Nehezen elképzelhető, hogy ha a székelyföldi Zörgő-család asztalhoz ül, akkor a néhány órás együttlét alatt az állatorvoslás nem kerül szóba. Ezt a hivatást választotta ugyanis a két testvér, László és Benjámin, illetve előbbi apósa is e területen dolgozott, amíg nyugdíjba nem vonult. S hogy a kép teljes legyen, Benjámin is egy állatorvos végzettségű lánynak udvarol. A két testvér közösen építgeti, fejleszti a vállalkozásukat, és egymást kisegítve dolgoznak, de a honlapunknak László adott interjút.
– Ha egy családba nyolc-tíz gyermek születik, akkor már csak a nagy számok törvénye miatt is, előfordul, hogy ketten ugyanazt a pályát választják. Arra azonban ritkán akad példa, hogy egy háromgyermekes családban mindkét fiú ugyanannak tanul tovább, főleg, hogy ez a hivatás az állatorvoslás. Ekkora hatással volt az öccsére, Benjáminra?
– A végzettségem alapján nem meglepő, hogy egészen kis koromtól kezdve szerettem az állatokat, de persze az egész családom természetbarát, mindig sokat jártunk kirándulni. Nagyon szerettem olvasni is, Fekete István vagy éppen Gerald Durell zoológus könyvei nagyon lekötöttek, de más szerzők vadász-elbeszélései is magukkal ragadtak. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi lenne számomra a legjobb szakma, ami megfelelne nekem és közel hozna az állatokhoz, az erdész hivatással ellenében végül az állatorvoslás mellett döntöttem. Aztán a tizenegy évvel fiatalabb öcsém, Benjámin az én hatásomra, a példámon felbuzdulva követett a pályán.
– Hol kezdte a pályáját?
– Amikor elvégeztem Kolozsváron az egyetemet, akkor nem volt könnyű munkát találni, végül a Hargita megyei Állategészségügyi Igazgatóságnál helyezkedtem el. A gond azonban az volt, hogy olyan megalázóan alacsony fizetést adtak, hogy amikor az elsőt megkaptam, akkor nagyon elkeseredtem, nem beszélve arról, hogy inkább irodai munka volt, ellenőrzéseket végeztünk, és ezt nem szerettem. Az első perctől kezdve a váltáson gondolkodtam, de sokáig nem tudtam kilépni ebből a mókuskerékből. Az is hátráltatott a továbblépésben, hogy állatorvosi szakmai tapasztalatom nem volt, így nem nagyon láttam a kiutat. Aztán 2005-ben megkeresett egy székelyudvarhelyi tejfeldolgozó üzem, hogy szeretnének alkalmazni. Ennek az volt az előzménye, hogy ellenőrként gyakran felbukkantam náluk, és látva a munkához való hozzáállásom, megszerettek. Egy idő után megkértek, hogy délutánonként járjak be hozzájuk dolgozni, majd egy bő fél év múlva ajánlották a főállást.
– Sokat gondolkodott a váltáson?
– Nem, mert bár a tejfeldolgozó üzemben sem a végzettségemnek megfelelő munkát kaptam, sokkal jobban megfizettek. Természetesen elfogadtam az ajánlatot, és főleg a tejbegyűjtést kellett irányítanom. Végre kimozdultam az irodából, gazdákkal találkoztam, akik csakhamar megkértek kisebb dolgokra. Gyógyszert adattak be az állatoknak, más pedig azzal bízott meg, hogy kezeljem le az állományát, így kezdtem el végre a szakmámmal szorosabb kapcsolatba kerülni. Végül kilenc évet dolgoztam a tejfeldolgozó üzemben, és csak 2014-ben váltottam. Ez az időszak több szempontból is hasznos volt, mert egyrészt kapcsolatban kerülhettem az állatorvoslással, továbbá beleláttam abba is, hogy mivel jár egy cég vezetése. Láttam, hogyan kell pályázatot írni, majd az elnyert programot lebonyolítani, ennek a tudásnak azóta nagy hasznát veszem.
– Hogyan sikerült végül „hazatérnie” az állatorvosi hivatáshoz?
– Még a tejfeldolgozónál dolgoztam, amikor az egyik kollégám nyitott Székelyudvarhelyen egy kisállat rendelőt, és megkért, hogy segítsek be neki. Örömmel mondtam igent, hiszen ezzel újabb tapasztalatokra tehettem szert. Nem sokat dolgoztunk azonban együtt, mert a közös munka nem igazán működött, viszont ott értettem meg, hogy nekem hosszú távon az állatorvoslással kell foglalkoznom. Még mindig a tejfeldolgozó üzemben dolgoztam, amikor 2012-13-ban, európai uniós pályázati forrásokat is felhasználva, egy garázsból alakítottam ki állatorvosi rendelőt az egyik Székelyudvarhely melletti faluban. A támogatásból bútorzatot, orvosi eszközöket és egy autót vásároltam. A dolog érdekessége azonban az volt, hogy közben az apósom itt, Csíkszentsimonban volt körzeti állatorvos, és én néha átjártam neki segíteni. Viszont 2014-ben nem hosszabbítottak vele szerződést, én megpályáztam a lehetőséget, és sikerrel jártam. Először fél évre szólt a megbízatásom, majd újra kellett pályázni, és akkor már öt évre kaptam meg a körzetet.
– Innen már minden könnyen ment?
– Nem teljesen, mert gondot jelentett, hogy ez az akkor felújításra szoruló épület, ahol a rendelő van, állami tulajdonban volt, apósom korábban ezért nem is költött a bérelt ingatlanra. Ő a nagy jószágokhoz járt ki, a kisállatokra kevés figyelmet fordított. Én viszont láttam a nyugati tendenciákat, ezért úgy gondoltam, érdemes erre a területre is hangsúlyt fektetni. Ehhez viszont szükségem volt arra, hogy az épület az én tulajdonomban legyen, az ingatlant 2015 novemberében sikerült is megvásárolnom. Ezután az addig jószerivel csak irodaként működő épületet felújítottam, a rendelőt pedig úgy alakítottam ki, hogy kisállatot is lehessen itt kezelni, gyógyítani.
– Hogyan léptek innen tovább?
¬- Közben az öcsém is végzett az egyetemen, és idejött mellém alkalmazottnak, sőt, még egy technikus is segítette a munkánkat. Nem sokáig dolgoztunk azonban ebben a felállásban, mert Benjámin egy Kolozsváron tanuló lánynak udvarolt, és így visszament oda dolgozni majd pedig felkérték, hogy tanítson a székelyudvarhelyi Ötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskolában állategészségügyet. Az öcsém elvállalta ezt a hivatást, amit nagyon megszeretett, de közben ide, Csíkszentsimonba is eljár segíteni.
– Közben a rendelőt is folyamatosan fejlesztették. Milyen szempontokat szem előtt tartva végezték az átalakításokat?
– Ahogy jöttek a bevételek, minden pénzt visszaforgattam az épület felújításába. Arra törekedtem, hogy a lehető legideálisabb legyen az ingatlan elosztása. Sikerült kialakítani a rendelőt: vizsgálóval, műtővel, öltözővel, raktárral, kazánházzal, valamint egy állatgyógyszertárat is nyitottuk közösen az öcsémmel, ahol nemcsak gyógyszereket, hanem bizonyos felszereléseket és tápokat is árusítunk. Profitot még nem hoz, de legalább több lábon állunk.
– Próbáltak a fejlesztések során anyaországi pályázatokon is támogatást szerezni?
– Természetesen igen, már 2016-ban sikeresen pályáztam, az elnyert támogatásból laptopot, nyomtatót, bútorzatot és különböző orvosi eszközöket, műszereket (többek között vizsgáló és műtő asztalt, ahhoz lámpát, továbbá automata fecskendőket és fogókat, lófogreszelő gépet, sterilizálót, nyírógépet) vásároltam. Az én példám is azt mutatja, hogy érdemes pályázni, mert lehet támogatást nyerni, ami jól jön a vállalkozás fejlesztésénél. Éppen ezért jövőre újra adok be pályázatot. A testvéremmel előszeretettel látogatjuk a Kárpát-medencei vállalkozók találkozóját is, ahol sok új információt hallunk, és kiváló embereket ismerhetünk meg, kapcsolatokat mélyíthetünk el.
– Mire lenne még nagy szükség a rendelőben?
– Több megvalósítás alatt álló vagy arra váró ötletünk van, ezekre pályáztam 2018-ban, de forráshiány miatt nem kaptam támogatást. Ez azonban nem keserített el. A terveink szerint egy kutyapanziót is kialakítunk a jövőben, ahol addig lehetnek a kedvencek, amíg a gazdik nyaralnak. S persze jó lenne majd még további műszerek beszerzésére is támogatást szerezni. További terveim egyelőre nincsenek, elég, ha az itteni és a Székelyudvarhely-környéki igényeket kielégítjük, ahol a falvakban szintén dolgozom. Ez még belefér az időmbe, mert magam amúgy is Székelyudvarhelyen lakom. Sajnos a sok elfoglaltságot a család szenvedi meg, törekedni kell az egyensúlyra. Az a szerencsém, hogy nagyon szeretem a munkám, így az állatorvoslás inkább feltölt, mint lemerít. (Külhoni Magyarok)