A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban az észak-atlanti szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek pénteki rendkívüli tanácskozását megelőző sajtónyilatkozatában.
Stoltenberg hangsúlyozta: "Szövetségeseink védelme iránt elkötelezettek vagyunk, erről nem is szabad, hogy félreértés essék". Hozzátette: a zaporizzsjai atomerőmű elleni orosz támadásról szóló hírek is arra mutatnak rá, hogy ez a háború mennyire vakmerő és felelőtlen, és mennyire fontos, hogy mihamarább vége legyen, és Oroszország kivonja minden csapatát a térségből.
A tanácskozáson személyesen részt vevő Antony Blinken amerikai külügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta: "Oroszország Ukrajnával szembeni, provokálatlan, előre megfontolt agresszióját követően a NATO gyorsan, egységesen és határozottan fogott össze", és azonnal elindította a gyorsreagálású erőit a szövetség keleti részeibe.
Blinken hozzátette: "ahogy a főtitkár is mondta, a mi szövetségünk egy védekező erő, nem törekszünk konfliktusra. De ha mégis arra kerül sor, készen állunk rá, és meg fogjuk védeni a NATO-hoz tartozó tagállamok összes területét."
Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője pénteki Twitter-üzenetében arra hívta a fel a figyelmet, hogy katasztrofális következményei lehetnek annak, hogy Oroszország atomerőműveket támad meg. "A zaporizzsjai erőművet ért tüzérségi támadás és az ebből eredő tűz egész Európát veszélyeztetheti" – hangsúlyozta. Arra az újságírói kérdésre, hogy az EU-nak meg kellene-e állítania az orosz energiaáramlást, Borrell a NATO-ülésre érkezve kijelentette: "mindent meg kell fontolunk, továbbra is napirenden van minden".
Az orosz hadsereg pénteken átvette az ellenőrzést a dél-ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű felett. Korábban az atomerőmű sajtószolgálata azt közölte, hogy az erőmű területén tűz ütött ki, és a háttérsugárzás változatlan. Később az ukrán rendkívüli helyzetek állami szolgálata azt közölte, hogy az erőmű ötszintes oktatási és kiképzőközpontjának felső három szintje égett, a tüzet eloltották.