Izraelre azért érdemes figyelni a kényszeroltással kapcsolatos híradások miatt, mert a világra kiterjesztett intézkedéseket sok esetben itt tesztelik először a lakosságon. Például itt jelentették be elsőként, hogy bevezetik a harmadik oltást és azt is, hogy a jövőben
a hathavonta történő további kényszeroltások "mostantól kezdve az élet részévé válhatnak".
Ennek bevezetését kezdték meg, ám az ehhez szükséges informatikai rendszer teljesen összeomlott. Az úgynevezett "zöld útlevél" érvényességéről van szó, aminek meghosszabbítását kérvényezhették azok, akik megkapták a harmadik oltást.
Ennek hátterében az állhat, hogy látványosan csökkent azok száma, akik már nem kérték a harmadik oltást.
A 9 milliós országban mintegy 5,6 millió ember van beoltva, közülük 1,7 millió személy az elmúlt fél évben nem regisztrált a 3. oltásra.
A tegnapi intézkedés azt a célt szolgálta volna, hogy ezek az emberek elveszítsék a már említett "zöld útlevelüket". Azaz ennek hiányában ne tudjanak belépni a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre, a vendéglőkbe, az uszodákba, könyvtárakba, a tömegeket fogadó közösségi terekbe.
Ugyanis Izrael a legjelentősebb diszkriminációt alkalmazza azokkal szemben, akik elutasítják a kényszeroltást.
A tegnapi malőr után az egészségügyi minisztérium közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a régi zöld útlevelek "a következő néhány napban" érvényesek maradnak. Egyelőre nem világos, hogy az online rendszer mikor lesz újra működőképes.
Az izraeli tisztviselők nemrégiben azt is beismerték, hogy sok esetben az igazolványrendszer nem "orvosilag indokolt",
hanem azért van, hogy nyomást gyakoroljanak a polgárokra, hogy minél több embert kényszerítsenek arra, hogy beoltassák magukat.
Mindeközben az oltásokkal kapcsolatos vita világszerte egyre nagyobb teret nyer, mivel számos bizonyíték utal arra, hogy a vakcina által kiváltott immunitás idővel csökken.
Például az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) elutasította a Fehér Ház felhívását, hogy engedélyezzék az emlékeztető oltásokat a felnőtt lakosság számára,
és csak az idősek számára javasolta azokat. A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) egy lépéssel tovább ment, és az emlékeztető oltás ajánlását kiterjesztette "a magas kockázatú munkahelyi és intézményi környezetben dolgozókra".