Március végén a gyakorlatban is megvalósult a 2019 tavaszán megszülető kezdeményezés: 5 000 tölgy, juhar és vadmeggy csemete került a földbe az Őrkői bánya melletti területen.
A program Tulit Éva ötletével indult, ehhez csatlakozott a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Balassi Intézet, mint partnerek és szakemberek (Bereczki Barna és Sipos Ernő erdőmérnökök, Péter Alpár képzőművész, Toró Attila grafikus). A szervezőcsapat munkához látott, és ahogy a folyamat haladt előre, egyre többen kapcsolódtak a programba.
A Kónya Ádám Művelődési Ház biztosította a helyszínt a környezetneveléshez, amelyen tavaly október-december periódusban közel 500 diák vett részt. A polgármesteri hivatal első perctől támogatta az elképzelést, így területet biztosított, később pedig terepmunkálatokkal előkészítette ezt az ültetésre.
A csemeték ültetését eredetileg a felkészítőkön részt vevő diákokkal terveztük megvalósítani, azonban a rendkívüli állapot közbeszólt, és emiatt hivatásos ültetőkre bíztuk a dolgot.
Az ültetésre március végén került sor, három nap alatt öt ember dolgozott azon, hogy 1500 juhar és vadmeggy, és 3500 tölgyfa csemete a földbe kerüljön. A csemeték védelmére a polgármesteri hivatal körbeásatta a területet, kamerát szereltettünk fel, amely a Vadon Egyesület ajándéka. A területen elhelyezett figyelmeztető táblákat a MultiNr cég készítette.
A csemeték és munkálatok értéke összesen 7500 lej volt. A pénz egy része a Bertis üzletekben elhelyezett dobozos gyűjtésből, egyéni adományokból és ugyancsak erre a célra szervezett Radnóti Kulturális Estekből gyűlt össze. A Carola Egyesület is támogatta a program megvalósulását.
A program folytatódik. Minden évben további kétezer csemetével bővül az erdő, amely Péter Alpár tervei szerint nyeri el végső formáját. Ezzel párhuzamosan "növekedik" a Napkapu alkotás is az Emlékparkban – ugyancsak Péter Alpár képzőművész alkotása – amely szépen kifejezi az Ember és Természet kiegyensúlyozott kapcsolatát.
További információk a programról: https://www.napkapu.info/hu/
A Háromszéki Közösségi Alapítvány és a Balassi Intézet / Magyaroszág Kulturális Központja közös közleménye