Az Áprily Lajos Főgimnázium IX.A osztálya tavaly meglátogatta Erdővidék Múzeumát Baróton. Az első baróti múzeumot Kászoni Gáspár (1896-1989) helytörténész hozta létre 1979-ben Baróti Tájmúzeum néven, amit 1984-ben bezártak.
Barót önkormányzata és a Székely Nemzeti Múzeum összefogása 2006-ban létrehozta az Erdővidék Múzeumot. Hoffmann Edit muzeológus nagy szaktudással mutatta be azt a 3 millió éves őselefánt csontvázat, amit 2008-ban Tóth Levente geológus vezetésével dolgozó bányászok a felsőrákosi külszíni fejtésben megtalálták. Nagy érdeklődéssel tapasztalták diákjaim Homoki Gyula szentendrei modellkészítő által ólomkatonákból, -figurákból és a korabeli hangulatot megidéző Tömösi-csata terepasztalt.
A következőkben Homoki Gyulával beszélgettünk el.
– Hol születettél, milyen iskolákat végeztél, mikor szeretted meg a történelmet?
– Több mint 57 évvel ezelőtt születtem Miskolcon, és csodálatos gyerekkorban volt részem, mivel már nagyon hamar kiderült, hogy én szinte csak katonákkal szerettem játszani. Így hát minden karácsonyra, születésnapra katonákat kaptam ajándékba, a korszaknak megfelelően ezek még műanyag katonák voltak, hiszen ezen időszakban már eltűntek a kereskedelemből az ólomkatonák, így csak egyszínű kis műanyag katonákkal játszhattam, de azokból nekem rengeteg volt. Abban a korszakban olyan kalandfilm sorozatokat láthattunk amelyek még nem képzeletbeli hősöket mutattak számunkra, hanem valós történelmi karaktereket. Szombatonként indián filmeken az Ivanhoe sorozaton nevelkedtem, így volt szerencsém megismerkedni a történelem legendás alakjaival. Ezen kívül olvasni is nagyon szerettem, és szerencsére olyan könyvek kerültek a kezembe amelyek tovább bővítetették történelmi ismereteimet. 9. születésnapomra kaptam nagyapámtól ajándékba a csodálatos, 1898-ban kiadott Gracza György által írt Az 1848-49-es Magyar Szabadságharc története című 5 részes könyvsorozat három részét. A könyvek azonnal elvarázsoltak hiszen rengeteg rézkarc, festmény, grafika, csata kép található ezekben a kötetekben, színes kép viszont csak kettő darab található a sorozatban. Az egyik az ozorai fegyverletétel ábrázolja még a másik a tömösi csatáról Bellony László festménye. Na, hát a ez a festmény úgy elvarázsolt, hogy most visszatekintve nyugodtan elmondhatom, hogy meghatározta a teljes életemet! Bár még csak kilencéves voltam a szabadságharc lett a mindenem, abba maradt a műanyag katonákkal való játék és saját magam kezdtem el először még nagyon kezdetleges módon honvéd sereget építeni. Először társasjátékaim kicsi fabábuit öltöztettem be honvédnek, a huszároknak Iskolai színes papírból készítettem csákót, amelyen hímzőfonalból volt a zsinórzat, szablyájuk fenyőfa tűleveléből készült. A honvédek puskáit fogpiszkálóból készítettem. Ez a korszak csak a következő karácsonyig tartott, amikor is egy katonákat ábrázoló nyomdakészlet et kaptam ajándékba. Ezek a nyomdák a Honvédség és a császáriak egyenruháját viselték. Ettől kezdve már a történelmi hűségnek megfelelően színezett hadsereget tudtam készíteni és szabályos hadjáratokat vezethettem gyerekszobám szőnyegén, amely alá könyveket tettem, így ezek tökéletesen megfeleltek domboknak. Saját ötleteim alapján készítettem háborús játékszabályt, és játszottam újra a Szabadságharc hadjáratait. Legnagyobb csodálattal az erdélyi hadszíntéren küzdöttek vitézeim Bem apó vezérlésével.
Ez a korszak jócskán belenyúlt kamaszkoromba is, míg sok korombeli kamasz fiúk csavargot, vagy a lányok körül sündörgött, addig az én, és baráti társaságom a szobámban töltötte minden szabad idejét, szabadságharc korabeli ütközeteket szimulálva. A háborús játékok mellett, illetve azok kiegészítésére ismerkedtem meg a vasút modellezéssel, ugyanis ez a hobbi adta meg azokat az ismereteket hogy valósághű domborzatot, növényzetet tudjak építeni a csatatérre.
– Több munkahelyen dolgoztál, külföldöt is megjártad, mikor született meg a történelmi terepasztal gondolata? Melyik volt az első? Hogyan készül el egy ilyen terepasztal? Miért és hogyan került ez a terepasztal a baróti múzeumba? Miért lett újdonság a történelmi terepasztal? Miért szeretik a látogatók?
– Időközben azért tanulnom is kellett, méghozzá villanyszerelő szakmunkás iskolát végeztem majd 20 éves koromban a Borsodi Szénbányák Lyukóbánya-i üzemében földalatti villanyszerelőként kezdtem el dolgozni. Ebben az időszakban került a kezembe egy napilap hétvégi melléklete, amelyben egy újságcikk arról szólt, hogy Budapesten Takács László, a Tankönyvkiadó vállalat grafikai főszerkesztője ólomkatonákat gyűjt, önt,fest és ezekkel a katonákkal stratégiai játékot játszik. Rövid idő alatt felvettem vele a kapcsolatot, és olyan példaadó barátsággal fogadott, hívott meg a lakására, hogy láthassam több ezer darabos gyűjteményét, és vívjunk egy ütközetet a II. világháborús Észak-afrikai hadszíntéren. Ezután ellátott tanácsokkal, ötletekkel, iránymutatással közös játék szenvedélyünkkel kapcsolatban. Az Ő barátsága még nagyobb lendületet adott szenvedélyem továbbfejlesztésében. 1985 írtunk ekkor, az ő tanácsára kiváltva az akkor még három évre szóló 50 dolláros valutakeret Bécsbe utaztam és ott vettem meg az első doboz 1:72 es méretű napóleoni korszakos műanyag katonáimat 28 mm-es ólomkatonáimat illetve az 1:35-ös II. világháborús harcjármű makettjeim első darabjait. Innentől kezdve rendszeres kirándulásokat tettem Bécsbe, hogy gyűjteményemet újabb és újabb darabokkal bővíthessem. Időközben lassan változott körülöttünk a világ, és a rendszerváltással párhuzamosan már hazai makett boltok is nyíltak, és így már itthon hozzáférhetők lettek a kis műanyag figurák és makettek. Következő fordulópontja a most már nem is igen hobbinak, hanem egyre inkább szenvedélynek – az volt amikor a budapesti Hadtörténeti Múzeumban nemzetközi ólomkatona kiállítást rendeztek és ott egy 6 négyzetméteres terepasztalon több mint 1000 darab 28 mm-es ólom- katonával az 1814-es lipcsei csatának egy részletét mutatta be egy német gyűjtő. Szerencsémre, már az ilyen figurákat a múzeum ajándékboltjában festetlenül meg is lehetett vásárolni, tehát ettől kezdve rendszeresen utaztam fel Miskolcról Budapestre gyűjteményem gyarapításának érdekében. Hiszen az volt az álmom hogy egyszer nekem is legyen egy ilyen nagy terepasztalon több ezer darab kicsi ólomfigurával, amelyeket természetesen a történelmi hűségnek megfelelően egyenruha szakkönyvekből, már magam festettem ki. Mivel gyűjteményem igen intenzíven gyarapodott, és ekkor már ifjú házasként a lakásban nem volt sok hely a hadseregeim tárolására, a miskolci Ifjúsági Házban barátaim unszolására hallgatva stratégiai játék klubbot alapítottam. Nagy örömmel foglalkoztam hasonló érdeklődésű, a történelem, a katonák, és a makettezés iránt fogékony gyerekek tanításával. Ezt a klubot hét évig vezettem és 70-80 gyermek ismerkedett meg ezzel a csodálatos hobbival. Mivel a gyűjteményem folyamatosan gyarapodott és közeledett 1998, a Szabadságharc 150. évfordulója, elhatároztam hogy egy kiállítással a tisztelgek a szabadságharc emlékének. A kiállításnak olyan nagy sikere lett hogy igény merült fel vándorkiállítássá alakításához. Így aztán kibővítve további témakörökkel, a vándorkiállítás „Miniatűr történelem, a honfoglalástól az 1848-49-es szabadságharcig” címet kapta, és 2000 darab ólomkatonát állítottam ki. Több mint tíz évig vándorolt ez a kiállítás Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken, közel 140 helyszínen több tízezer látogatónak okozott örömöt és hozott ismertséget számomra. 2009-ben Boldogkő község Polgármestere arra kért fel, hogy a boldogkői várban Úniós támogatással állandó ólomkatona kiállítást készítsek 10 ezer darab figurával. Nyolc darab 6 m2-es terepasztalon bemutatva a magyar történelem honfoglalástól az 1849-ig terjedő időszakának 8 nagy ütközetét. A nagy munka elvégzésében 12 barátom, Ádám fiam, és párja Ildikó volt segítségemre.(erről a kiállításról fotók láthatók a www.olomkatona.uw.hu oldalon). Időközben a gazdasági élet, és a politikai helyzet olyan változást hozott, hogy Magyarországon bezárták a mélyművelésű szénbányákat, így 21 év bányászkodás után új munkát kellett keresnem. A borsodi ipari térségből felkerekedve, Szentendrén kezdtem új életet és választottam új hivatást magamnak. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiállítás rendezőjeként dolgoztam az elkövetkezendő 12 évben. A vándorkiállításom következő hozománya az lett, hogy Erdélyben, a baróti Erdővidék Múzeumának igazgatója Demeter László barátom lehetőséget kínált arra, hogy a székely Nemzeti Múzeum finanszírozásával egy Erdély hadtörténetét bemutató ólom és modell figura kiállítást hozhassak létre. Ezen projekt eredményeként valósulhatott meg a gyermekkori rajongásom tárgyát bemutató tömösi csatának emléket állító 4 m2 terepasztal több mint ezer darab modell figurával, amelyről a gyönyörű fotókat Hoffmann Edónak köszönhetem. Időközben elváltam, felnőtt fiam élete párjával Londonba költözött szerencsét próbálni, amely viszonylag rövid idő múlva be is teljesedett. Ádám ma már az Anvyl Industry modellfigura gyártó cég projekt menedzsere. Való igaz a mondás, „A vér nem válik vízzé.” Nagyon büszke vagyok arra, hogy már én tanulhatom a fiamtól a figuragyártás fortélyait.
– Jelenleg milyen témákon dolgozik, mik a jövőbeli elképzelései?
– Hála Istennek, életem továbbra is csodálatosan alakult, amikor két évvel ezelőtt eljött az idő, hogy a múzeumban feladhassan kiállításrendezői munkámat, és ímmár vállalkozóként építhessem terepasztalaimat. Magyarországon Isaszegen, Debrecenben, Sümegen, Boldogkőn, Tatán, Simontornyán, Egerben, Bakonybélen, Szankon, Pakson, Lácacsékén, Dégen kívül Erdélyben Baróton, és már Horvátországban Eszéken is vannak olyan múzeumi kiállítások, ahol láthatók a munkáim. Időközben egy álmatlan kora hajnalon támadt az ötletem, hogy olyan vár maketteket készítsek, amelyek fény- korukban mutatják be a gyűjtők számára a ma már legtöbbször csak romos állapotban látható várainkat. Szerencsére az ötlet megvalósításához csodálatos barátokat találtam, és így ez a vármakett sorozat ma már több mint 70 darabból áll.( www.microarx.hu )
Nagy örömmel és büszkeséggel, hálát adva a jó Istennek és a csodálatos gondviselésnek elmondhatom az olvasóknak, hogy mialatt ezt az interjút készitettük boldogan festhetem a következő kiállítás terepasztalára készülő K.u.K. sereg 15 mm es ólomkatonáit.
Dr. Bencze Mihály
További fotók:
