Csaknem felére csökkent tavaly a medvék lakott területen való megjelenése miatt kiadott riasztások száma Hargita megyében – számolt be a csendőrség adataira hivatkozva az Agerpres román hírügynökség.
A Hargita megyei csendőrség szerdán sajtóreggelin ismertette a tavalyi év mérlegét, mely szerint 2022-ben jóval kevesebb alkalommal riasztották őket medveveszély miatt, mint egy évvel korábban. Tavaly 311 hívás érkezett a 112-es sürgősségi hívószámra amiatt, hogy medvét észleltek lakott területen, míg egy évvel korábban 503 segélyhívást kaptak.
Gheorghe Suciu szóvivő szerint a csökkenés leginkább Tusnádfürdőn érezhető, ahonnan eddig a legtöbb riasztás érkezett. Míg 2021-ben 150 esetben kellett beavatkozni, tavaly csupán 27 alkalommal riasztották őket. A medvék által második leglátogatottabb település Borszék, innen 20 hívás érkezett.
A szóvivő elmondta: egyetlen esetben sem kellett fegyvert használni a nagyvadak elűzéséhez, többnyire fény- és hanghatásokkal zavarták őket vissza az erdőbe. A csendőrök szükség esetén vaktöltényt is bevethetnek.
A nagyvadak mellett a "kíváncsiskodók" jelentenek gondot a csendőrség számára, akik a RO-ALERT rendszeren értesülnek a medve jelenlétéről és kijönnek a helyszínre fénzképezni, filmezni. Így a medvék elűzése mellett az ő biztonságukra is vigyázniuk kell – mondta Suciu.
A Hargita megyei csendőrség vezetése a sajtóreggelin úgy értélkelt: a riasztások száma annak köszönhetően csökkent, hogy tavaly megjelent a sürgősségi kormányrendelet, mely lehetővé tette a helyi hatóságok azonnali beavatkozását.
A jogszabálynak tulajdonítja a tusnádfürdői medvék számának csökkenését Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is. A tárcavezető a napokban Facebook-bejegyzésben azt írta: az elmúlt két évben egyetlen barna medvét sem lőttek ki itt, de 16-ot áthelyeztek.
Emlékeztetett, hogy Romániában egy Európában egyedülálló projekt zajlik a medveállomány felmérésére, melynek végén fenntartható vadgazdálkodási stratégiát dolgoznak ki. Így az emberi élet és az anyagi javak biztonságban lesznek, és a medveállomány sem hal ki – hangsúlyozta.
Románia egyes hegyvidéki megyéiben, elsősorban Székelyföldön évek óta fokozott veszélyt jelentenek a medvék, amelyek bejárnak a településekre. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma, az optimális egyedszám 4000 lenne.