Az ukrajnai és a fekete-tengeri régió biztonsági helyzetének súlyos romlása miatt az Ukrajnára vonatkozó riasztási fokozatot a legmagasabb szintre emelte a román külügyminisztérium: "Azonnal hagyja el az országot!".
'Az ukrajnai biztonsági helyzet súlyos romlása miatt a külügyminisztérium nyomatékosan kéri a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Ukrajnába, azok pedig, akik ideiglenesen Ukrajnában tartózkodnak, azonnal hagyják el az országot. A külügyminisztérium ugyanakkor nyomatékosan ajánlja, hogy ne utazzanak Ukrajna keleti részébe, azaz a donyecki és luganszki területekre, a Krím félszigetre, valamint Ukrajna északi és északkeleti határmenti területeire, ahol súlyosan romlott a biztonsági helyzet' – olvasható a külügyi tárca figyelmeztetésében.
A külügyminisztérium emlékeztet arra, hogy Románia nem ismeri el a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol városának az Orosz Föderáció általi jogellenes annektálását, amelyek a nemzetközi jog szerint továbbra is Ukrajna részei.
A külügyminisztérium ismételten kéri az Ukrajnában tartózkodó román állampolgárokat, hogy közöljék koordinátáikat az e-consulat.ro platformon keresztül (https://www.econsulat.ro/CetateniRomaniInregistrati/Inregistreaza) vagy telefonon a legközelebbi konzuli irodával (Románia kijevi nagykövetsége: +380936252717, csernovici főkonzulátus: +380635669918; odesszai főkonzulátus: +380955412788; szolotvinói konzulátus: +380682140918).
A külügyminisztérium konzuli osztálya aktiválta az Ukrajnában ideiglenesen tartózkodó, konzuli védelmet és segítséget kérő román állampolgárok számára fenntartott forródrótot a 0040751084537-es telefonszámon.
Vlagyimir Putyin elnök hétfő este elismerte a szakadár donyecki és luganszki területek függetlenségét, majd elrendelte, hogy Oroszország 'békefenntartókat' küldjön Ukrajnának ezekre a területeire.
Az orosz elnök két rendeletben szólította fel az orosz védelmi minisztériumot, hogy "Oroszország fegyveres erői vállaljanak békefenntartó feladatokat" a donyecki és luganszki "népköztársaságok" területén.