Tíz évvel ezelőtt még úttörőnek számított a Magyar Református Egyház 2009. május 22-én helyreállt Kárpát-medencei egysége. Még időnként magyarázni kellett, sőt sokakban kérdőjeleket, vitatkozást és értetlenkedő homlokráncolást szült.
Még nem sokkal voltunk a fájdalmas emlékű 2004. december 5-i trauma után, amely lélekfájdító látleletként tárta elénk, hogy a magyar nemzet egysége bizony még várat magára. Még egység helyett a fájdalmas kétség és töredezettség uralja el a lelkünket, és az egymás iránti kapcsolatunkat a Kárpát-bölcsőben.
Talán a legfájdalmasabb felismerés mégis abban rejlett, hogy december ötödikén azt is megtudtuk, már nem csak a Trianon előtti ország, de a maradék Magyarország is az ellentétek darabkáira hullt szét. Amely ilyenként képtelen egységes képet felmutatni, képtelen egységes hangot szólni, képtelen közös értéket elfogadni. Hogy végsősoron már saját magunkat sem vagyunk képesek elfogadni, akár csak amiatt sem, ha valaki önhibáján kívül, a sors fintorából egy határral arrébb született.
Ebben a szétfejlődő, ellentétektől uralt közhangulatban volt irány- és példamutató, egységet vállaló elhatározás 2009. május 22., a magyar református közösségvállalás napja. Amikor sokezer ünneplő Debrecen főterén vagy otthonából követve az eseményeket, azt érezhette, hogy végre, oly sok külső és belső viszály, és hányattatás után helyreállt a világ rendje, és végre sok-sok testvér közös akarattal és elhatározással, ellenérzés és félelem nélkül kinyújthatja egymás felé a kezét, véglegesen egy utat, sorsközösséget, közös szolgálatot vállalva innentől egymással.
A református egységet aztán nem sokkal később 2010-ben követte a Kárpát-medencei és a világszerte élő magyarok politikai egysége is, amikor végre olyan nemzeti szemléletű kormány került hatalomra, amely szimbolikus értékű első országgyűlési határozatával törvénybe foglalta a külhoni magyarok számára a kettős állampolgárságot vagyis a magyar állampolgárság könnyített megszerzését. Tulajdonképpen ez a lépés és annak 2010. augusztus 20-i hatályba lépése tette teljessé, befejezetté 2009. május 22-ét, amely enélkül torzóban maradt volna, mint befejezésre váró mű, egy folytatást, lezárást igénylő szép kezdet.
És lám, tíz év után ma már olyan természetes megélni számunkra ezt a harmonikus egységet és összetartozást. A mindennapok egységét, találkozását együtt gondolkodását és egy irányba tartását. Amit egy évszázad, a magyar nemzet történelmének fájdalmas alakulása könyörtelenül lerombolt, sokfelé kaszabolt, azt a testvéri közösségvállalás, az egymásra találó összeölelkezés, a közös istentisztelet visszaépítette a lelkekbe és a mindennapokba.
Most, a jubileumi egységünnep előkészületei során jóleső érzéssel azon kapjuk magunkat, hogy ma már magától értetődő a Soprontól többszáz kilométerre lévő Székelyudvarhelyig gondolkodni, már nem kapjuk fel a fejünket, ha kárpátaljai, délvidéki vagy muravidéki reformátusokról hallunk. 2009-től elrugaszkodva, tíz évvel később már ez a jóleső természetesség tölt el bennünket, amikor a közös és egységes Magyar Református Egyházra gondolunk, abban élünk, hiszünk és imádkozunk, Pápától Révkomáromig, Munkácstól Kolozsvárig, Szabadkától Szentlászlóig.
Tíz év rövid idő a történelem mérlegének serpenyőjén, mégis jelentőséggel bír. Tíz év minden ember életében számít, mint ahogy egy nemzet számára is tartalmazhat sorsfordító fordulatokat. A tíz éve visszatért, újrarajzolt közös Magyar Református Egyház gyökerei és lombozata újra behálózzák a Kárpát-medence magyar élettereit. A tíz évvel ezelőtti jelmondat ma is hitvallásként és közösségvállalásunk üzeneteként csendül fel sokak ajkán: Krisztus a jövő, együtt követjük őt! Igazi magyar sikertörténet is!
Ha pedig előretekintünk, a következő évek, a következő évtized a Kárpát-medencei reformátusságnak is komoly kihívásokat tartalmaznak majd a folytonosan változó Európában, amelyeket az összekapaszkodás erejével könnyebb lesz abszolválni, túljutni rajtuk. Az elmúlt években megtörtént a magyar közszolgálati média összehangolása, amelyet bár sokan bíráltak, mégis sokkal több a jótékony hatása ennek az egységes hangnak. Ez lehet az egységes református egyház egyik újabb lehetősége a következő évtizedre, a közös hang megteremtése a református média minden szintjén, hogy ne csupán kerüleket, egyházmegyéket lefedő szigetekként szólaljanak meg a médiaműhelyek termékei, hanem Kárpát-medencei vagy annál is nagyobb szinten tudjanak hatni üzenetükkel.
Fábián Tibor