmus és a jászolbölcső Ura között.
Hovatovább Európa – tisztelet a kivételnek, ezek között hazánknak – kifelejtette ünnepeiből és hétköznapjaiból is Őt.
Elvilágiasodott. Valóban? Világias volt, pogány szinte a mai napig. Nem elvilágiasodott kontinensünk, hanem elkrisztustalanodott! Fenn a keresztes zászló, címer, de nincsen kas. És ez mindenen megérződik. Krisztustalan Európa! Micsoda ellentmondás, égbekiáltó kontraszt – jöjj el hozzánk újra, élő Urunk, és ébreszd fel hitünket!
Ugyanakkor rögvest ideteszem a festő másik alkotását. Ezen csak a jászolbölcső látható, belőle felfelé nyújtott kezecskével. Mintha Isten felé kapaszkodna a gyermek. Mintha emberi segítő kezet várna. A környezete lehet behavazott föld, rideg világ, de lehet tengerhab, hullámverés. A parton a Krisztus-bölcső. Partra vetett hajó? A lényeg: egy emberarc sejlik fel a háttérben, amint arcával teljesen leborul a földre.
A krisztustalanná váló Európában, vagy valahol a világon, tengereken innen és túl, voltak, vannak, lesznek, akik földig hajolnak a picinyke bölcső kereszten és feltámadáson át naggyá lett Megváltó Ura, életünk Királya előtt. Szemléljük ezt a két festményt alaposan karácsonyi csendünkben! Hiszen a kettő együtt ad olyan összképet, ami karácsonyi evangélium: egyszerre láttatja az elvilágiasodott Európát, a krisztustalant, s a földig boruló embert, aki felismerte: neki a jászolbölcső Urára, Krisztusra van szüksége ahhoz, hogy éljen.
Tőled nyert fehér ruhánkkal...
Emlékébresztő 2020. évi karácsonyunk minden elővigyázatosságával, bezártságával együtt még mélyebb, ünnepibb lehet, ha akarjuk. Én nagyon szeretném. Eszembe jut az a karácsony, amit idegenben töltöttem, mégis talán a legbensőségesebb marad. Közel 50 éve volt, amikor első ösztöndíjas évemet töltöttem az NDK-ban. Karácsonyra meghívtak a herrnhuti testvérközösség gyülekezetébe. Ámultam-bámultam a két évszázada Zinzendorf gróf által Istennek és a testvérgyülekezetnek adományozott kulturált tájat, vonalzóval rendezett művelt földeket, tiszta falut. A herrnhuti adventi csillagok világszerte ismert és sokaknak kedves csillaggyártó üzemét, manufaktúráját. Mindenütt hívő, protestáns testvérek, családok derűs, közvetlen serege vett körül. Barátságos angyaljárás. Megmutatták, hogyan készítik könyvtárnyi igei és idézet apparátussal a Losungot, már 290 éve.
De a legnagyobb csoda és meglepetés az volt, amikor a karácsonyi istentiszteletre fehér köpenybe öltözve jelentünk meg. Mindenki kapott, vagy hozott magával egy fehér köpenyt, ami talpig befedte. A meghatottságtól alig tudtam énekelni a karácsonyi, ismert énekeket. Ott jöttem rá arra, milyen hatalmas ereje van a bizalomnak, a reménynek. Isten felemelő, pozitív emberszemléletének! Hogy Jézus Krisztus kifehérítő, bűntörlő golgotai áldozatáért Atyánk más szemmel néz ránk. Mintha bűntelenek lennénk. És a testvérek is így néznek egymásra. Nyoma sem volt irigységnek, gúnynak, előítéletnek. Mindenki kegyelemből kapott kifehérítő, megtisztító bocsánatot. Az angol ének sorai váltak szó szerint igazzá akkor ott az idegenben, mégis Isten otthonteremtő, fantasztikus közelségében:
„Bűn ruháját vessük el/A szövetség vére által./Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal”.
Akár lesz hó karácsonyra, akár nem, biztos vagyok benne, lehet igazi fehér karácsonyunk. A jászolbölcső Isten-Gyermeke, a világ Megváltója ezt a nagy lehetőséget ajándékozza Neked ezen a karácsonyon. Bizalma, többre bízása, szeretete kézzelfogható jeleként.
Jertek, öltözzünk fehérbe az Ő tiszteletére, és megbocsátó kegyelméből! Boldog, tiszta, megszentelt karácsonyt!
Dr. Békefy Lajos