„A teremtő, szabadító, szerető Isten nem vírushordozó”
Az év szava 2020-ban, már most tudni, hogy a koronavírus lesz. A járvány heteken belül megváltoztatta az életünket. A modern ember nehezen tűri, hogy a globalizmusban jól bevált szokásai egy csapásra semmivé lesznek. Összeállításunkban annak néztünk utána, hogyan birkózik meg a helyzettel a hívő ember, akit nem csak személyes létében, de hitének közösségi gyakorlásában is sújt a világjárvány.
Mennyiszer említette szolgálatunk, társadalomkritikai megközelítéssel a gyorsuló időt? Amelyben ész nélkül rohan az ember, ennek ellenére képtelen végére érni feladatainak és a nap végén fáradtan, és elégedetlenül dől ágyba. Ennek a globális rohanásnak intett megállást a Teremtő. Ha úgy tetszik, kényszerpihenőt, karantént rendelt.
Rátekintünk a határidőnaplóra és az üresen bámul ránk vissza. Vár a kert, vár a család, vár az imádság, egy ki tudja mennyi időt jelentő szombatév, amelyben egy kicsit belegondolhatunk abba, a mi Urunk nem várt tovább ránk, hanem Ő maga kezdeményezett és lépett a fékre. És mi pedig csak bámulunk, figyeljük a megállt világot és benne saját magunkat. Idő kell, míg megértjük mindezt. A miértet és a hogyan továbbot.
Hadd kezdjük egy legendával, Olofsson Károly Placid atyával, aki 10 évet raboskodott a Gulágon. A túlélés érdekében négy pontból álló intelmet fogalmazott meg. Ennek gyakorlása segítette őt és társait, hogy ép testtel és ép lélekkel átvészeljék a kommunizmus szörnyűségeit. Intelmeit a saját életünkre is érdemes alkalmazzuk: 1) A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni és elégedetlenkedni, mert attól gyengébb lesz az ember. 2) Meg kell tanulni észrevenni az élet apró örömeit, amelyek éltető erőként hatnak ránk. 3) Az adott helyzetben meg kell mutatni, hogy én is vagyok valaki. Az adott helyzetben mindig meg lehet, sőt meg is kell az embernek mutatnia, cselekvéssel bizonyítania, hogy ő maga értékes! 4) Akinek van Istenbe vetett hite, van kibe kapaszkodjon. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.
A három éve, 2017-ben 101 évesen elhunyt Placid atya tele volt életerővel. Nemcsak a fogságban tartotta az erőt társaiban, de 1955-ben történt szabadulása után is folytatta ezt a fajta szolgálatot. Mindezt a rá jellemző humorral, melyről egyetlen mondata árulkodjék: “Többször elmondtam: jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?”
A válaszokra várni kell.
A világjárvány terjedése az egyházak számára is kihívást jelent. A hívek egészségének megóvása érdekében a megszokott templomi istentiszteletek és gyülekezeti alkalmak felfüggesztésre kerültek. A világhálós szolgálat vette át ezek helyet. Számos lelkipásztor próbálta meg ilyen módon folytatni szolgálatát, elérni gyülekezeti tagságát és bárki mást. Élő vagy felvételről közölt igehirdetések, áhitatok, igeversek jellemzik ezt az internetes jelenlétet. Az egyház szolgálatának megjelenítésében a közmédia is komoly segítséget nyújtott. A Kossuth rádió és a Duna tv a szokásosnál jóval több istentiszteletet közvetített. A múlt idő használata itt most azt a bizodalmunkat jelzi, hogy lapunk májusi lapszámára legalább valamelyest rendeződik az életünk.
Ami az egyházi közéletet jellemzi, számos lelkipásztor nyilvánult meg a kialakult helyzetről. Megpróbálva a világi hatóságok álláspontja mellé a lelki biztatást üzenetét és felsorakoztatni. Balog Zoltán lelkipásztor, az emberi erőforrások korábbi minisztere többek között a miértre kereste a választ: Ki tudná megmondani, s főként ki tudná minden emberre érvényesen megmondani, hogy ez a csapás – amit a vírus és az azt kísérő intézkedések jelentenek – MIÉRT történik. Mi az oka, és mindenekelőtt mi a célja saját életünkben személyesen és a közösségünkre (keresztényekre, magyarokra, európaiakra, az emberiségre) nézve? S mindenekelőtt mi a célja velünk és másokkal a „a minden jó forrásának, a szeretet és a kegyelem Istenének” (így nevezzük őt amikor áldást mondunk) ezekben a történésekben? A válaszokra tudni kell várni. Nem azonnal jön. A frappáns, azonnali, ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásoknak nincs most helye. Keresd inkább azokat a válaszokat, melyek mélyebben és magasabban vannak!
A közösségi médiában megjelent állásfoglalás az emberi kapcsolatokra is kitér: De abban azért bizonyosak lehetünk, hogy ilyen helyzetekben nem távolodnunk kell egymástól, hanem közelednünk egymáshoz és Hozzá. Ne engedjük el egymás kezét, akkor sem, ha most nem tudjuk szemtől szemben megszorítani, megsimogatni. Hanem teremtsünk helyet, adjuk vissza a helyet lelkünkben, életünkben a másik embernek. Imádkozzunk egymásért, különösen azokért, akik veszélyben vannak. Így is át lehet élni a közösséget, az összetartozást. Fedezzük fel (újra) a másik emberért mondott imádság erejét! Ne engedjük szétesni, szétfolyni a kényszerű szabadidőt, amit „ajándékba” kaptunk! Használjuk egymásért és magunkért! Keressük Isten akaratát, ha kell, mások helyett is! Keressük együtt, a fizikai távolságot lélekben legyőzve! A teremtő, szabadító, szerető Isten nem vírushordozó. Minél közelebb vagy hozzá, annál közelebb vagy magadhoz és az embertársadhoz.
Én változom, nem a karantén
Bedekovics Péter lelkipásztor a várakozásról beszél, méghozzá egy olyan helyről, amire nagyon sokan figyelnek mostanság, a budapesti Szent László kórházban töltött karanténjából: A karanténban várakozás egy furcsa, új élmény. Nem vegytiszta. De talán egyik várakozás sem az! Négy nap a Szent László kórházban. Maszkban. A szobából nem lehet kimenni, és kintről csak akkor lépnek be, ha létfontosságú: lázat mérni, gyógyszert, ételt hozni, vizitelni. Teljes védőfelszerelésben.
Az első nap arról szól, hogy várakozom az eredményeimre. Aggodalommal teli órák.
A második nap a szobatársam eredményére való várakozásról szól. Bárcsak elmondhatnám, hogy érte is aggódok. De bevallom töredelmesen, nem így van. Az önzőség hamar legyűr: mi lesz, ha ő pozitív, és nekem emiatt kell majd elviselnem két hetet ebből a kényelmetlen helyzetből?
A harmadik nap az örömé. Hálaadás az Úrnak, hogy ha minden jól megy, vasárnap hazamehetünk. Az Úr napján, de szép is volna!
Eljön a negyedik nap is. A várakozás nem múlik. A kórterem ugyanaz, az ágyam ugyanaz, ugyanakkor hozzák be a reggelit minden nap, ugyanúgy jönnek lázat mérni.
A változás tehát bennem van. Én változom, nem a karantén. Fogok beszélni a várakozásról az embereknek. Sokat. És ezt is el fogom mondani. A várakozás lehet örömteli, feszült vagy aktív, de nem a körülmények határozzák meg igazán, hanem a belső csend, a belső béke. Sosem gondoltam, hogy ez egy karanténban válik egyszer kézzelfoghatóvá számomra.
Az összeomlott emberkép
Könnyen el tudom képzelni, hogy ez a történet a vírussal alaptörténetté válik. És nem a vírusról fog szólni, hanem arról, hogy egy bevett, általánosan elfogadott emberkép, mondhatnánk, a modern (legyen a modern bármi is) ember önmagáról alkotott képe miként omlott össze – írja publicisztikájában Köntös László lelkész-főjegyző. A Reposzt.hu nevű, a közéletet egyházi szemmel értelmező oldal szerzője így folytatja gondolatmenetét: A sokk, amelyet a mindeneket legyűrő járvány vált ki, annak tulajdonítható, hogy a történetben nyilvánvalóvá válik egy olyan ellentmondás, amely feldolgozhatatlan. Az ellentmondás ebben a kérdésben feszül: hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen vírus ellen az ember – reméljük, hogy átmenetileg – ennyire tehetetlen? Magyarán, létezik egy ma általánosan elfogadott emberkép, amely azt feltételezi, hogy az emberrel nem történhet meg az, ami most történik. Ami most történik, abszurditásként jelenik meg. De nem azért, mert a történet tényleg abszurd, hiszen az nagyon is valóságos, mondhatni, természetes, csak szembe megy egy olyan uralkodó világképpel és kultúrával, amelybe ez a történet egyszerűen nem fér bele. S kiderül, hogy az embert nem lehet önmagából magyarázni, hiszen ezzel elvész az a világegész, amelybe az ember elhelyezhető lenne. Távlat kell, valami olyasmi, ahonnan az ember önmagát nem önmagából látja, hanem mintegy kívülről. Hívjuk ezt a távlatot Istennek, aki felől nézve az ember már képessé válik arra, hogy leszámoljon a Nagy Illúzió hazug, önmagába záruló emberképével. Így lehet ez a járvány okozta sokk akár olyan üzenet is, amely feloldja a történet abszurditását. Az üzenet egyszerű: meg kell térni. S ez nem valami vallásos szöveg.
Hogyan lehet túlélni?
Mudi Róbert felvidéki lelkipásztor kertelés nélkül az ember felelősségét hangsúlyozza, melyre úgy véli, egyetlen megoldás van: Nagyon nehéz idők jönnek. Durván hangzik, de itt volt az ideje. Az ember istennek képzelte magát, s azt gondolta, hogy büntetlenül zsákmányolhatja ki a természetet, az embertársait. Isten nélküli generációk, önzés, gyűlölet, mások kihasználása, az igazság porba tiprása mindenhol. Az számított valakinek, akinek pénze, hatalma volt. S mi, hívők megtanultunk csendben lenni, szomorúan hátrébb lépni. Az ember a fejlett technikának és orvostudománynak köszönhetően egy mesterséges biztonságban érezte magát. Nem kellett az Isten, mert úgy gondoltuk, hogy pénzen, kapcsolaton, a technika vívmányain keresztül megkerülhető az Alkotó. Úgy gondoltuk, hogy mi teremtmények jól megleszünk a Teremtő és az Ő törvényei nélkül is. Felelőtlenül, öntörvényűen viselkedtünk, s az Úr azt mondta: ÁLLJ! … S az emberiség ..az Istent nem félő emberiség megrettent…fél… elkezd kapkodni, lázasan keresi a kapaszkodókat.. mit lehetne megragadni ahhoz, hogy életben maradjak?.. – Ugye Te is ehhez hasonló dolgokon gondolkodsz?... S, ha gondolkodsz, akkor rá kell, hogy döbbenj, nem tudsz annyit bespajzolni élelmiszerekből, gyógyszerekből, ami elég lenne. Ha gondolkodsz, akkor rádöbbensz, hogy a mi Isten nélkül felépített világunk bizony elkezdett remegni, s hamarosan össze fog omlani, maga alá temetve a beképzelt, magát ingatag evilági piedesztára emelő embert is. HOGYAN LEHET HÁT TÚLÉLNI? – Nem csupán az otthoni karanténnal és az előírások szigorú betartásával, hanem TÉRDRE ROGYÁSSAL! Be kell, hogy lásd, mennyire bűnös életet éltél Isten nélkül. Kell, hogy fájjon a rengeteg hűtlenség, hazugság, beképzeltség, csalás, hamisság, gyűlölet, és még sorolhatnám – ami jellemezte az eddigi életedet. Kell, hogy fájjon, és kell, hogy BŰNVALLÁST TÉGY az Isten előtt. Kell, hogy elmondd Neki a bűneidet, letedd azokat, és akarj egy új életet élni JÉZUS KRISZTUSBAN. Adjon Isten bölcs döntést mindenkinek. Van kérdés?.. Térdre magyar!
Végszóként pedig álljon itt Miskolczy József lelkipásztor mondandója: Bárcsak akkor is a Krisztus Úr előtti alázatban és az Ő iránti bizalomban folytassuk az életünket, amikor a járványnak vége lesz, és keressük majd a „régi kerékvágást”. (Amit talán nem kellene majd úgy folytatni, mint ha mi se történt volna.)
Fábián Tibor
[box] Mi is (lehet) ez a Corona?
Egy zalaegerszegi ferences templom hirdetőjéről:
C – Csönd: Körülöttem és bennem. Nem kiabálok, nem ordítok. Meghallom Isten hangját, embertársaim szavát.
O – Otthon: Jó helyen vagyok. Pontosan ott, ahol lennem kell. Nem kapkodok, nem elégedetlenkedek.
R – Rend: A környezetemben és bennem. Nem halogatok, nem keresek kifogásokat. Helyére teszem a dolgaimat, az érzéseimet, a gondolataim…
O – Olvasok: Szentírást, regényt, történeteket: Szókratész kivégzése előtt könyvet olvasott. Tanítványai megkérdezték tőle, hogy ilyenkor már mi értelme van bármit is tanulni? Pontosan annyi, mint amikor megtanultam olvasni – felelte Szókratész. Tanulj és ne gondold, hogy mindent tudsz.
N – Növekedés: Nyitottságban, önzetlenségben, nagylelkűségben, szeretetben. Mi van, ha most kell észrevenni újra, hogy a minimum lényegét tekintve a maximum?!
A – Alázat: Nem okoskodok, nem vádaskodok… Bocsánatot kérek, megbocsátok. Az próbálok lenni, akinek lennem kell. Ne féljetek, imádkozzatok, szeressetek és éljetek! Most lehet igazán![/box]