Kongatni a vészharangot
Az Erdéllyel megnövekedett Romániában már a kezdetektől fogva a magyar közösség felszámolása jelentette a mindenkori hatalom legfontosabb célkitűzését, és sajnos, ez ma sincsen másképp.
Az Erdéllyel megnövekedett Romániában már a kezdetektől fogva a magyar közösség felszámolása jelentette a mindenkori hatalom legfontosabb célkitűzését, és sajnos, ez ma sincsen másképp.
Amikor eljött a szombat, Vaszival felnyergeltük a rozsdás kerékpárokat. A nálam egy évvel nagyobb szomszéd fiú nem bízta a véletlenre a buli kimenetelét, egy ötliteres demizsont is akasztott a bringa egyik szarvára, ami színültig volt háziborral.
Cirkusznak nevezte Liviu Dragnea és utána Viorica Dăncilă is a #ȘîEu jelszóval meghirdetett március 15-ei tiltakozást, amely országszinten tízezreket mozgatott meg.
Minden úgy kezdődött, hogy a köztévéből egyszer csak ránk szakadt a migránstéma, évek óta ez uralja a műsoridőt. Aztán szép lassan hozzászoktunk, hogy ha akarjuk, ha nem, ha van kerítés, ha nincs, a migránsok jönnek, özönlenek, vonulnak, kérnek, követelnek.
A nemzettudat és belőle fakadó önbizalom, valamint önbecsülés visszaszerzésének alapfeltétele a múlt megismerése, amelyre jó alkalmat kínál a sorsfordító eseményekre való közös emlékezés.
Nagy a nyüzsgés mostanában az oktatás körül, szinte nem telik el hét, hogy valami újdonsággal elő ne rukkoljon valaki. Ecaterina Andronescu oktatási miniszter lázas lendülettel ontja az újabb meg újabb ötleteket, és némelyik a parlamenten is átmegy.
1990 márciusát írjuk. Már majdnem három hónapja dúl a „demokrácia”. Még nem szoktuk meg, rácsodálkozunk dolgokra, helyzetekre. Szokatlan, ha narancs érkezik a boltba, s mindenki rohan, sorban áll, hogy biztosan jusson neki is.
Hunorka növekszik, amit az is jelez, hogy a 14 hónapos baba hétvégi kimenőt kapott szüleitől. A családi barátok három teljes napra magukkal viszik a babát.
Megfáradt jelenünkben mintha egyre inkább tartanánk az ünnepektől. Az egyháziaktól és világiaktól egyaránt. Tartunk tőlük, mert a legtöbbször készületlenül virrad reánk a nap, amikor ünnepelni kellene.
Vajon minket is ugyanígy megdicsérne a legendás hírű lengyel származású tábornok? Mert, ha ma nem is, de el kell jönnie egyszer ANNAK a napnak ha, fenn akarunk maradni a történelem színpadán!
Egy népesség akkor nemesedik nemzetté, amikor vállalja önazonosságát, ragaszkodik hozzá, és kiáll mellette, ha a helyzet ezt megköveteli.
Idén sem maradt el a hatósági provokáció a székely szabadság napjára tervezett megemlékezés és felvonulás előtt: ezúttal is Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala próbálja kedvét szegni a szervezőknek és kezdeményezőknek.