Egészségünk megőrzése egész évben fontos feladat, de az őszi-téli időszakban még nagyobb odafigyelést igényel, mivel az emberek hajlamosabbak ebben a borús, hideg, szürke időszakban kevésbé foglalkozni a megfelelő táplálkozással, illetve az aktív mozgással.

A mozgásszegényebb életmód mellett ilyenkor gyakran előfordul, hogy többet és energiadúsabb dolgokat eszünk, iszunk és persze nasizunk. Ennek egyik látható eredménye sajnos, a plusz kilók tavaszra. A fogyókúra, meg az új gardrób összeállítása helyett érdemes inkább most egy kicsit nagyobb gondot fordítani mindezekre. Nézzünk pár hasznos tippet, ami segíthet ebben nekünk.

Mit csináljunk ha utálunk hidegben edzeni?

Nem szabad úgy tekintenünk a télre, hogy itt a lustálkodás és a pihenő ideje. Természetesen a kissé nyirkos és hideg időben jellemzően csak a legelhivatottabbak szoktak reggelente vagy esténként futni, kerékpározni menni a szabadba. A rendszeres testmozgásra azonban nem csak a szabad ég alatt, de edzőteremben vagy akár az otthonunkban is lehetőség nyílik. A termekben számos fitneszgép megtalálható, amellyekkel a teljes izomzatunkat át tudjuk mozgatni. Az sem probléma, ha csak a napi futásainkat vagy kerékpárutunkat akarjuk kiváltani, erre is van lehetőség, hiszen a legtöbb helyen már számos nagy teljesítményű profi edzőgép található. Bár ebben az esetben talán érdemes elgondolkodni azon is, hogy nem éri-e meg hosszú távon jobban, hogy egy futópadba vagy egy szobabiciklibe befektessünk a havi bérlet helyett. Így akár a családtagjainkat is rávehetjük egy kis mozgásra.

Az otthoni edzés előnyei

Ugyan a friss levegőn végzett edzés jóval üdítőbb és sokak számára élvezetesebb, azonban az otthoni edzéseknek is meg vannak a maga előnyei.

Szórakozz és eddz egy időben

Az otthoni edzés egyik legnagyobb előnye, hogy egy futópadozás, szobakerékpározás vagy ellipszis tréneren való mozgás közben nyugodtan nézhetünk TV-t, olvashatunk és hallgathatunk zenét, hangoskönyvet, nyelvleckét is anélkül, hogy közben másra kellene figyelnünk. Ráadásul még az edzőterem nyitvatartásához sem kell alkalmazkodnunk és az utazás sem vesz el időt.

Kényelmes ruházat

Egy téli szabadtéri edzéshez alaposan és rétegesen kell felöltözni, ami sok esetben nem igazán komfortos. A beltéri edzések során azonban nem kell semmi extra, bőven jó a nyári felszerelésünk is. Ez nem csak kényelem szempontjából ideálisabb, de még a pénztárcánkat is megóvja a további költekezésektől. Ha belegondolunk abba, hogy egy jó minőségi vízálló dzseki és nadrág manapság mennyit kóstál akkor beláthatjuk, hogy nem is keveset spóroltunk vele.

Teljesítmény pontos mérése

A kényelmen és a szórakozáson túl a fitneszgépekkel végzett edzések nagy előnye, hogy pontosan tudjuk mérni a teljesítményünket és a fejlődésünket. Nem magunknak kell megválasztani a tempónkat, egy beépített pulzusmérő pedig sokat segít abban, hogy csak olyan mértékben terheljük magunkat ahogy bírjuk is. A saját tempó megválasztása a kinti edzések során főleg egy kezdő számára jóval nehezebb, mint gondolnánk.

Vitaminok bevitele a megfelelő táplálkozással

A táplálkozásunk főleg az év őszi és téli időszakaszában nagyobb odafigyelést igényel. Ekkor ugyanis számos vitamin nem áll rendelkezésre olyan mennyiségben és formában, ami az év többi részében igen. Főként a D-vitamin pótlása nagyon fontos, mert ilyenkor természetes formájában, vagyis a napsütéssel jóval kisebb mennyiséghez jut a szervezetünk. Egészségünk megőrzése szempontjából éppen ezért fontos, hogy bizonyos időszakonként olyan ételeket fogyasszunk, amelyek tartalmazzák ezt a vitaminfajtát is (például halolaj, lazac, máj, tojás és tejtermékek). Ha erre nincs módunk, vagy nem tudunk bevinni megfelelő mennyiséget, úgy vitamintablettával pótoljuk.

Mit változtassunk az étrendünkön?

Ahogy azt a bevezetőben is említettük, viszonylag gyakori ebben az időszakban, hogy nem csak többet, de jóval egészségtelenebb dolgokat eszünk. Ilyenkor rendszerint többször nyúlunk a cukros és nagyon zsíros, nehéz ételekhez. Elég csak a decemberre gondolni, ahol egymást követik a különböző ünnepek. Fordítsunk nagyobb figyelmet arra, hogy az étrendünket dúsítsuk fel különböző zöldségekkel és gyümölcsökkel. Használjunk olyan immunerősítő és gyógyhatású fűszereket mint a fahéj, gyömbér, zsálya, kurkuma, fokhagyma, chili, petrezselyem. Ne feledkezzünk meg az edzések során elvesztett folyadék pótlásáról sem. Hiába nincs kánikula vagy kevésbé vagyunk szomjasak, a szervezetnek szüksége van a hidratációra, ezért edzések közben és után igyunk elegendő folyadékot. Tréningek után ezeket akár gyümölcs vagy zöldség turmixok formájában is visszapótolhatjuk.

Ezt a pár hasznos tippet érdemes megfogadni és akkor a tavaszi időszakot jó eséllyel nem, vagy nem annyi felesleges kilóval indítjuk, ráadásul sokkal jobb lesz a közérzetünk is.