"A történetnek az a tanulsága, hogy bármit talán mégsem tehet meg az állam még járványhelyzetre hivatkozással sem a polgáraival" – írta bejegyzésében Schiffer András ügyvéd, miután pert nyert a magyar állammal szemben az egyik oltatlan pedagógus képviseletében.
Schiffer András a következő bejegyzést tette a Facebook-oldalán:
" Apró győzelem, mégis fontos lépés: a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma mai ítéletével helyt adott az általam képviselt oltatlan pedagógus keresetének és megsemmisítette az EMMI Maruzsa államtitkár által jegyzett, mentesítés iránti kérelmet elutasító határozatát, egyúttal a minisztériumot új eljárás lefolytatására utasította.
Az oltatlan pedagógus egészségi állapotára (magas vérnyomás, diabétesz) hivatkozva, azt igazolva, még januárban kérte a mentesítését a kötelező -amúgy veszélyhelyzeti- oltás felvétele alól.
A köznevelési államtitkár a kérelmet a következő, „veretes” indokolással utasította el: „A rendelkezésre álló adatok, valamint a kérelemhez mellékelt iratok alapján, továbbá tekintettel arra, hogy annak támogatását elvi állásfoglalásában járványügyi szempontból az Operatív Törzs sem javasolta, kérelme elutasításáról döntöttem”.
Az Operatív Törzs állásfoglalásáról bennünket az eljárás során nem értesítettek, annak szövegét nem ismerjük (amúgy a bíróság sem) és semmiféle logikai összefüggés kibontására nem vetemedett az államtitkár a becsatolt orvosi papírok és az ún. elvi állásfoglalás között. Innentől pedig -a nyilvánvalóan szakmányban legyártott- közigazgatási határozat egész egyszerűen felülbírálatra alkalmatlan.
A történetnek az a tanulsága, hogy bármit talán mégsem tehet meg az állam még járványhelyzetre hivatkozással sem a polgáraival.
Ettől függetlenül: a határtalan korlátozáspolitika, a veszélyhelyzeti vakcinák mérlegelés nélküli kényszerítése, az oltatlanok indokolatlan diszkriminációja, a „nevelő állam” megjelenése miatt ma egész Európában válságban van a jogállam."
A pedagógusok kényszeroltásának problémája nemrég terítékre került a Hit rádió műsorában is.
Akták