A legtöbbünket általában a rettegés fogja el, valahányszor egy nagyobb mosás után belépünk a mosókonyhába, mivel nem igazán tudjuk, hogy hogyan fogjuk megszárítani ezt a tengernyi ruhát. Ilyen helyzetekben valóban jól jön, hogyha az embernek van otthon egy szárítógépe.
Ám ezek a masinák sokszor hajlamosak úgy összezsugorítani a kedvenc farmerünket, hogy még egy manöken sem tudná felvenni, vagy annyira kinyújtani a kedvenc pólónkat, hogy plusz még egy ember elfér benne.
A hagyományos szárítón viszont kíméletesen és biztonságosan száríthatjuk a ruháinkat, így hosszabb ideig segít megőrizni a minőségüket és sértetlenségüket. Még ennél is jobb, hogy nulla energiaigénye van, ami alacsonyabb összköltséget eredményez. De mi a helyzet akkor, ha nincsen kertünk, és a lakásunk is akkora, hogy épp hogy elférünk benne? Ilyenkor nagy hasznát vehetjük az olyan kihúzható szárítóknak, mint például amilyeneket a Lakberbazár egyéb termékei között találhatunk.
Falra szerelt
Ezek a fajta szárítók ugyanazokat az előnyöket kínálják, mint egy szabadon álló szárító, és a használatukkor a helyszűke sem jelent gondot. Ha szükségünk van rá, akkor csak egyszerűen kihúzzuk a falból. Amint a ruhák megszáradtak, akkor pedig csak szimplán visszahajtjuk.
Radiátorra akasztható
Ez a verzió is ideális lehet olyan esetben, ha a lakásunkban a hely erősen korlátozott, vagy a másik alternatíva, hogy nincsen szükségünk egy nagyobb szárítóállványra, mivel viszonylag kevés mosott ruhánk van.
Ezt a típust a könnyű kezelhetősége és kis helyigénye miatt sokszor a hotelekben és a vendégházakban is alkalmazzák, hogy a vendégek számára egyszerű szárogatási lehetőséget biztosítsanak egy egész napos fürdőzés után.
A használatakor csak annyi a dolgunk, hogy a két kis kampót hozzáerősítjük a szárítórészhez, és rárakjuk a radiátorra. Amennyiben pedig nincs már rá szükség, akkor az előbb említett két kis függesztőt lepattintjuk, és már mehet is be a fiókba.
Egyéb kreatív trükkök kis lakásokba
A kis házak hangulatosak lehetnek, de néha úgy érezhetjük, hogy a falak szabályosan összenyomnak minket. Azonban már számtalan olyan kreatív trükk létezik, amelyekkel könnyen maximalizálhatjuk a rendelkezésre álló helyet.
Tárolóhely a lépcső alatt
A lépcső alatti teret gyakran lefedik, lefestik és elfelejtik, de amennyiben jól használjuk, egy “tároló aranybányát” biztosít számunkra.
Többfunkciós terek
Az apróbb házakban és lakásokban gyakran vannak olyan helyiségek, amelyek több funkciót is ellátnak. Egy felhajtható ággyal például minden gond nélkül hálószobává alakítható az irodánk, vagy egy kihúzható konyhaasztalt könnyedén íróasztallá varázsolhatunk.
Térelválasztók
Sokan első albérlet gyanánt egyszobás garzonokat vesznek ki, amik nem feltétlenül a praktikusságuk, hanem az olcsóbb áruk miatt olyan kapósak. Azonban mi van akkor, ha ketten költöznek egy ilyen helyre?
Ekkor sietnek a segítségünkre a különböző térelválasztók, mint például egy függöny vagy egy polc, amelyekkel könnyedén két helyiséget varázsolhatunk az egyből.