Szerdán a magyarországi választásra szánt szavazólapokat találtak zsákokba gyűjtve a Marosvásárhelyt Jedd községgel összekötő országút mellett. Az üres telken, amelyet eddig illegális hulladéklerakatként használtak, az építkezési hulladékok törmelékkupacai között bezsákolt szavazólapokra bukkantak, ezeknek egy része el is volt égetve.

mi hazánk
A Mi Hazánk Mozgalomra érkezett szavazat is a kukában landolt


A punctul.ro/pontmaros helyi portál újságíróját telefonon értesítette egy anonim olvasó arról, hogy mit talált Jedd község határában, és néhány fotót is küldött róla. Az újságíró kiszállt a helyszínre, és videófelvételt készített. A képsorokból kiderül, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon az is jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja az illegális hulladéklerakat szemétkupacai között végezte. 

Az egyik szavazólapon kivehető a balliberális koalícióra behúzott X, a másikon pedig jól látható, hogy egy választópolgár a Mi Hazánkra adta le voksát.

A Transtelex megkeresésére Cristian Teodorescu elmondta, hogy nem nyúlt hozzá a zsákhoz, mindent a helyszínen hagyott, és értesítette a rendőrséget az esetről. Arra vonatkozó információja egyelőre nincs, hogy kiszálltak volna-e már helyszínelni vagy sem, őt nem keresték meg további felvilágosítások végett. Egyelőre tehát nincs adat arra, hogyan, milyen körülmények között került oda az a bizonyos zsák, és arra se, hogy hány szavazólapot tartalmazhatott.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösségi oldalán reagált az esetre.

   "Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó. Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot. A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. Bárki is álljon a provokáció mögött, a legaljasabb módon próbálja manipulálni a közvéleményt. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk!" – áll a közleményben.