Az okostelefon és egyéb hordozható eszközeink felülete minden nap ki van téve nemcsak a mechanikai károsodás kockázatának, de a különböző szennyeződéseknek is.
Mindenhol használunk mobilt; otthon, munkahelyen, utazás közben az autóban és a tömegközlekedésben, az utcán, étteremben, moziban. Éppen ezért szeretjük az okostelefont, hiszen éppen a mérete miatt válik hordozhatóvá és bárhol használhatóvá, illetve éppen ugyanezen tulajdonsága teszi elsőszámú csírahordozóvá is egyben. Cikkünket ezúttal az okostelefon tisztántartásának szenteljük.
Hogyan nem tisztítható az okostelefon?
Az Apple külön felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedelemben kapható házi és ipari tisztítószerek károsítják az érintőkijelzők oleofób ujjlenyomat-taszító bevonatát, megkarcolják az üvegfelületeket. A Samsung is ugyanezeket a figyelmeztetéseket tette közzé.
Az első és legfontosabb tudnivalónk, hogy mi az, amit ne tegyünk:
- Ne használjunk olyan maró anyagokat, amikkel a szilárd – kemény műanyag, fém, kő, porcelán, üveg – felületeket szoktuk tisztítani.
- Sose öntsünk, permetezzünk közvetlenül semmilyen anyagot a telefon felületeire, mert a portokon keresztül a folyadék a telefon belsejébe kerülve károsítja azt. A tisztító és fertőtlenítő folyadékot mindig a mikroszálas kendőre permetezve vigyük a felületekre.
- Ne használjunk szemcsés tisztítószereket sem.
Az okostelefon és a tartozékok tisztítása és fertőtlenítése lépésről-lépésre
A tisztításban a leghatékonyabb partnerünk a mikroszálas törlőkendő lesz. A mikroszálas kendő speciális szerkezetének köszönhetően magasan felülmúlja a törlőkendőt, mosogatószivacsot, papírtörlőt, vagy bármilyen textíliát. A mikroszálak összességében nagyobb felületet adnak, melyen több szennyeződés és zsír tapad meg. Ezek a speciális törlőkendők a használat után újra felhasználhatók, ám nem mindegyik fertőtleníthető. Ha ilyen törlőkendőnk van, akkor sem kell kétségbeesni, mert magas hőfokon mosható és vasalható, ami szintén megöli a kórokozókat.
- Távolítsuk el a telefon tokját és kapcsoljuk ki a készüléket.
- Tiszta mikroszálas kendő, vagy antibakteriális mikroszálas kendővel óvatosan töröljük le a telefon külsejét, fizikailag eltávolítva ezzel a foltokat és szennyeződéseket. Ez nem öli meg a kórokozókat, de elemeli a felületről.
- Ezután a portokat elkerülve használjuk a fertőtlenítőkendőt, fertőtlenítősprayt, vagy a fertőtlenítőhasábot, ami hatékonyan semlegesíti a felületen megmaradt kórokozókat.
- Hagyjuk a telefont a levegőn legalább öt percig száradni, majd egy új, tiszta mikroszálas kendővel töröljük át újra a készüléket.
- Ugyanezeket a lépéseket ismételjük meg az okostelefon tokjával és a töltővel, töltőkábellel, adapterrel és egyéb kiegészítőkkel – autós tartozékokkal, fitnesz kiegészítőkkel, headsetekkel – is.
- Minden esetben áramtalanítsuk az eszközöket tisztítás, fertőtlenítés előtt.
- A tokok és kiegészítők tisztításához fertőtlenítéséhez már használhatunk általános tisztítószereket, de itt is kerüljük a szemcsés súrolószereket, és a fehérítőtartalmúakat. Előbbiek összekarcolják a TPU, vagy polikarbonát kiegészítőket, utóbbiak nyomot hagynak a szövet és bőr összetevőkből álló tokokon és tartókon.
Pro tippek az okostelefon tisztántartásához
A rendszeres tisztítás mellett igyekezzünk figyelmet fordítani a készülék tisztántartására is, és nemcsak otthon!
Ne használjuk étkezés közben
Mivel manapság leginkább e-bookon, tableten és okostelefonon olvasunk, sokszor még étkezés közben is, ezért az eszközeink gyorsan szennyeződnek. Egy képernyővédő persze megóvja a készülékek érintőfelületét a maszatos, zsíros kezektől, de nem a leghigiénikusabb étkezés közben a telefont tapogatni, ha társaságban tesszük ugyanezt, akkor ráadásul még udvariatlanság, tapintatlanság is egyben.
Kerüljük a készülék használatát tömegközlekedésben, ha nem tudunk leülni
A kezünkkel a kapaszkodókról, korlátokról, gombokról és egyéb, gyakran megérintett felületekről egyenesen az érintőképernyőre visszük a kórokozókat, amelyet azután egy telefonbeszélgetés során közvetlenül az arcunkhoz helyezünk.
Mosdóhelyiségben, vécén – főleg, ha nyilvános – ne használjuk!
Elég szomorú, hogy erre külön fel kell hívni a figyelmet, de sose vigyük magunkkal a készüléket a vécére! Még akkor is fertőződik a telefon, ha a vécé használata előtt és után is kezet mosunk.
Mellőzzük az okostelefon konyhai használatát
Ha online találtuk a receptet ahhoz az ételhez, amit éppen főzünk, inkább nyomtassuk, vagy írjuk azt ki. Főzés közben a különböző folyamatok között ugyan kezet kell mosni, de ha éppen húsgombócokat görgetünk, mártást készítünk, zöldséget pucolunk és a telefonhoz nyúlunk, hogy görgessük, bizony minden szennyeződést felviszünk a telefonra, ráadásul főzés közben a konyhapult sem éppen a tiszta.
Az edzőterem
Edzés közben tartsuk a telefont egy karpántban, vagy derékra csatolható tartóban, így csökkenthetjük annak az esélyét, hogy a készülék érintkezik az edzőterem kevésbé tiszta felületeivel.