Az Erdély.ma oldalon megjelent (Az erdélyi magyar jövőnk sírásói ) – a Tordaszentlászlói Polgármesteri Hivatal és benne a Tordaszentlászlói Helyi tanács RMDSz-es tagjainak, és – gondolom – egyetlen MPP-s tagjának nevében is – a bennünket az erdélyi magyarság sírásójának nevező – cikk szerzőjének azért kell válaszolnom, mert emberségünkben és magyarságunkban, de erdélyiségünkben is mélyen sért írása.
Amiatt nem fogok személyére nézve sértő jelzőket használni, mert tiszteletben tartom jogát ahhoz, hogy helyzetismerete hiányosságai miatt ragadtatta el magát a mintegy 1700 magyar szavazót megtestesítő közösség meggyalázására.
Az említett cikkben azt olvashatjuk, hogy Gábor (nekem is személyesen kedves ismerősöm, rövid ideig falustársam), beperelte a Tordaszentlászlói Polgármesteri Hivatalt, mivelhogy ez nem volt hajlandó biztosítani neki, uniós állampolgárnak, román nyelvi tanfolyamot. A községünk területén áthaladó, sehonnan induló, pusztába érkező autópálya mentén hiányzó magyar feliratok miatt is pert akasztott a nyakunkba. Igaz, nekünk kellett volna ezt megtenni... Csakhogy mi, Tordaszentlászlón élők, nem tíz éve lakunk itt.
Értjük mi ezt. 1918 után minden magyar tanító és köztisztviselő románból nyelvvizsgát és hűségesküt kellett, hogy tegyen a román államnak. Vagy mehetett a házát, földjét hátrahagyva, a bőröndjével a nagyvilágba. Legtöbben Magyarországon próbálkoztak, és ők a magyar király nélküli Királyságban, a budapesti rendezőpályaudvaron felállított marhavagon-szerelvényekben kaptak „lakást”. (Ha megérdemlik, tisztelet a kivételeknek). Mások nyugatabbra, az Egyesült Államokig vagy Dél-Amerikáig, Afrikáig szaladtak boldogulni. Tamási Áron még visszaüzent, Amerikából hazatérve, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Igaz, 1944-ben a visszavonuló magyar csapatokkal Budapesten maradt. Akikről írt, akikből íróként is élt, azok meg a Székelyföldön maradtak. Aztán a Lupény miatti konfúzió miatt egy nappal később temethették el Farkaslakán, 1966-ban. Aztán újra, az 1970-es évektől kezdve, néhányan németnek vallván magukat, megvétették magukat a nyugatnémet állammal, no nem 30 ezüstért, hanem 70.000 márkáért, amelyet a román állam zsebelt be. Amiből lehet, hogy a „falurombolási” projekt is részesült, „finanszírozásban”. Amikor pedig 1990 után a helyi közösség indítványozta, hogy a kitelepült igényelje vissza a kommunista törvény által automatikusan államosított ingatlanját, az illető nem vállalta, mondván, hogy a német állam busásan kárpótolta, és ha netalán visszakapná az ingatlant, nem volna, miből visszafizesse a német támogatást. Most ennyit, és később még kicsit a 30 ezüstről.
Tordaszentlászló község ma megmaradt magyar lakossága azért maradt meg, mert nem ment el se Magyarországra, se Amerikába, se Németországba, se Hollandiába. Legkevesebb 1100 évre tud elődöket ezen a helyen. A temetőinknél nem lehet erősebb bizonyíték erre. És az a tény, hogy magyarul beszél, magyar kultúrával rendelkezik, és ezt a kultúrát a maga erejéhez mérten őrzi és védi, időnként fejleszti is, az 1918 után meganyagiasult „ahogy lehet” realitásain állva, a Brâncusi Végtelen Oszlopa nyomán mintázott román politika „húzd meg, ereszd meg” kereteibe illeszkedve, a nagyhatalmak kénye-kedve szerint változó külpolitikai áramlatokhoz-lehetőségekhez, a jogainkat szabályozó törvények és joggyakorlat lehetőségeihez igazodva, magyar nemzeti ünnepeinket nyíltan megélve, a Tordaszentlászlói Kárpát-medencei Kórustalálkozókat 1990 óta megvalósítva, a Kárpát-medencei Szent László települések nemcsak magyar lakosaival kapcsolatban élve, a községünk román falvaival egészséges emberi kapcsolatokat ápolva tartja a kis Hazát.
Méltatlan tehát a Polgármesteri Hivatalt érő vád, a Helyi Tanácsot megválasztó magyar közösség megsértése, megalázása. Azt számon kérni a helyi polgármesteri hivataltól, amit sem az RMDSZ parlamenti csoportja , sem az MPP parlamenti képviselői nem tudtak mindeddig Románia Alkotmányában kiharcolni, és az EMNT, illetve az EMNP nemzetközi politikában is próbálkozó jeles tagjai sem, rosszindulatú, éppen az erdélyi magyarság sírásását segítő gesztus, a lehetőségek alapján törvényesen működő, az „ahogy lehet”-et megélő közösség arculcsapása.
Örömmel és hálával fogadjuk a külföldről jogaink bővítését segítő kezdeményezéseket, de kioktatás és sértegetés helyett minden jóakaratú kritikusunktól csakis tanítást fogadunk el szívesen. Úgyhogy kitartás Gábor, családoddal együtt szeretettel várunk vissza Tordaszentlászlóra! Keressük együtt a továbblépés mindannyiunkat megtartó csodáit! A román nyelvvel meg mindannyian megbirkózunk. Ha nem a Hivatal, amelynek nincs román nyelvtanítással foglalkozó szakosztálya, sem magyar-román, román-magyar tolmácsa, állás blokkolva, valamelyikünk szívesen segít.
Ha a Felvidékre, Kárpátaljára, a Vajdaságba tértél volna vissza, hasonló lenne a helyzet. A többségiek nyelvét mindannyian elsajátítottuk. Annyira, amennyire szükséges. És ügyvéd legyen a talpán, akinek sose lehet szemére hányni a 30 ezüstöt, amiért az igazságot kifordítja.
Boldizsár Zeyk Zoltán, tordaszentlászlói lakos, helyi tanácsos