Július 15. és 24. között három helyszínen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyimesfelsőlokon zajlik az Osonó Színházműhely által szervezett Meet&Actelnevezésű ifjúsági színházi nevelési program, amelyen 21 holland, magyarországi, erdélyi magyar és román fiatal, valamint 6 ifjúsági vezető vesz részt.
Az Erasmus+ Ifjúsági csereprogram három szervezet, a hollandiai STET the English Theatre, a magyarországi Bakelit Multi Art Center és az Osonó jogi háttereként működő Bolyongó Színházi Egyesület partnerségében jött létre.
A STET the English Theatre az Osonót, mint nagy tapasztalattal rendelkező partnert kérte fel a szakmai programok lebonyolítására és a tíz napos esemény megszervezésére, amelynek célja a színház, mint hatékony ifjúsági nevelési eszköz megtapasztalása, valamint a gyakorlati módszerek bemutatása és átadása a különböző kultúrából érkező résztvevők számára.
A fiatalok délelőttönként színházi, önismereti, személyiségfejlesztő és csapatkovácsoló műhelyfoglalkozásokon vesznek részt, délutánonként pedig a régió településeinek, gasztronómiájának és természeti adottságainak bemutatására valamint közösségi programokra kerül sor.
Az Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkező társulat eseményén Sepsiszentgyörgyről a Plugor Sándor Művészeti Líceum Drámatagozatának diákjai vesznek részt.
Fazakas Misi