"Egy progresszív hadsereget kell létrehoznunk, amivel leverhetjük a szélsőjobbot" – jelentette ki Conner Rousseau, a kommunista-szabadkőműves eszméket hirdető Vooruit baloldali mozgalom vezetője – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója.
A “Vooruit” [“Előre” – Belga baloldali mozgalom] elnöke, Conner Rousseau a múlt szombaton elindította a "The Big Shift" [A Nagy Váltás] elnevezésre hallgató projektet. A párt ezzel a polgárok és a politika közötti szakadékot szeretné megszüntetni és egyben "gátat vetni a szélsőjobbnak". "Elkötelezett emberekkel egy progresszív hadsereget kell létrehoznunk, amivel leverhetjük a szélsőjobbot" – mondta a Het Laatste Nieuwsnak [Legfrisseb Hírek – Belga napilap] adott interjújában.
Kiderült: online kérdőívek segítségével az elmúlt fél év során megkísérelték felfedni társadalmuk legnagyobb kihívásait. Az eredmény több mint 1500 résztvevő, 5 fontos téma és 40 égető kihívás.
Múlt szombat délelőtt körülbelül ezren gyűltek össze Mechelenben, hogy megszavazzák a 15 legégetőbb kihívást, amellyel a "The Big Shift"-nek majd meg kell küzdenie. "Sokan úgy érzik ma, hogy a politikusok csak a saját ügyeikkel vannak elfoglalva és nem olyanokkal, amik az embereket valóban foglalkoztatják" – mondta Rousseau.
A pártelnök felhívást intézett minden haladóhoz: „Minél nagyobb a mozgalmunk, annál nagyobb akadályt tudunk állítani a szélsőjobb útjába. Az elkötelezettségetek és ötleteitek tényleges változást hozhatnak. Lelkesedésetek olajfoltként terjed minden olyan más elkötelezett emberhez, aki előre akar haladni. Így válunk – mi tagok és önkéntesek – egy nagy progresszív hadsereggé, amit aztán már nem lehet megállítani!”
„A The Big Shift javaslatait be fogjuk vonni a programunkba, és dolgozni fogunk a gyakorlati megvalósításukon” – mondta Rousseau. „Így közvetlenül meghatározhatjátok, hogy mit kérünk és javasolunk majd a parlamentben. Közvetlen hatással lesztek azokra a tevékenységekre is, amelyeket a ti környezetetekben hozunk létre.”
A Vooruit – We starten een nieuw avontuur – hivatalos weboldalán van egy promóciós videó, amiben rögtön az elején leszögezik, hogy “...új áramlatokra és bátorságra van szükségünk, hogy elengedjük az avíttat, a régi politikát és az ósdi szent házakat – ekkor épp egy katolikus templomot mutatnak – és együtt haladjunk előre...”
A videó tartalma tökéletesen egyezik Raffay Ernőnek a szabadkőművesek történetéről szóló könyveivel, azaz ma is ugyanazok a jelszavak: le a klerikálisokkal és jöjjön a progresszió. Ennél a résznél a kisfilmben már persze feketéket mutatnak, mert hát mi fehér hetero keresztények már a meghaladottak csoportjába tartozunk. A következő jelenetben megmagyarázza a kisfilm, hogy mire várnak, mert "... ha mi egyszer lendületbe jövünk, akkor megállíthatatlanok leszünk és falakon gázolunk át..."
Akták