Szerencsére napjainkban már csak elvétve találni olyan régi típusú gázsütőket, amikkel csak a gond volt. Hisz nem lehetett pontosan szabályozni a hőfokot, a sütemény teteje és alja megégett, a belseje nyers maradt, még akkor is, ha tetőcserepet tettünk a sütő aljába. A mai modern légkeveréses sütőkkel viszont már sokkal egyszerűbb dolgunk van, ám itt is akad pár olyan dolog, amire érdemes odafigyelni a tökéletes végeredmény érdekében.
Mire jó, és hogyan működik a légkeverés?
A hagyományos sütőknél általában vagy alul, felül (esetleg mindkét helyen) található egy fűtőelem, ami a hő leadásáért felel. Ebből következik, hogy a sütőben lévő étel csak egy vagy két irányból, koncentráltan kapja a hőt. Így fordulhat elő, hogy az étel alja vagy teteje hamar megsül, a közepe viszont nyers marad. Főleg akkor, ha egyszerre több tepsiben is sütünk egymás felett.
Ellenben a légkeverésés sütők belsejében egy ventilátor is található, ami keringeti a forró levegőt, így a hő szétoszlik a sütőben. Ezáltal pedig az ételek is sokkal egyenletesebben sülnek át, hiszen már nem számít, hogy hol helyezkedik el a fűtőelem. Az ilyen típusú sütők közül ma már a normál változatok mellett egyre gyakoribbak a konyhapultba beépíthetők, de a Gasztronagyker kínáltában például asztali légkeveréses sütőket is találunk. Most pedig nézzük, hogyan célszerű őket használni.
Hogyan kell kiválasztani a megfelelő hőfokot a légkeveréses sütőknél?
Fontos különbség, hogy ezek a sütők a levegő keringetésének köszönhetően alacsonyabb hőfokon is hatékonyabban működnek. Vagyis, ha a receptben nem szerepel, hogy légkeverést kell használni, akkor az ajánlottnál akár 20-30oC-kal is számolhatsz kevesebbet.
Ez nem csak abból a szempontból előnyös, hogy a sütési idő lerövidül, hanem az alacsonyabb hőfoknak köszönhetően több vitamin marad a zöldségekben és gyümölcsökben, ráadásul energiát is spórolsz, emiatt a villanyszámla is kevesebb lesz.
Mire kell odafigyelni?
Mivel a légkeverő funkcióval hamarabb megsülnek az ételek, ezért nem érdemes őrizetlenül hagyni a sütőt, hiszen könnyen túllőhetsz a célon is, és teljesen kiszáríthatod a húst vagy a süteményt. Valamint ha az étel már megsült, de szeretnél még egy kicsit “rápirítani”, hogy a teteje és a széle ropogósabb legyen, akkor kapcsold ki a légkeverést, hogy a hő inkább csak felülről melegítse. Ha van grill funkció a sütődön, ilyenkor nyugodtan kapcsold be.
Mely ételfajtáknál használd, és melyeknél ne?
Ha húst, vagy olyan zöldségeket sütsz, amelyek sok levet eresztenek, akkor a légkeveréssel nagyszerűen elpárologtathatod a felesleges nedvességet a tepsiből. Pizzasütésnél is érdemes használni, hogy a sajt megpiruljon, és a tészta ropogósabb legyen.
A süteményekkel viszont csak óvatosan, hiszen kiszáríthatja őket, a kelt és a sütőporos tészták pedig ugyan hamarabb feljönnek, de be is repedezhetnek. Itt maradj meg inkább az alsó-felső sütésnél.